IX.

Mindketten talpra álltak. Vivien úgy szorította magához a melegítő felsőbe csomagolt szobrot, mintha a gyereke lenne, Higuaín pedig a lány vállát karolta át. Peter odalépett hozzájuk, a banda többi tagja néhány méterrel távolabb állt meg. A három katona fegyvert szegezett Vivienre és az argentinra.
- Még egyszer mondom, ide a szoborral. – mondta Peter.
- Nem! Nem adom neked, te szemét gyilkos. – válaszolta Vivien, és még jobban szorította a szobrot.
A német felnevetett.
- Ó, kicsi Vivien. Csak nem a férjedre célzol? Benny fiú nagyon makacs volt. És te tudhatnád, hogy a kincskeresés áldozatokkal jár.
- Te hidegvérrel megölted a férjemet. Hogy voltál képes ilyen áldozatot hozni? Milyen ember vagy te?
- Ugyan. Pont nem veled fogok morális kérdésekről vitatkozni. Elfutottál, mert féltél amikor megfenyegettelek.  Féltetted a saját rongyos kis életedet, és a világ másik végére menekültél, ahelyett, hogy megbosszultad volna, hogy megöltem a szerencsétlen kis Bent. Ha lett volna merszed, kerítesz egy pisztolyt és lepuffantasz valahol az utcán. De te nem tetted Vivien, mert nincs benned elég kraft. – nevetett tovább Peter.
Vivien hirtelen letette a földre a szobrot és neki akart ugrani a németnek, de az egy pisztolyt rántott elő, és miközben Higuaín a lányt próbálta visszafogni, ráirányította a stukkert az argentinra. A pisztoly láttán mindketten megtorpantak. Peter odahívta Ericet, aki felvette a szobrot a földről.
- Nos, Dr. Janics, köszönjük a kiváló munkáját. Megtalálta az andejo do inferno-t. Ezt a tudatot már senki sem veheti el magától. – mondta Peter, majd egy hirtelen erős mozdulattal magához rántotta Higuaínt, és a pisztolyt az argentin halántékához szorította és hátrálni kezdett vele. Vivien feléjük mozdult, de a német figyelmeztette.
- Ne próbálkozz semmivel, ha kedves neked a focistád élete.
- És most mit csinálsz? Megölsz engem? Érte meg esetleg megpróbálsz pénzt kérni? – kérdezte a lány.
- Nem egészen. Valami jobbat találtam ki. – válaszolta a német, majd intett Ednek, aki két dinamit rudat és szigetelőszalagot vitt oda a főnökének. Peter csak bólintott, a katona pedig a ragasztószalag segítségével rátekerte Higuaínra a dinamitot, úgy, hogy közben teljesen az oldalához szorította a karjait. Amikor készen lett, Peter folytatta. – Nos, a tervem a következő. Pontosan három órát kapsz, hogy eljuss Anoriba, és az ottani könyvtárból ellopj nekem egy könyvet, majd vissza gyere ide. A könyv egy vaskos kötet az eddigi összes futball világbajnokságról. Hozd el nekem. De ha közben bárkivel is beszélni mersz, vagy értesíted a rendőrséget, senor Higuaínnak lőttek. Világos?
- Minek neked az a könyv? – kérdezte Vivien némiképp meglepődve.
- Ne kérdezősködj, csak tedd amit mondtam. Ed veled megy biztosítéknak, hogy ne trükközz semmivel. Mostantól ketyeg az óra, úgyhogy jobb lesz, ha futsz. – nevetett újra a német.
Vivien ránézett Gonzalora. Az argentin srác szemében félelem tükröződött, bár próbálta visszafogni magát. A lány találkozott már ilyen félelemmel. Ugyanez a tekintet nézett vissza rá, amikor Ben a halálán volt. Nem akarta tovább állni ezt a tekintetet, így elfordult, felkapta a hátizsákját és futásnak eredt. Ed követte őt, és néhány pillanat múlva eltűntek a fák között.
- Ezt nem ússza meg szárazon. A családom már nyilván keresni kezdett engem. – nézett Higuaín Peterre, de az megvonta a vállát.
- Nos, akkor sok sikert nekik, hogy megtalálják magát a dzsungel közepén. – mondta, majd letáboroztak, és a társaival őrséget állítottak a vízesésnél.

Vivien bőszen kereste a könyvet a polcokon, miközben Ed kicsit távolabb bámészkodott. A lány végre megtalálta a kötetet. 2011-es kiadású színes album volt, így már a legutóbbi, 2010-es világbajnokság is benne volt. Vivien kinyitotta az erre a tornára vonatkozó statisztikáknál és beleolvasott. Tudta, hogy kinek a nevét fogja találni a mesterhármas címszónál. Az egyetlen, aki három gólt szerzett egy meccsen: Gonzalo Higuaín. Vivien előtt újra megjelent az argentin ijedt tekintete. Elhessegette maga elől a képet és elkezdte lapozni az albumot, hogy rájöjjön, vajon miért van rá szüksége Schmeltzernek. Hirtelen megállt a keze, és el sem akarta hinni, amit látott...
Miután kitépte a könyvtár vonalkódját a kötet első lapjáról, begyűrte a táskájába a könyvet. Aztán intett Ednek, hogy indulhatnak. Szerencséjükre éppen egy kisebb iskoláscsoport távozott, így velük észrevétlenül ki tudtak surranni.
Újra az őserdő felé vették az irányt, de a város szélén Ed megállt.
- Mi a francot csinálsz? – nézett vissza Vivien dühösen.
- Brunyálnom kell. – válaszolta a katona, és az egyik fához indult.
- Ha miattad nem érek vissza határidőre, én megöllek te faszkártya.
- Nyugi már, ennyire félted a kis focistát? És mégis mivel ölsz meg? A fegyver nálam van. – nevetett Ed majd hátat fordított és lehúzta a sliccét.
Viviennek hirtelen eszébe jutott valami. Igyekezett minél gyorsabban elővenni a táskájából a rumot és a gyufát. Amíg Ed a dolgát végezte, odaosont mögé és rumot kezdett locsolni rá. Ed hirtelen megfordult, de ekkor Vivien meggyújtott egy gyufaszálat és habozás nélkül a katona zsebébe dugta, majd a maradék rummal a kezében hátrálni kezdett. A katona ruhája azonnal lángra kapott, és hiába feküdt le a földre és gurult jobbra-balra, a tűz a rum miatt gyorsan terjedt és nem aludt ki. Vivien futásnak eredt. Egyre távolabbról hallotta Ed kiáltásait…

- Még fél óra, senor. – mondta Peter Higuaínnak, miután az órájára pillantott. – Kíváncsi leszek, hogy ez a kis ribanc, most visszajön-e, vagy megint csak a saját bőrét menti, és itt hagyja magát. Én már azon se lepődnék meg, ha inkább rámászna arra a kanos Edre, csak hogy életben maradjon. Egyszer már megtapasztaltam, milyen gyáva. Még ez is kitelik tőle, szóval ne számítson sok jóra.
- Vivien nem gyáva és nem ribanc. Maga pedig egy utolsó mocskos csatornapatkány, aki csak azzal tud bármit is elérni, ha ártatlan és gyenge nőket félemlít meg. Nem igaz? Vajon Bent miért kellett megölnie? Mert ő nem ijedt meg? Nem tudott mit kezdeni egy férfival, aki szembeszállt magával? – nézett rá Higuaín.
Peter odalépett hozzá, és megfogta az állát.
- Vigyázzon a szájára senor, mert nagyon megbánhatja, ha ujjat húz velem. – mondta, de az argentin belenevetett az arcába.
- Nem félek magától. Öljön meg ha akar. Rajta. De tudja, hogy ezt még maga sem teheti meg. Kegyetlen lenne érte a büntetése.
Peter dühösen elkapta a kezét és fel-alá kezdett mászkálni.
- Ha tíz perc múlva nincs itt Dr. Janics, akkor elintézzük ezt a szájhőst. – szólt oda Ericnek, de ekkor nem messze tőlük lövés dördült, és Johnny a zsoldos holtan esett össze az egyik fa mellett. Peter odaszaladt hozzá, és látta, hogy a katona fegyvere hiányzik. Lassan járatta körbe a tekintetét a fák között, de nem vett észre semmi mozgást. Éppen szólni akart a másik őrhelyen álló katonának és a nyomkeresőnek, amikor azok ketten lángoló ruhában rohantak ki a fák közül egyenesen a vízesés irányába, de azt már képtelenek voltak elérni a testüket emésztő tűz miatt. Peter és Eric meglepetten nézett körbe. Ekkor neszt hallottak a fák közül. Peter elővette a pisztolyát, de a következő pillanatban újabb lövés dördült és a német kezéből kifordult a fegyver, a kézfejét pedig vér öntötte el. Vivien lassan lépett elő Johnny gépfegyverével a kezében.
- Lassan a testtel Herr Schmeltzer. A pisztoly nem játékszer, okosan kell bánni vele. Ezt megtanultam az elmúlt két évben, amíg reménykedtem, hogy egyszer eljön ez a pillanat.
- Hát ideértél? – nézett rá Peter, miközben a sebesült kezét szorította. Eric dermedten állt a helyén.
- Igen, itt vagyok. Biztosan azt gondoltad, hogy nem jövök. Hogy megint elfutok. Sajnálom, hogy csalódnod kell, de itt vagyok. És most nálam van a fegyver. Lelőhetnélek, mint egy kutyát, ahogy te is tetted Bennel. – mondta Vivien, és odalépett Higuaín mellé.
- Akkor tedd meg. Állj bosszút a férjedért, ha mersz. Rajta, húzd meg a ravaszt. – válaszolta Peter.
- Nem. – rázta a fejét a lány. – Valami jobbat találtam ki. Eric, gyere ide. Mozgás. Hozd a szobrot. – intett a doktorandusznak, aki gondolkodás nélkül rohant oda hozzá a becsomagolt ereklyével a kezében. Vivien a föld felé mutatott, mire Eric letette a szobrot.
- Rendben, most oldozd el senor Higuaínt. – utasította a lány, mire a doktorandusz sietve letekerte a szigetelőszalagot az argentinról, aki ezután a kezébe fogta a két dinamitot, ami eddig a testére volt rögzítve, és a gyufát is, amit Vivien kivett a zsebéből és felé nyújtott.
- Jól van Eric, szaladj vissza a főnököd mellé. – mondta a lány, és közben le sem vette a szemét és a puskacsövet Peterről. A doktorandusz visszament Peter mellé. – Így, okos fiú. – mosolygott Vivien. – Nos, te csak egy szerencsétlen balek vagy, nem veled van bajom. Megvan az esélyed, hogy élve maradj, ha most elfutsz. Rajta.
Eric rá sem nézett Peterre, egyből futásnak eredt, és eltűnt a fák között.
- Nos, Peter, veled sajnos nem lehetek ilyen kegyes. Amit most kapsz, azt Ben küldi sok szeretettel. – fordult a lány a német felé, majd Higuaín mindkét dinamit végét meggyújtotta és az egyiket odaadta Viviennek, aki Peter lábához hajította. A német el akart szaladni, de ekkor a másik robbanószer is a lába előtt landolt, így szó szerint két tűz közé került. Vivien és Gonzalo hátráltak néhány lépést, és a robaj után egy égő alakot láttak belezuhanni az Amaranta-zuhatag által képzett kis tóba. Ezután megfordultak és Anori felé vették az irányt.

Furcsa módon a város határáig meg sem szólaltak. Mindketten a történtek hatása alatt voltak, így csak csöndben meneteltek egymás mellett. Vivien direkt elkerülte azt a részt, ahol nem sokkal ezelőtt elintézte Edet, és egy kicsit más irányból közelítették meg Anorit. Amikor már feltűntek a kis város első házai, az argentin szakította meg a csendet.
- Hogy menekültél meg a katonától? – kérdezte.
- Ahogy Tiagót és a másik zsoldost is elintézem. Kellett a rum. – válaszolta Vivien komoly arccal.
- Peter tényleg azt hitte, hogy nem jössz vissza.
- És te? – kérdezte lassan Vivien, de nem mert ránézni Higuaínra.
- Én nem kételkedtem benned. – válaszolta Gonzalo, de ő sem nézett a lányra.
Ezután újra szótlanul mentek egymás mellett. Lassan elértek abba az utcába, ahol a város egyetlen panziója volt. Soledad mondta meg Gonzalonak, mielőtt elutazott a forgatásra, hogy hol fogják őket elszállásolni. Vivien megállt a sarkon.
- Mi történt? Még nem vagyunk a panziónál. – nézett rá az argentin.
- Tudom, de azt hiszem jobb, ha itt válunk el, és nem az ajtó előtt. Nem akarom, hogy a barátnőd félre értse a dolgot.
Gonzalo sóhajtott egyet és odalépett Vivien elé.
- Figyelj, én…
- Vár a barátnőd. – vágott a focista szavába a lány. – Én megérdeklődöm a kocsmában, hogyan juthatok vissza Olho de Deusba. Örülök, hogy találkoztunk.
Az argentin finoman megfogta a felé nyújtott kezet, aztán Vivien hátat fordított felé és otthagyta. Gonzalo egy ideig még nézett utána, aztán a panzió felé vette az irányt, de a fejében kavarogtak a gondolatok. Csak néhány méter választja el a gyönyörű barátnőjétől, akit ennyi viszontagság után újra láthat, ugyanakkor kicsúszik a kezei közül az a lány, akivel együtt megjárták a poklok poklát, és akinek ez életét köszönheti, és aki annak ellenére, hogy tulajdonképpen teljesen különbözik az eddigi barátnőitől, mégis úgy vonzza magához, mintha ők ketten egy mágnes északi és déli pólusa lennének. Észak és dél, csend és zaj, háború és béke. Egyiknek sincs értelme a másik nélkül. Gonzalo abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak kettő lenne belőle. Az egyik Soledaddal maradna, a másik pedig szaladna Vivien után. Megállt a recepciós pult előtt és fogalma sem volt, mihez kezdjen. Végül egy sóhaj után megkérdezte, melyik szobában lakik Soledad Cruz. A szobaszám 18 volt, senorita Cruz, pedig éppen nem volt házon kívül. Higuaín megköszönte az információkat, majd elindult a lépcső felé. A fokokat kettesével szedte, majd megállt az ajtó előtt. Úgy gondolta, nagy meglepetés lesz Soledadnak, hogy ő itt van, és kopogás nélkül nyitott be a szobába. Az elé táruló látvány teljesen sokkolta. Barátnőjét egy férfi felett találta lovagló pózban teljesen meztelenül, amint épp azt sikongatja: „Te jó ég, a pasim nem tud ilyet.”
Gonzalo először csak állt az ajtóban aztán nagy nehezen megszólalt, de igazából nem sokat tudott kinyögni.
- Soledad ez… - tette a szájára a kezét, mire azok ketten abbahagyták az épp folytatott tevékenységüket és szétugrottak. A lány kipattant az ágyból és maga elé kapta a takarót, az ismeretlen férfi viszont anyaszült meztelenül állt Higuaín előtt, akinek a méreg teljesen elöntötte az agyát, odalépett a férfihoz és bevitt neki egy jobbhorgot. A férfi elterült az ágyon. Ezután Gonza, rá sem nézve Soledadra az ajtó felé indult, de a lány az útját állta.
- Mi amor várj, hadd magyarázzam meg.
- Ne hívj mi amornak. És ezen mégis mit akarsz magyarázni? – kérdezte dühösen a focista.
- Jaj Gonzalito, ne csináld már. Ne legyél dühös rám. Hiszen ez csak egy kis egyszeri kaland.
- Igen? Akkor így már teljesen világos. És mégis hány ilyen kalandod volt?
- Csak néhány. Nem annyira sok. De ez nem nagy dolog. Biztos neked is volt. – próbált hízelegni a lány.
- Nem. Tévedsz. Nekem nem volt. Mert nekem elég voltál. Neked én miért nem voltam elég? – kérdezte Gonzalo valamivel nyugodtabb hangon.
- Mert sokat voltál távol. És én így unatkoztam.
- Értem. – bólintott az argentin, aztán az ajtó felé indult.
- Várj Gonzalo. Akkor most elhagysz? Ne már. Miért? – hisztizett a lány.
Gonzalo hátrafordult és a szemébe nézett.
- Mert én egy valódi kincset keresek. És a megtalálása áldozatokkal jár. – mondta halkan, majd faképnél hagyta a lányt.

Kilépett a panzió ajtaján és egyenesen a városka kocsmája felé vette az irányt. Remélte, hogy még ott találja őt, és nem ment máris vissza Olho de Deusba. Az argentin úgy érezte, hogy a szíve, amely az előbb még kétfelé húzott, most érdekes módon nem tört darabjaira Soledad hűtlensége miatt, hanem éppen ellenkezőleg. Egybeforrt és csak egy személy felé hajtotta őt. Hirtelen minden olyan kristálytiszta és átlátható volt, mint az Amaranta-zuhatag vize.
Gonzalo belépett a kis kocsma ajtaján. Úgy találta ott Vivient, ahogy először meglátta, amikor megismerkedtek. A sarokban ült egy asztalnál, piszkos ruhában, kopott bakancsban, egy nagy pohár jeges víz társaságában. De most nem olvasott, hanem elmélázva bámult maga elé és az argentin abban a pillanatban szebbnek látta őt bármelyik modellnél. Odalépett hozzá, lehajolt, és megfogta a lány kezét. Vivien felnézett rá, aztán felállt a székből.
- Hát te meg… - csak ennyit tudott mondani, mert Gonzalo se szó, se beszéd átkarolta a derekát és megcsókolta őt.
- A pillangók óta erre várok. – mondta, miután elengedte Vivient, aki először csodálkozva bámult a srácra, de aztán átkarolta a nyakát, és mielőtt újra összeért volna az ajkuk, csak ennyit mondott:
- Megérte gyújtogatni a rummal…

Három nap múlva mindketten Buenos Airesben ültek az Higuaín ház teraszán. Vivien kényelmesen elhelyezkedett egy napozóágyon és a laptopjába bújt, Gonzalo pedig egy másik napozóágyon terült el és matét szürcsölgetett.
- Holnap nyitják meg Rio de Janeiroban azt a kiállítást, ahol az andejo do infernot is bemutatják. – mondta Vivien.
- Tényleg? És miért nem akartál ott lenni?
- Nem szeretem az ilyen felhajtást. De egy kis táblácskán ott lesz a szobor mellett a nevem. Ez bőven elég.
- Te tudod. – vonta meg a vállát az argentin, majd felállt és odasétált a lányhoz, megállt mögötte, fölé hajolt és belecsókolt a nyakába.  – Na, most, hogy megtaláltad a szobrot, pedig senki sem hitte el, hogy létezik, aztán bosszút álltál Ben haláláért, pedig Peter nem gondolta, hogy meg mered tenni, és ráadásul fülig belezúgtál egy olyan jóképű és szellemes pasasba, mint én, pedig magad sem gondoltad, hogy ez megtörténhet veled még egyszer, mi lenne, ha kettesben elmennénk Mallorcára, és csak heverésznénk az unalmas tengerparton? Végül is még van három hét az uborkaszezonból.
- Az sem rossz ötlet. – nyújtózott egyet Vivien. – De tudod ott van az a könyv, ami Peternek kellet. És képzeld, üreges volt, és a belsejében találtam egy régi térképet.
- Miféle térképet?
- Egy térképet, ami egy elsüllyedt, kincsekkel megrakott hajó lelőhelyét mutatja meg.
- Érdekes… - vakargatta az állát Higuaín. – És hol van az a hajó?
- Dél-Afrika keleti partjainál süllyedt el valahol. De persze mehetünk Mallorcára is heverészni… - nézett Vivien az argentinra, miközben a szája szélét kezdte harapdálni.
- Dél-Afrika? Add ide a laptopot, foglalom a jegyeket…