III.

A modern vonat szélsebesen száguldott Viviennel és Gonzaloval Nanjing felé. A lány a titkosírással bíbelődött, Gonzalo pedig az ablakon keresztül bámulta a Jangce folyó hatalmas víztömegét. Megint itt van Viviennel egy újabb kalandban. Így is mozgalmas volt az elmúlt időszak az életében az átigazolás miatt. Nem gondolta volna, hogy még a lánnyal is újra összehozza a sors, ráadásul pont akkor, amikor a legkevésbé számít rá. De a sors már csak ilyen. Aztán eszébe jutott Inler, a csapattársa. Fogalmuk sem volt róla, hogy ilyen bonyodalom keletkezhet egy egyszerű karkötőből, amikor a svájci válogatott focista felvette az ékszert. Most már megtörtént a dolog. Valahogy ki kell szabadítani Gökhant. Mi lehet vele?Vajon épségben van? Valóban vigyáznak rá, amíg a karkötő rajta van, ahogy Vivien állította? Gonzalo csak reménykedni tudott benne...
Már értem! - csapott a homlokára hirtelen a régésznő, amivel az argentint is kibillentette az elmélkedésből.
- Megfejtetted?
- Igen, a következő részt sikerült végre lefordítanom. Ezek szerint egy erdőn kell átvágnunk, ami a régi Tiltott Város mögött terül el. Ugyanis először oda kell mennünk. A nanjing-i császári palotába. Valamiféle versről ír, ami ott van elrejtve. Még nem sikerült lefordítanom, hogy az pontosan mire való, de fontos, az tuti! - válaszolta izgatottan a lány, miközben elővett egy térképet a táskájából és böngészni kezdte. - Látod, ez az az erdő. És erre kell átvágnunk. - mutogatta az argentinnak az útvonalat.
- Nem kis terület. - jegyezte meg Gonzalo, amikor az ujjaival végigkövette a térképen jelzett zöld részt.
- Valóban nem, és nincs is sok időnk, de megoldjuk.
- Hát, volt már rosszabb is ennél. - mosolyodott el Gonza. - Szerinted Inlerék hol járhatnak?
- Nem tudom mennyit tudhatnak, de a titkosírás nélkül nem túl messze. Valószínűleg még nem jöttek rá, hogy Nanjingba kell jönni. Szóval mire rájönnek, mi már itt fogjuk várni őket, addig pedig összeszedünk minden információt, ami a kolostor megtalálásához kell. Talán egy csere szóba jöhetne. Inler az infókért.
- Megtennéd?Úgy értem feláldoznád ezt a felfedezést azért, hogy kiszabadítsuk a csapattársamat?
- Micsoda hülye kérdés ez Higuaín?Persze, hogy feláldoznám! - nézett a lány az argentin szemébe kissé felháborodva.
- Jó, bocsi, igazad van. Tényleg hülye kérdés volt. Ne haragudj.
- Jó persze, tudom, hogy aggódsz Inler miatt.
- Gondolod, hogy tényleg épségben van?
- Igen, biztos vagyok benne...




Gökhan Inler, a Napoli svájci válogatott, de török származású középpályása borzasztó fejfájással ébredt. Először a szemét is alig bírta kinyitni, majd amikor ez sikerült és lassan felült az ágyon, egy teljesen ismeretlen szobában találta magát. Körülnézett és fogalma sem volt róla, hogy hol is van és hogyan került ide. Aztán ránézett a jobb csuklójára és meglátta rajta a karkötőt. Hirtelen minden eszébe jutott. A kínai öregember, a támadás a piacnál, az idegen, aki segített neki és Higuaínnak, majd az ütés, amit a tarkóján érzett, és aztán se kép, se hang. Vajon Higuaín hol van? Gökhan felpattant a helyéről és először az ajtóhoz rohant. Megpróbálta kinyitni, de nem sikerült. Aztán az ablakhoz lépett, de az meg be volt rácsozva. Kiabálni kezdett, mire két hatalmasra nőtt kínai férfi lépett be a helyiségbe.
- Hol vagyok? Kik maguk? Követelem, hogy azonnal válaszoljanak! - Ezt elmondta, olaszul, németül és törökül is, de persze egyik sem használt. Az egyik óriás hadobált neki valamit kínaiul, a másik a kezébe nyomott egy üveg vizet, majd a tiltakozás és ütlegelés ellenére újra rázárták a szoba ajtaját.
- Mi a franc folyik itt? - dobta le dühösen a vizet az ágyra a focista. Majd leült és megpróbált megnyugodni, hogy végiggondolja, mitévő legyen. Kis idő múlva visszajött a két óriás és velük egy apró termetű szintén kínai öregember.
- Indulunk Signor Inler. - szólalt meg olaszul.
- De hát hová?És mégis ki maga?És mit akarnak tőlem?Nem megyek sehová, amíg nem kapok válaszokat!Pénzt akarnak értem?Ezt elhibázták, a klub és a családom nem fog fizetni maguknak egy garast sem. - makacsolta meg magát Inler, de az öregember odasétált hozzá, egyenesen a szemébe nézett, majd megfogta a csuklóját és a karkötőt.
- Minket nem Ön érdekel. Hanem az, ami a karján van. Amennyiben együttműködik, ép bőrrel megúszhatja a dolgot. Ha nem, akkor sajnos meg kell, hogy öljük. Ön dönt, Signor Inler. De azt javaslom, ne makacskodjon és válassza az első lehetőséget. Az mindenki számára kedvezőbb lenne...




Gonza és Vivien nem mentek el a főpályaudvarig, hanem korábban leszálltak a vonatról a külvárosban, ahonnan könnyebben meg tudták közelíteni az erdőt. Vivien elővette jól kiszolgált iránytűjét és mutatta az irányt.
- Mennyi idő lesz, amíg a palotához érünk? - kérdezte Higuaín.
- Úgy két óra séta. Nem olyan vészes. A neheze majd ott jön.
- Igen, gondoltam. Turistalátványosság igaz?Ergo, komolyan őrzik.
- Pontosan. Na de volt már hasonló szitu. - mosolyodott el a lány.
- Majd alkalmazzuk a jól bevált figyelemelterelős módszert. Kínaival smaciztál már? - nevetett az argentin.
- Kapd be! - ütötte vállba Vivien. - Én biztos nem fogok figyelmet elterelni! Te vagy a híres focista, majd te megoldod. Lekapod a pólódat, a kínai lányok megrohamoznak, a biztonsági őrök meg azzal lesznek elfoglalva, hogy levakarják rólad, én pedig addig szépen bemegyek és megkeresem azt a papiruszt. Tökéletes terv. - vágott vissza röhögve a lány.
- Vagy majd inkább te kapod le a pólódat és akkor kapásból a biztonsági őröket szereljük! - nevetett még mindig Gonza.
- Ha még a barátnőd lennék, akkor is ilyen könnyen áruba bocsátanál, te szemét? - vágott kissé dühös arcot a régésznő, mire Higuaín mélyen a szemébe nézett.
- Amikor mérges vagy, még kékebb a szemed. - mondta hirtelen, de aztán hirtelen egy pillanatra meg is bánta, hogy kicsúszott a száján ez a mondat.
Vivien zavarba jött, és inkább az térképet kezdte ismét bújni.
- Szóval a térkép szerint hamarosan dél felé kell fordulnunk. Onnan már elvileg egyenesen vezet az út. Remélem nem lesz semmi komoly akadály. Mocsár, vagy ilyesmi. - köszörülte meg kissé a torkát.



Körülbelül egy órányi gyaloglás után egy mocsaras vidékhez érkeztek.
- Na ez az, amitől tartottam. A fenébe. Itt óvatosan kell haladnunk. Vigyázz, és igyekezz fűcsomóra lépni, nehogy elsüllyedj. - mondta Vivien, de alighogy befejezte a mondatot, ő maga csúszott meg és süllyedni kezdett az egyik mocsár közepében. Igyekezett fenntartani magát és a kezeit, de a mocsár szinte magába akarta szippantani.
- A francba. Vivien, ne kapálózz, annál rosszabb. - mondta Gonza, majd letört egy erősnek látszó gallyat az egyik fáról, és már rohant is vissza a lányhoz. - Fogd meg a végét. - nyújtotta oda a lánynak. Vivien megragadta, az argentin pedig teljes erejéből húzni kezdte őt. A dolog azonban nem tökéletesen vált be, és a mocsár továbbra is befelé szippantotta Vivient, akinek a sár már a derekáig ért. Ekkor Gonzának eszébe jutott még valami.
- Vivien fogd erősen a gallyat, én pedig az egyik ágát a hátizsákodba is beleakasztom. Úgy kétszeresen tudlak húzni. - A lány csak bólogatott, Higuaín pedig gyorsan cselekedett.
- Nagyon süllyedek Gonza.
- Még egy kicsit tarts ki mi vida, csak egy kicsit. Kapaszkodj erősen. - Biztatta Gonza a lányt kifulladva, pár másodperc múlva pedig Vivien megindult kifelé a mocsár szorításából. Amikor végre kint volt, az argentin megkönnyebbülve tartotta őt a karjai között, Vivien pedig kicsit remegve temette az arcát Higuaín vállába. - Jól van, most már semmi baj, kint vagy. - Nyugtatta Gonza.
- Na sok minden volt már, de ilyen még nem. - kapkodta a régésznő ijedten a levegőt.
- Tudom, én is nagyon féltem. Nem is tudom, mit csináltam volna, téged elnyel ez a szar. - válaszolta az argentin, majd hirtelen megcsókolta a lányt...

II.

Vivien igyekezett minél többet kihúzni az öregemberből az unokája segítségével. Miután megköszönték a segítséget, visszafordultak a fő utca felé, ahonnan az imént Inlert elragadták.
- Akkor most magyarázatot szeretnék kérni. - fordult Gonza a lány felé.
- Üljünk be ide egy teára. - mutatott Vivien egy kis kávézó felé.
A pincérnő kihozta a teát, az argentin pedig továbbra is kérdőn nézett a lányra. Vivien belekezdett a mesélésbe.
- Hallottál már a Chi Kung technikáról?
- Nem. - rázta meg a fejét Higuaín.
- Ez olyasmi, mint a Tai Chi, gyógyító technika. De tartozik hozzá egy vallás is. Van egy ötezer éves kínai írás, ami nemrégiben került elő. Haladok a megfejtésével, de még nem egészen akar összeállni.
- Igen, erről olvastam ma délelőtt.
- Hogyhogy?Te még mindig olvasol ilyesmikről? - mosolyodott el Vivien.
- Előfordul...Néha.
- Értem. Szóval ha megfejtjük az írást, az állítólag elvezet egy régi kolostorhoz, ami a föld alá süllyedt már vagy négyezer évvel ezelőtt. Addig azonban a Chi Kung papjai éltek ott és ezek a papok a legenda szerint nemcsak a vallásukkal foglalkoztak, hanem egy súlyos titkot is őriztek. Nem tudom még pontosan, hogy ez mi, de valamit rejtegettek abban a kolostorban.
- Oké, ez világos, de hogy jön ide a karkötő és Inler?
- A karkötő elvileg egy kulcs, ami kaput nyit a kolostorba. De csak annak, aki felveszi. Inler így keveredett bele.
- Bakker. És mi van, ha leveszik róla és megölik?
- Nem tudják levenni róla. A karkötő most már ragaszkodik a csapattársadhoz, ha mondhatom így. Szóval Inler élni fog, amíg megtalálják a kolostort.
- És aztán? - kérdezte kétségbeesetten Gonza.
- Aztán nem lesz rá szükségük. - válaszolta lehajtott fejjel Vivien, majd hirtelen hozzátette. - Viszont mi nem várunk addig. A kolostor megtalálásához szükség van a kínai írásra is, az viszont nálam van!
- Szólni kell a hatóságoknak és a csapatnál is, hogy elrabolták.
- Nem!Várj Higuaín!A hatóságoknak még nem szabad szólni!A csapatodnál is csak azt értesítsd, akit nagyon kell!
- De miért?Hiszen elraboltak egy embert! - értetlenkedett dühösen az argentin.
- Csakhogy akik keresik a kolostort, valószínűleg befolyásos emberek. Biztos vagyok benne, hogy a rendőrségnél is van emberük. Nem tudhatjuk, hogy ki az. Úgyhogy egyelőre nem szólhatunk nekik. Értsd meg!Inlernek nem esik bántódása, amíg nem érnek a kolostorhoz. Addig pedig mi is rájövünk, hogy hol van és kihozzuk. Megígérem neked. - fogta meg a lány a focista kezét.
- Nem tudom. Ez akkor is felelőtlenség.
- Ki fogjuk menteni!Mikor adtam rá okot, hogy ne bízz bennem?
- Amikor elhagytál. - válaszolta Gonza Vivien szemébe nézve, mire a lány elengedte a kezét.
- Higuaín, ezt most ne keverd ide, kérlek. Az más volt. Azért mentem el, mert...
- Azért mentél el, mert nem szeretsz.
- Ez nem igaz!Azért mentem el, mert neked olyan lányra van szükséged, aki mindig melletted van. Én viszont olyan vagyok, aki nem tud meglenni egy helyen. Egyik héten még Brazíliában vagyok, a másik héten meg már Kínában. Higuaín én megpróbáltam letelepedni. Megpróbáltam egyetemen dolgozni. Te is tudod, hogy mi lett a vége. És akkor is csak bajba kevertelek.
- Ez csak duma. Az egyetemen is felajánlották neked, hogy egy évben egyszer terepre fognak küldeni, nem kellett volna mindig a katedra mögött állnod. De neked ez nem volt elég. Ha én egy kicsit is számítottam volna neked, akkor elég lett volna. De nem számítottam.
- Én csak azt akartam, hogy találj valakit, aki melletted áll.
- Ezzel csak az a bökkenő Vivien, hogy engem nem kérdeztél meg arról, hogy én kit akarok. Milyen értelemben áll mellettem?Mi is sok mindent csináltunk végig együtt, nem?Brazíliát, Dél-Afrikát, Barcelonát. Nekem sokkal többet ért, hogy azokban a helyzetekben mellettem álltál. Én kivártam volna, amíg eljön az az idő, hogy már nyugalomra vágysz. Erre te mit tettél? Egyik reggel szó nélkül leléptél egy mondvacsinált indokkal, amit a párnámon hagytál egy közönséges papírfecnin. Tudod mit?Hagyjuk ezt!Inler a csapattársam. Most az ő épsége a legfontosabb. Hallgatok rád. Megbízok benned, és egyelőre nem szólok a rendőrségnek. De jól figyelj! Három nap múlva meccsünk van a Guanghzou ellen. Szóval kettő, azaz kettő napod van rá, hogy előkerítsd Gökhant, utána a hatóságokhoz fordulok. Addig meg Benítez lesz az egyetlen, akinek szólok az egészről, és együtt kitalálunk valamit, hogyan tereljük el a figyelmet a dologról. Most pedig visszamegyek a szállodába és te velem jössz.
- Rendben, értettem. De nem lenne jobb inkább, ha én...
- Nem! - vágott közbe Gonza. - Velem jössz és egy percre sem mozdulunk el egymás mellől, mert nem hagyom, hogy lelépj és kihagyj engem a buliból! Szóval visszamegyünk a szállodába, beszélünk Benítezzel, aztán szépen leülsz és nagyon sürgősen megfejted azt a titkosírást, hogy Gökhan után mehessünk!



Fél óra múlva már a hotel előtt voltak, ahol a Napoli megszállt az ázsiai túra idejére. Megkeresték Benítezt és a szobájában tálalták neki, hogy mi a helyzet. A vezetőedző lehuppant egy fotelba, vakargatni kezdte kopaszodó fejét, miközben a szemeit Gonzaloról Vivienre oda-vissza jártatta.
- Na jó. Gökhan a te szobatársad ugye, Pipa?
- Igen, Míster.
- Akkor Gökhan most kapott egy két napig tartó kellemetlen vírust, mert megevett valami tengeri herkentyű féleséget egy piaci árusnál, amit nem bír a gyomra. Sajnos nem hagyhatja el a szobáját. És mivel te a szobatársa vagy, te is elkaptad. Így most két napig nélkülöznünk kell titeket az edzésekről. De csak két napig, nem tovább! - hangsúlyozta a spanyol az utolsó mondat minden egyes szavát.
- Gracías Míster, maga a legjobb!Ezért 5 gólt vágok a Guanghzounak!
- Viszont két napig a hotel környékén se lássalak!És nehogy bárki észrevegye a dolgot, mert akkor magyarázkodhatunk!
- Értettem Míster, nem keverem bajba és visszahozom Gökhant is!

Miután elköszöntek Beníteztől, felmentek Gonza szobájába, hogy összeszedjenek néhány cuccot az argentin számára, majd Vivien szálláshelyére igyekeztek. Amikor a külvárosba értek a kis panzióba, és beléptek a lány szobájába, hatalmas felfordulás fogadta őket. A bútorokat feldöntötték, a fiókokat kiforgatták, még a ruhákat is átkutatták. Gonza megállt az ajtóban és a két tenyerébe temette az arcát.
- Ha most azt mondod, hogy elvitték az írást...
- Nem vitték el. Az eredeti a múzeumban van hét lakat alatt. Ki sem állították. Én egy másolatot kaptam. De nem vagyok olyan hülye, hogy csak úgy beteszem a fiókba!Annyira már ismerhetnél, hogy ennél azért fifikásabb vagyok. - válaszolta Vivien, majd az ablak alatt megkopogtatta a csempét. Furcsa kongó hang jött válaszul, Vivien pedig elővette a zsebkését és kipiszkálta a csempét a helyéről. Mögötte egy üreg vált láthatóvá. Gonza közelebb lépett és leguggolt Vivien mellé. A lány egy kis henger alakú tartót vett elő az üregből, majd kinyitotta és a biztonság kedvéért ellenőrizte, hogy benne van-e az írás.
- Tényleg okos kis búvóhely. - jegyezte meg mosolyogva Gonza.
Vivien elővett egy vastag jegyzettömböt a táskájából, majd leült az ágyra és furcsa írásjeleket tanulmányozva olvasni kezdte azt a részt, amit még csak nemrég kezdett el megfejteni.
- Szóval a papirusz szerint „a kolostor a hegyek között van egy napi járásra a mindenható császár palotájától abba az irányba, ahol a nap a nagy szürke hegy alá bukik.” Szóval nyugati irányba.
- Hát ez nem hangzik túl bonyolultnak. - mondta Gonza. - Indulhatunk is, nem?Előzzük meg őket. Irány a császári palota.
- Várj. Pont az a bajom, hogy túl egyszerű ez így.
- Jaj Vivien, ne csináld már!
- Nem, nem!Először rá kell jönnöm ki uralkodott akkor, amikor a kolostort építették!A Tiltott Várost ugyanis csak 1406-ban kezdték el építeni. A birodalom székhelyét Ninjangból kellett áthelyezni Pekingbe 1369-ben, mert...
- Mert a mongolok hódító hadjáratokat vezettek. A Ming-dinasztia idején. - csúszott ki Gonzalo száján, majd zavarba is jött, amikor látta, hogy Vivien hatalmas mosollyal néz rá. - Csak olvastam a neten...
- Értem. Örülök, hogy még mindig olvasol ilyesmiket a neten. - válaszolta a lány.- Szóval először még tovább kell fordítanom az írást, és azt hiszem Ninjang lesz a kiindulási pontunk. Oda kell utaznunk!
- Akkor majd azt én megszervezem. - válaszolt Gonzalo. - Könnyebb is, ha nem vagyok most Pekingben.
- Igen, de rohanós két napunk lesz.
- Nem baj. Inlerről van szó! Végigcsináljuk...

A karperec

I.

Vivien a piac egyik pavilonja alatt állt a nehezen beszerzett angol nyelvű újsággal a kezében, amin ez a szalagcím volt olvasható:

GONZALO HIGUAÍN A NAPOLI EGYÜTTESÉBEN FOLYTATJA A GÓLGYÁRTÁST!

Sóhajtott egyet, majd a jelzett oldalra lapozott, hogy elolvassa a cikket, mikor megjelent a háta mögött Lee.
- Kedvelem, jó játékos. - mondta a kínai fiú látva Higuaín képét. - Nagyon örülök, hogy a Napoli leigazolta. Szeretem azt a csapatot. Alig várom a meccset. Olyan jó, hogy idén itt Ázsiában is turnéznak.
- Azt hittem Kínában mindenki Real Madrid drukker. - mosolygott Vivien.
- Őket is szeretem, Higuaínt is ott kedveltem meg. De az olaszokat jobban bírom.
- Értem.
- Állítólag kedves srác. Te éltél Madridban, sosem találkoztál vele?
- De igen, nem is olyan régen még...Szóval egyszer találkoztam vele és kértem tőle autogramot. Nagyon jó fej volt. - mondta Vivien, majd elrakta az újságot. - Na gyere, vár a nagyapád. Kíváncsi vagyok mit tud mondani nekem.
Leevel együtt megindultak a piactól nem messze lévő kunyhók irányába...

Higuaín kinézett a szállodai szobája ablakából. Peking felett elég nagy szmogfelhő terült el, de a forgalmas város elé táruló látványa így is lenyűgöző volt. Az egyik sugárúton hatalmas dugó alakult ki, az autók pedig fentről apró, sorban araszoló hangyákra hasonlítottak.
Az argentin sóhajtott egyet, majd leült az ágyára és elővette a tabletjét, hogy megnézze az üzeneteit. Közben hallotta, ahogy újdonsült csapattársa és szobatársa Gökhan Inler zuhanyzás közben Tina Turner és Eros Ramazotti Cosa della vita című dalát énekli torka szakadtából. Gonza a fejét csóválva nevetett, miközben az ujjai automatikusan a kedvenc könyvjelzők gombra, azon belül pedig a National Geographic honlapjára tévedt.

ELŐRELÉPÉS EGY 5000 ÉVES KÍNAI TITKOSÍRÁS MEGFEJTÉSÉBEN
DR. VIVIEN JANICS ÚJRA NYOMON!

Gonzalo átfutotta a cikket, megnézte Vivien fotóját az oldal szélén, majd letette a tabletjét, felállt és bekopogott a fürdőszobába.
- Igyekezz Tina, mindjárt bevizelek és én is büdös vagyok, mint egy ló. Ráadásul 20 perc múlva eligazítás. Utána pedig körül akarok nézni az egyik bolhapiacon, amit idefelé jövet szúrtam ki magamnak.
- Máris amore mío. - szólt ki nevetve Inler, majd kisvártatva egy a derekára tekert törülközőben lépett ki a fürdőszobából. - Itt vagyok már, csak szép akartam lenni neked. - csücsörített a svájci válogatott,mire Gonza nyakon vágta, majd felváltotta a helyét a zuhanyzóban.
Miután az argentin is felfrissítette magát, még elővett egy ásványvizet a minibárból, Inler szeme készülődés közben pedig az ágyon felejtett tabletre tévedt.
- National geographic?Te ilyesmiket olvasol? - nézett meglepetten az argentinra.
- Igen, alkalmanként ránézek. - bólogatott Gonza zavartan.
- Dr. Vivien Janics?Na várjunk csak, ez jó kis bige, valld be, hogy miatta látogatod szorgalmasan a tudományos weblapokat. Hű anyám, micsoda szemei vannak. Bár szívesebben nézném miniruhában, mint ebben a zöld vászonnadrágban, de nem rossz!
- Oké, Inler, állj le. Ő nem bige, hanem... -Gonza a tablet után nyúlt, de hirtelen megtorpant és elhallgatott. Nem akarta elárulni magát.
- Honnan tudod?Ismered?Ő az a csaj, akivel fél éve szakítottatok?
- Ez nem fontos, kérlek add vissza a tabletet és menjünk, mert elkésünk.
Inler látta, hogy argentin csapattársának nincs kedve viccelődni, így visszaadta a szerkezetet, majd 5 perc múlva már mindketten a szálloda hallja felé tartottak...




Eligazítás után visszamentek a szobájukba, Gonza eltette a mobilját és a tárcáját a zsebébe, majd indulni készült.
- Akkor arra a bolhapiacra mész? - szólt utána Gökhan.
- Igen.
- Várj meg, megyek veled. Engem is érdekel. Hátha találok valami érdekeset.
Együtt indultak el. A délután kellemes volt, a napközbeni nagy forróság enyhült. A piacon hatalmas volt a forgalom. Az eladók több sorban árulták portékáikat. A fiatalok mindenféle híres márkáról hamisított ruhát, cipőt és egyéb dolgokat, míg az idősebbek inkább régi ékszereket, képeket, könyveket és csecsebecséket árultak. Utcai étkezdéből is rengeteg volt, és mindegyikből másfajta illat áradt, amik összekeveredve betöltötték a levegőt.
A két futballista lassan haladt a sorok között, többször meg kellett állniuk egy-egy fényképre és az árut is jól megnézték szinte mindenhol.
Az egyik standnál egy idős, hosszú kecskeszakállat viselő kínai férfi ült és csak egy irányba nézett előre. Úgy tűnt senki nem kelti fel az érdeklődését. Mellette egy fiatal fiú állt, ő foglalkozott a vevőkkel. Az asztalukon régi ezüstékszerek sorakoztak. Egy asszony Gonzaloék előtt állt a sorban és nézegetni kezdett egy vastag, díszes ezüstkarperecet. Miután forgatta egy ideig a kezében, odaszólt a fiúnak, aki ránézett a nagyapjára, az öregember azonban nem nézett vissza, csak nemet intett a fejével. A fiú mondott valamit az asszonynak, mire az választott egy másik ékszert, kifizette, majd továbbállt.
Mikor Gonzaloék léptek a standhoz, az öregember hirtelen felnézett az argentinra és néhány másodpercig mozdulatlanul bámulta. A két focista nem tudta mire vélni a dolgot, Higuaín pedig zavarba is jött a kellemetlen helyzettől. Minden angol tudását összeszedve érdeklődött a fiúnál, aki szerencsére szintén beszélt egy kicsit angolul.
- Nagyapám látja ember auráját. Azt hiszem te aurád jó.
- Értem. - mosolygott Gonza. Inler eközben az ezüstfülbevalókat kezdte nézegetni, majd ő is megfogta a karperecet. Szép, kimunkált darab volt, a közepén egy zöld kővel. Az idős férfi erre megfogta az unokája csuklóját és bólintott. A fiú a focisták felé fordult.
- Nagyapám hajlandó adni karkötőt csak önöknek. Senki másnak nem akar.
- Mennyiért? - kérdezte Gökhan.
- 50 dollár.
- Rendben, annyiért megéri. Tetszik nekem, szép karkötő. Férfiaknak való. - mosolygott a védő, majd átnyújtotta a papírpénzt. A két focista már éppen elköszönt, mikor az öregember felállt a helyéről, ahol addig szinte mozdulatlanul ült és megfogta Gonza csuklóját. Az argentin visszafordult és az öregre nézett, az pedig halk, rekedt hangon mondott neki valamit kínaiul. Gonza a kínai fiúra nézett, aki meglepett arccal lefordította az öreg mondanivalóját.

- Annak aki vár, az idő minden ajtót kinyit.
Gonzalo újra az öregre nézett, aki csak bólintott neki.
- Xiexie - hajolt meg az argentin egy kicsit, mire az öreg visszaült a helyére, és újból felvette a mozdulatlan pózt, amiben eddig ült.
Inler megilletődötten nézett a csapattársára, miután elhagyták a standot.
- Ez mi volt?Nagy hatással voltál a vén fószerre.
- Igen, úgy tűnik. - mondta Higuaín elgondolkodva. Inler megvonta a vállát, majd mosolyogva nézegette új szerzeményét.
- Felpróbálom a karperecemet. A barátnőm szereti az ilyesmit, biztosan fog neki tetszeni! - felcsatolta a nehéz ékszert a csuklójára és kicsit nézegette, miközben tovább sétáltak. Később maguk mögött hagyták a bolhapiacot és egy taxit akartak leinteni, hogy visszajussanak a hotelbe, amikor három, hosszú lepelbe öltözött férfi támadt rájuk. A két fiú segítségért kiáltott, de mintha senki nem vette volna észre mi történik. Próbálták megvédeni magukat, de a karate ellen nem sokat tehettek. Ekkor azonban valaki a segítségükre sietett. Először nem látták, hogy ki az, mert az illető kapucnit viselt a fején, csak annyit, hogy hátulról rátámad az egyik fickóra és leüti, majd egy újabb rúgással egy másikat is a földre visz. A támadók nem adták fel könnyen. Gonza látta, hogy mindkét földre vitt fickó igyekszik talpra állni. Az argentin hátra nézett, és meglátott egy hosszú botot, ami egy tulipánfa támasztékául szolgált. Kitépte a botot a helyéről, de az túl hosszú és nehéz volt, így nehezen tudta egyensúlyba hozni. Hirtelen azonban a titokzatos segítőjük megfogta a bot végét, a kapucni pedig leesett a fejéről és így láthatóvá vált az arca.
- Vivien?
- Gonza?
Mindketten kölcsönösen meglepődtek, de aztán észbe kapta és a bot két végét fogva a támadók felé futottak, majd felöklelték őket. Ezután Inlerhez próbáltak közelebb jutni, de addigra még két fickó érkezett és a török-svájci játékost betuszkolták egy fekete kocsiba, majd mindannyian elhajtottak.
- A francba. - káromkodott Gonza és kétségbeesetten nézett az autó után.
- Jól vagy?Mi volt ez? - bámult rá kérdőn Vivien.
- Igen, és te rendben vagy?
- Persze. De mi a fene volt ez?Miért vitték el a csapattársadat?
- Nem tudom, de talán...
- Mi talán?
- Most vett egy karperecet itt a bolhapiacon. Egy öregembertől.
- Egy karperecet?Vastag, ezüst, cirádás mintákkal és egy zöld kővel? - hadarta Vivien, mire az argentin csak bólogatott. - Basszus, a hátvédetek nagy slamasztikában van. Rajta van a csuklóján a karkötő?
- Igen, felvette.
- Akkor életben hagyják. Egyelőre.
- Miről beszélsz?Mi ez a karkötő?Miért hurcolták el Gökhant?És gondolod, hogy megölik?- Gonza továbbra is kétségbeesetten fogta Vivien karját.
- Vezess oda az öreghez, akitől vettétek. Közben elmondom miről van szó...

VI.

Madrid külvárosa, 13 óra 30 perc.

- Idióta!Hogy lehet az, hogy nem halt meg? - kiabált Ortega a vonal túlsó végén mélyeket hallgató Muñozzal.
- Nem tudom, én beletettem a mérget a kávéjába. És a szemem láttára itta meg. Aztán összeesett. Fel nem foghatom.
- Biztos rájött, hogy veszélyben van az élete. Valaki figyelmeztette őt. Tégla van közöttünk. Derítse ki, hogy ki az.
-Igen, úgy lesz. És addig?Dr. Janics már biztos árkon-bokron túl jár. Talán azt is tudja, hol van a hiányzó lemez. - tanakodott Muñoz.
- Igen, valószínűleg. És sejtem is, hogy honnan tudhatta meg. De maga csak tegye a dolgát, amivel megbíztam. - rivallt rá újból Ortega a másik professzorra, majd bontotta a vonalat. - Gyerünk az öreghez! - adta ki a parancsot az embereinek...




La Sagrada Familia, Barcelona, 14 óra 09 perc

- Magánrepülővel tényleg gyorsabb volt. Milyen jó dolgotok van nektek!De hihetetlen, hogy Perez csak úgy ideadta pilótával együtt a csapatgépet. - hitetlenkedett Vivien, miközben ő és Gonza egy alagsorba vezető lépcsőn lopakodtak le a Szent Család Templomában.
- Mondtam, hogy ideadja. Ő is hamar le akarja zárni ezt az ügyet. Az a béna felügyelő pedig még nem jutott semmire. Viszont Ramos mondta, hogy az egész délelőttöt az edzőközpontban töltötte a helyszín alapos vizsgálatával. - magyarázta nevetve az argentin.
- Üldözze csak a piti kis tolvaját. Addig sincs a nyakunkon. - vonta meg a vállát a lány. - Azt hiszem megérkeztünk.
A hosszú, lefelé vezető lépcsősor egy régi fa ajtó előtt ért véget, rajta hatalmas, rozsdás lakattal.
- Ezt valahogy ki kell nyitnunk. A fenébe, hogy pont ilyenkor nincs nálam hajtű, vagy valami éles kis eszköz... - morgolódott Vivien. Ekkor Gonza finoman arrébb tolta a lányt az ajtótól, majd egy nehéz vasrúddal lesújtott és a lakat a földön kötött ki.
- Hát ez meg... - Vivien szemei tágra nyíltak.
- Itt találtam a falnak támasztva. Szerencse, hogy a templomot még mindig építik. - kacsintott az argentin, majd kitárta az ajtót. - Csak Ön után, señorita.
Mindketten beléptek a poros kis pincébe. A helység szinte teljesen üres volt, csupán egy korhadt asztal állt az egyik sarokban. Fény is csak az egyik falon található lyukon keresztül szűrődött be.
- Rendben. Tehát az öreg kovács üzenete szerint a lemeznek itt kell lennie a falban. - mondta Higuaín és elkezdtek körülnézni, hátha találnak valami mélyedést, vagy mozdítható követ.
- Muñoz és Ortega már tudják azóta, hogy nem sikerült eltenniük láb alól. - gondolkodott Vivien a keresgélés közben.
- Igen, ez egészen biztos. De mindenesetre Agustín jól tette a dolgát. Ezt még nagyon megköszönöm majd neki. Reméljük a másik dologgal is boldogul.
- Ügyes gyerek, meg fogja oldani. Gonza, azt hiszem találtam valamit. Ez itt mozog.
Vivien beljebb tolt egy követ a falban, amitől egy másik kiesett a helyéről és az üregében egy kis faragott dobozt találtak. A lány izgatottan ragadta meg a tárgyat. Gonza is feszülten figyelt. Vivien mosolyogva nézett az argentinra, aki kipirult arccal sürgetni kezdte barátnőjét.
- Gyerünk, nyisd ki, nem bírok magammal!
A lány kinyitotta a ládikát. A belsejében egy vörös bársonyba csomagolt tárgyat találtak. Gonza óvatosan kiemelte a szövetdarabot, széthajtogatta, majd Vivienre emelte a tekintetét.
- Az öreg valóban itt rejtette el a lemezt...

Madrid, Az Herrero család háza, 15 óra 15 perc

- Professzor, a ház üres. - jelentette egy fekete ruhába öltözött férfi.
- Ez nem lehet igaz! - dühöngött Ortega, majd kérdő tekintettel Muñoz felé fordult.
- Már kiderítettem, hogy ki a tégla közöttünk. Vagy legalábbis sejtem. - hebegte Muñoz.
- Valóban?És megosztja velem ezt az információt? - próbálta nyugtatni magát Ortega.
- Agustín. A fiatal srác az egyetemről.
- Miből gondolja ezt?
- Amikor meghívtam doktor Janicsot egy kávéra az irodámba, tudja, hogy eleget tehessek a kérésének. Nos akkor nekem jött a folyosón. Elejtettem a zsebkendőmet, amibe előzőleg a tablettákat csomagoltam. Ő adta vissza. Valószínűleg kicserélte a zacskót.
- Hát ez nagyszerű!Maga balfék!Talán Herreroékat is ő figyelmeztette a veszélyre!Kerítse elő a fiút a föld alól is!Az egész tervünket boríthatja!Hozza utánunk a kolostorhoz!Gondolom doktor Janics és a focistája már ott rontják a levegőt a kulcs negyedik részével!
Muñoz bólintott, majd sarkon fordult, hogy megkeresse Agustínt. Ortega néhány pillanat gondolkodás után megrázta magát és kiadta a parancsot az embereinek.
- Itt végeztünk!Irány a Montserrat kolostor!




Montserrat kolostor, Pireneusok, 17 óra 05 perc

Vivien és Gonza türelmetlenül üldögélt az egyik szikla mögött Agustínra várva. A fiú végre feltűnt az erdő irányából a fák közül. Odalopódzott hozzájuk és üdvözölte őket.
- Siettem ahogy csak tudtam. Az Herrero família biztonságban van az egyik barátoméknál. Muñoz rájött, hogy én vagyok a tégla. Ortega dühöng. Már idetartanak.
- Jó voltál chiquito!Most figyelmeztetnünk kell az apácákat! - mondta Vivien, majd óvatosan kilépett a szikla mögül, hogy felmérje a terepet. Agustín utána akart menni, de Gonza visszafogta a karját.
- Che, várj egy percet.
- Qué? - mosolygott Agustín.
- Nagyon jó voltál a gyógyszeres dologgal. Megmentetted Vivien életét. Jövök neked egyel!
- Majd egy dedikált mezzel! - kacsintott a fiú, majd mindketten követték Vivient.
A környék tiszta volt, Ortegáéknak még nyoma sem volt, így mindhárman a kolostorhoz futottak és bekopogtak a hatalmas vasajtón Néhány perc múlva kedves idős apáca nézett ki a kisablakon...




- Több mint 500 éve őrizzük a kulcs ötödik darabját. Mindeddig senki sem tudta kideríteni, hogy nálunk van. Ez az Ortega nagyon nagy tudású professzor lehet. - mondta az apáca, miközben egy nyirkos lépcsősoron az alagsorba vezette Vivienéket.
- Miért bízik meg bennünk? - kérdezte a régésznő.
- A fiú miatt. - mutatott mosolyogva a nővér Agustínra, aki szintén visszamosolygott:
- Na álljunk meg, ezt most nem értem. - nézett kérdőn Vivien és Gonza is csak az orrát dörzsölgette.
- A nyakában van a medál.
- Milyen medál?
Agustín ekkor elővette a nyakláncát a pólója alól és Vivien felé nyújtotta a rajta függő keresztet.
- Az egyik ősöm keresztes lovag volt. Ezt a nyakláncot találta az egyik hadjárat során és kincsként őrizte. Apáról fiúra szállt a családunkban, de nem tudtuk, mi ez. Emiatt kezdtem történelmet tanulni. Rengeteg kutatómunkába került, mire kiderítettem, hogy ez a kereszt nyitja a kamrát, ahol a kulcs ötödik darabja el van rejtve itt a kolostorban. Most átadom. - válaszolta a fiú, majd leakasztotta a nyakláncot a nyakából és Vivien kezébe nyomta. - Csak annyit kérek, hogy hallgasson a szívére! Ne az eszére!
Vivien csak bólintott, Gonza pedig ámulva nézett.
- Azt hittem már sok mindent láttam mióta veled vagyok, de még mindig érnek meglepetések. - bökte ki az argentin.
- Ez most engem is meglepett, ha ez vigasztal, mi amor. - mondta nevetve Vivien. - Na jó, menjünk és zárjuk le ezt az ügyet.
Az apáca tovább vezette őket egy gyéren megvilágított folyosón egészen egy nehéz faajtóig. Ott megállt és bólintott.
- Itt vagyunk.
- Köszönjük. Ön és a többi nővér tegyék azt, amit mondtunk. És kérem, maradjanak együtt. - mondta Gonza, a nővér pedig megáldotta őket, majd sarkon fordult és sietős léptekkel ment vissza a felszínre.
Vivien izgatottan fújta ki a levegőt, majd az ajtóhoz lépett. Rápillantott Gonzára és a mellette álló Agustínra, aztán megfogta a medált, az ajtó zárjába helyezte, és elfordította, mint egy kulcsot. A nehéz ajtó nyikorogva, lassan tárult ki előttük és egy sötét szobába vezetett. Gonza elemlámpát vett elő, hogy megvilágítsa az utat. A szoba közepén a földön egy csapóajtót fedeztek fel. Vivien odalépett, és miközben Gonza világított, Agustín segítségével felnyitotta az ajtót.
- Add ide az elemlámpát. És ti maradjatok itt őrködni. - szólt oda Gonzának, majd a lámpával a kezében lement a járatba. Odalent nyomasztó volt a levegő, a talaj pedig enyhén csúszott. Vivien a folyosó minden szegletét megnézte, míg végre az egyik sarokban talált egy a falból kiálló fakart.
- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű... - gondolkodott, majd meghúzta a kart. Az előtte lévő kőfal lassan megmozdult és egy újabb kamra tárult elé. A kamra közepén egy oltár állt. Vivien közelebb lépett, hogy megvizsgálta. Minden oldalról körbe járta, míg végül az alján egy rejtett rekeszt talált. A rekeszen egy olyan kereszt mintája volt látható, mint amilyen Agustín nyakláncán is lógott. Így újra használta a kulcsot, a rekesz pedig kinyílt és egy újabb vörös bársonyposztót rejtett magában...




A fiúk már türelmetlenül nézegettek be a járatba, mire Vivien végre előbukkant.
- Na? - kérdezte Gonza, mire a lány válaszul egy aranyból készült kis hengert mutatott meg nekik.
- Most már menjünk. Ortegáék alighanem a barlang körül szimatolnak és várnak minket.
Felmentek a lépcsőn, de Higuaín valahol elejtette a telefonját.
- Menjetek előre, visszamegyek érte. - mondta, majd így is tett.
A kolostor bejáratánál kellemetlen meglepetés fogadta Vivient és Agustínt. Ortega volt az, Muñoz és néhány fegyveres társaságában. A fegyveresek között ott volt Hernandez, a túlbuzgó rendőr is. A professzor túszul ejtette az idős nővért, aki nem jutott el az apácák rejtekhelyére...



- Maga egy igazi szemét disznó. - acsarkodott Vivien, miközben őt és Agustínt két fegyveres lökdöste előre a barlang bejárata felé.
- Én állok a legközelebb ahhoz, hogy felfedjem a történelem legnagyobb rejtélyét!És ahhoz, hogy a kezemben legyen a világ legnagyobb hatalma. Nem érdekel, hogy mit mondd egy kis csitri, akinek szerencséje volt párszor a pályafutása során.- válaszolta Ortega, majd a csoport élére állt a menetelésben.
- Hol van Gonza? - súgta oda Agustín Viviennek.
- Nem tudom, de remélem nem kerül elő. Isteni szerencse, hogy elhagyta a telefonját. Talán látta mi történt és segítséget hív.
Odaértek a barlanghoz, Ortega pedig szólt Muñoznak, hogy hozza a három aranylemezkét. A professzor így is tett, a kulcs darabjait átadta a főnökének.
- Rendben, doktor Janics. Adja elő a negyedik darabot és a hengert is, különben az apáca meghal. - mondta Ortega, Hernandez pedig fegyvert szegezett a nővér oldalához. Vivien éppen engedelmeskedni készült, amikor zajt hallottak a fák közül, az egyik fekete ruhás fegyveres pedig összeesett. Ortega idegesen nézett körül.
- Mi a fene ez?
Ekkor valaki hátulról megragadta őt, elvette a pisztolyát és a fejéhez szegezte.
- Ez señor Ortega az isteni gondviselés. - válaszolta mosolyogva Higuaín. - Na jó fiúk, stukkereket eldobni, vagy lepuffantom a nagyfőnököt.
- Magánakció señor Higuaín?Ez nem a focipálya. Itt nagyobbat bukhat. - mondta Ortega.
- Az lehet, de alkalmanként nagy gólt is lehet rúgni, ha bevállalós az ember. Ha élni akar, szóljon az embereinek, hogy a fegyvereiket csúsztassák oda a barátnőmnek.
- És ha nem engedelmeskedem?Ha az embereim gyorsabbak magánál és megölik a barátnőjét?
- Azt kötve hiszem. - válaszolta az argentin, majd leadott egy lövést a levegőbe, mire a kolostor felől és a fák mögül fekete ruhák bukkantak elő. Az apácák lassú léptekkel, nyugodtan közelítettek a fegyveresek felé, akik megzavarodtak és tátott szájjal bámulták a nővéreket.
Ortega kiabált nekik, hogy tüzeljenek, de a fegyveresek csak álltak. A legidősebb nővér, akit Hernandez még mindig erősen fogott, halkan beszélni kezdett.
- Tegyétek le a fegyvereket és menjetek békével. Az Úr megbocsátja bűneiteket. Ne kövessetek el még nagyobb hibát.
A fegyveresek Ortega hangja ellenére engedelmeskedtek az apácáknak és letették a fegyvereket, amelyeket Vivien és Agustín összeszedtek. Hernandez elengedte az apácát és a többiek után menekült az erdőbe. Ekkor Gonza is elengedte Ortegát, majd megkötözték és a barlang bejáratánál hagyták.
- Köszönjük a segítséget. - fordult Gonza és Vivien az apácák felé. A legidősebb nővér intett a többieknek, hogy menjenek vissza a kolostorba, majd a régésznő felé fordult, akinek időközben Agustín átadta a négy aranylemezt és a hengert is.
- Most az ön kezében van a kereszténység sorsa. Nem kérhetek öntől semmit. Csak azt, hogy legyen önmaga. - mondta a nővér, majd ő maga is megfordult és visszament a kolostorba.
Vivien a kulcs darabjait szorongatta. Egy pillanatig állt, majd határozott léptekkel megindult a barlang belseje felé. A két fiú követte őt.




Legalább 30 méter mélyen voltak már a barlangban, mire egy rácsos kapuhoz érkeztek. A sötétség miatt nem láttak semmit. Higuaín megvilágította a kaput. A közepén szépen kirajzolódott a csillag mintája. Mindhármuk szíve a torkukban dobogott, amíg a lány a kulcs darabjait a megfelelő helyre rakta. Aztán a kapu megmozdult és meglepően könnyedén tárult ki előttük. Beléptek, majd megálltak a helység közepén és megbabonázva nézték...




- Nos?Mi legyen? - kérdezte Gonzalo mosolyogva Vivient. Agustín szintén a lány felé fordult és csak bólintott egyet, mint aki tudja, hogy a lány mit fog tenni.
Vivien egyszer körbejárt a helységben, leült a földre, majd újra felállt. Néhány perc múlva azonban megrázta magát és határozottan nézett a két fiúra.
- Eltemetjük a titkot!Elhoztad amit kértem Agustín?
- Igen, persze! -bólogatott Agustín megkönnyebbült arccal, majd egy dinamitot és gyufát vett elő a táskájából. Még egy pillanatra mindannyian visszanéztek, majd Vivien elhelyezte a dinamitot, meggyújtotta, és sprintelni kezdtek.

Csak álltak a barlang bejárata előtt és nem szóltak egy szót sem. Kicsit később Gonza törte meg a csendet.
- Ez így helyes! - karolta át a lány vállát.
- Igen, én is azt hiszem. - bólintott a lány.
- Akkor mehetünk haza?
- Mehetünk. - mosolygott Vivien.
- De hol van Ortega? - kérdezte Agustín.
A professzor éppen egy fának támaszkodva le-fel guggolt, hogy elvágja a kötelét.
- Tornázik. - válaszolta Gonza nevetve, majd odalépett Ortega mellé és megragadta a vállánál fogva. - Na jöjjön mi profesor, maga már nyugdíjas, a sok guggolás árt az ízületeinek.
- Nehogy azt higgye, hogy bármilyen bizonyítékuk is van ellenem.
- Egy egész kolostor vallja a Bibliára megesküdve, hogy maga egy szemét disznó!Mi kell még? - kérdezte Agustín.
- Ja, és a széke,amit az irodájában hagyott, borzalmasan kényelmetlen!Az egyiptológia gyűjteménye pedig nem megfelelően van katalogizálva!I. Szeth fáraó ugyanis a XIX. dinasztia uralkodója maga tuskó!És a kanópusz edényeket sem megfelelően rakta sorba., nem beszélve a III. Ramszesz fáraóval kapcsolatos gyűjteményéről... - sorolta Vivien, a fiúk pedig igyekeztek csillapítani a lányt...

V.

Madrid, 10 óra 15 perc.

Hát ez egy kimerítő beszámoló volt. - sóhajtott Gonza, miután kiléptek az Herrero család kapuján és az autójuk felé tartottak.
- Igen. És Don Paco minden szava fontos lehet számunkra. - bólintott Vivien, miközben az öregembertől kapott papírt nézegette.
- Egy rakás számsor. Hogy fogunk rájönni, hogy mit jelent? - kérdezte az argentin.
- Nem Mi fogunk rájönni, hanem Te fogsz rájönni, mi amor. - mosolygott a lány.
- Tessék?
- Ahogy mondom. Nekem be kell mennem dolgozni az egyetemre.
- Tényleg muszáj bemenned?Nem jelenthetsz beteget?
- Lehetetlen. Szemmel akarom tartani ezt a Muñozt.
- Na ez az!Miatta is jobb lenne, ha inkább velem maradnál!És mi van ha valóban megpróbál bántani téged?
- Akkor azt bárhol megteheti és a végén még neked is árthat. Nem. Jobb, ha a szemem előtt van. Könnyebb megelőznöm a bajt, hidd el. Vigyél be az egyetemre, aztán menj haza, zárkózz be és kezdd el dekódolni az üzenetet.
- De mégis hogy a fenébe dekódoljam?
- Okos fiú vagy, ki fogsz találni valamit. Valószínűleg egy adott szám ugyanazt a betűt takarja. Menni fog. Viszont mielőtt beviszel a suliba, menjünk el a gyógyszertárba.- bólintott határozottan Vivien, majd beszálltak az argentin autójába.



Muñoz már előkészítette a porrá tört fehér tablettát és egy apró zacskóba tette, majd becsomagolta a zsebkendőjébe. Amikor meglátta az irodája ablakából, hogy Vivien belép az egyetem főkapuján, gyorsan kilépett az iroda ajtaján és lerohant a földszintre a bejárathoz, hogy utolérje.
- Señorita Janics, várjon egy pillanatra. - kiáltott a lány után.
Vivien elmosolyodott magában, majd megfordult és úgy tett, mintha keresné a tekintetével, hogy ki szólt utána.
- Á, señor Muñoz. - eresztett meg egy széles vigyort.
- Igen, én vagyok. Még csak futólag találkoztunk. Bizonyára tudja, hogy a bibliatörténeti tanszéken dolgozom.
- Igen, hogyne.
- Nos, arra gondoltam, hogy délután, vagy valamelyik üres órájában megihatnánk egy kávét és elbeszélgethetnénk, ha már munkatársak lettünk. - hízelgett a professzor.
- Ez remek ötlet, szívesen beszélgetnék Önnel.
- Akkor délután egy órakor az irodámban megfelel?
- Remek, ott leszek. Köszönöm a meghívást. - mosolygott Vivien.
- Nagyon szívesen. - bólintott a professzor.
Ekkor Agustín sétált el mellettük. A fiú feltűnően tekingetett a háta mögé, így nem vette észre, hogy pillanatokon belül nekimegy Muñoznak. Az ütközés már elkerülhetetlen volt.
- Elnézést professzor úr, nem volt szándékos. - szabadkozott Agustín, miközben a dühöngő tanár kabátujját sepregette. - Ezt elejtette. - mondta még a srác, és egy fehér zsebkendőt nyújtott át Muñoznak, majd gyors léptekkel eltűnt a könyvtár irányába.
- Figyelmetlenek ezek a mai diákok. - morgott még mindig a professzor.
- Majd kinövik. - válaszolta mosolyogva Vivien. - Nos, akkor még egyszer szép napot délután egyig.
- Önnek is, señorita Janics. - bólintott a professzor, majd elköszöntek egymástól...



12 óra 45 perc, Gonzalo háza

Az argentin a laptopja előtt görnyedt, egy köteg papír társaságában. Körülötte mindenhol összegyűrt papírgalacsinok hevertek a földön. Nagyot sóhajtott, megvakarta a fejét, majd egy újabb megoldással próbálkozott. Igyekezett betűkké tenni a számokat, de az üzenet nem akart összeállni. Ledobta a ceruzát az asztalra, majd hátradőlt és belekortyolt az ásványvizébe.
- Gondolkodj, gondolkodj Higuaín!Mi lehet a kulcsszó. Mi lehet ez a cím a tetején. Nem igaz, ez nem lehet ennyire nehéz, elvégre nem egy egyetemi professzor készítette. - dühöngött magában egy kicsit, majd hirtelen bevillant neki valami. - Hát persze, ez az. Induljunk ki abból, hogy ki írta. Egy kovácsmester. Egy régimódi spanyol férfi. Mi a legfontosabb egy ilyen férfinak?A családja. Mit is mondott Don Paco? - töprengett kicsit, majd hirtelen felpattant a székből, ami hátradőlt a lendülettől. - Ez az. Csak vesztegettem az időmet. Hogy lehet, hogy ez eddig nem jutott az eszembe? - kiáltott, majd felállította a székét, újra leült és még egyszer nekikezdett a dekódolásnak...



- Jöjjön be, señorita. - tárta ki az ajtót Muñoz Vivien előtt, majd betessékelte az irodájába.
- Köszönöm.
- Kérem, foglaljon helyet. Máris felteszek egy kávét. Addig meséljen, milyenek az eddigi benyomásai az egyetemünkről?
- Nagyon tetszik, ez természetes. Az oktatók felkészültek, és megkönnyítik a beilleszkedést számomra. A könyvtár pedig elképesztő. Igazi ritkaságokra leltem ma délelőtt.
- Ennek nagyon örülök. - bólogatott Muñoz, miközben csészéket és cukrot pakolt egy ezüstözött tálcára.
- Ó, használhatnám a mosdót, kolléga? - kérdezte hirtelen Vivien.
- Hogyne, ott van balra. - mutatott Muñoz a megfelelő irányba. Vivien megköszönte, majd eltűnt az ajtó mögött. A férfi elhatározta, hogy kihasználja a helyzetet, amíg a régésznő nincs a szobában. Elővette a zsebéből a fehér zsebkendőjébe rejtett kis zacskót és a benne lévő port Vivien csészéjébe szórta, majd kávét öntött rá.
- A gyomot gyökerestől kell kitépni. Ettől biztos nem vesz többé levegőt a kicsike. A többit majd a főnök elintézi.
Ekkor kilépett a mosdóajtón Vivien és újra leült a dohányzóasztalhoz.
- Már kész is a kávé. - mosolygott nyájasan a prof, majd letette a tálcát az asztalra és ő maga is leült Viviennel szemben. - Úgy tudom ez az első alkalom, hogy tanít. Nekem viszont még nem volt alkalmam semmilyen ásatáson részt venni. Mesélne nekem erről?
- Hogyne, professzor úr. - bólintott a lány és beleivott a kávéjába. Muñoz feszülten figyelte, hogy mi fog történni. - Nos, egy ásatáson való részvétel egy régész vagy történész számára azt hiszem életre szóló élmény. - kezdte, majd hirtelen a homlokához kapott. - Elnézést, megkérhetném, hogy nyissa ki az ablakot. Azt hiszem nem kapok levegőt.
- Ó, hogyne. Nem érzi jól magát kollegina?Hívjak orvost?
- Nem tudom, én csak... - Vivien a következő pillanatban a székről a földre zuhant és elterült a padlón.
Muñoz gyorsan megragadta az elernyedt kezeket és a lányt a karjánál fogva behúzta a fürdőszobába, majd bezárta az ajtót. Elmosta a kávéscsészéket, aztán sietve elhagyta az irodáját, az ajtót pedig kulcsra zárta. Ezután telefonált.
- Señor Ortega. Elintéztem. A kulcsot a szokott helyen hagyom. Jöhetnek a takarítók. - letette a telefont, majd meggyorsítva a lépteit az előadótermek felé vette az irányt, hogy megtartsa a következő óráját...



Vivien hallotta, ahogy a bejárati ajtóban elfordul a kulcs és Muñoz professzor léptei elhalkulnak. Felkelt a földről, megrázta magát és kilépett a mosdóból. Kinézett az ablakon. A professzor irodája a második emeleten volt és egy magas fa állt mellette, amelynek szerencsére közel voltak az ágai.
- Szép kis tanári állás. És micsoda modortalan munkatárs. Szó szerint kinyírná az embert. - mérgelődött magában, miközben átmászott a fára, onnan pedig le, a talajra. Körülnézett, hogy nem-e vette észre valaki majd sprintelt, míg messzire maga mögött nem hagyta az egyetem épületét. Mikor már elég távol volt, lassított a tempón. Ekkor megcsörrent a mobilja.
- Na mi újság mi vida?
- Inkább veled mi újság?!Miért zilálsz ennyire? - kérdezte Gonza a vonal másik végén.
- Semmi különös, csak letudtam a napi kilométert. Megfejtetted a kódot?
- Na figyelj. Megpróbáltam az oldal tetején lévő rövid sorból kiindulni, ami címnek tűnt. Behelyettesítettem a Grálhoz köthető neveket, történelmi eseményeket, helyeket, de semmire nem jutottam. Egészen addig, amíg...
- Amíg?Mondjad már!
- Amíg eszembe nem jutott, hogy egy egyszerű ember írta ezt a rejtvényt. Elkezdtem felidézni, hogy miket mondott nekünk Don Paco. A családjáról, az édesapja munkájáról, meg mindenről...
- A lényeget dumagép, a lényeget! - türelmetlenkedett Vivien.
- Máris mondom!Eszembe jutott Don Paco édesanyjának a neve!Esperanza Herrero. Feltűnt, hogy ugyanannyi betűből áll, mint ahány számból, az a rövid sor. És bejött!
- Eres un genial!Mindig is tudtam!A repülőt sikerült elintézni?
- Pilótával együtt!
- Remek!Akkor találkozunk a hangárban fél óra múlva!Te amo!
- Yo también! - válaszolta az argentin, majd bontotta a vonalat. Vivien pedig leintett egy taxit, miközben egy újabb számot tárcsázott.
- Agustín?NAgyon ügyes voltál!Jöhet a második lépés...

Meg sem érdemlem, de tényleg!

Na és akkor még egy díj, pedig még a folytatással is el vagyok maradva!:) Hálásan köszönöm Alexa!:)

A szabályok:

- Említsd meg, hogy kitől kaptad a díjat! 

- Válassz ki maximum öt! bloggert akiknek továbbküldöd a díjat, és utána röviden indokold meg, miért éppen ő érdemes szerinted erre a díjra! 

- Hagyj üzenetet a választottak blogján a díjról! 

- Végezetül válaszolj meg öt egyszerű kérdést, amelyek a következők:

1. Ki vagy mi inspirál Téged elsősorban abban, hogy blogot vezess/írj?

Hobbiból csinálom, igazából tényleg nem inspirál senki.:)

2. Melyik a kedvenc dalod jelenleg, amelyet nap mint nap meghallgatsz? (előadó, számcím, youtube link)

Hú, jelenleg?Talán Shakira-Lo Hecho Está Hecho. Azt hiszem most ezt hallgatom pár napja a legtöbbet a lejátszómon. És a klip is tetszik.:)

http://www.youtube.com/watch?v=N31b8DrmzVM

3. Ha választhatnál egy helyet a világon, hol élnél most a legszívesebben és miért?

Egyértelműen Buenos Airesben!Imádom az argentin életfelfogást és kultúrát!:)

4. Mi volt tegnap az utolsó gondolatod elalvás előtt?

Hogy éhes vagyok, de lusta vagyok kimenni a konyhába!:D:D Aztán már aludtam is.:D

5. Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt) kit választanál és miért pont őt?

Leonardo da Vinci!Ő egy zseni volt!

És akiknek továbbadom:

Tangolita- Egyértelműen a kedvenc bloggerem, muszáj vagyok elhalmozni őt díjakkal, főleg mert Alma Rebelde címmel már rólam is írt egy kis történetet tavaly a szülinapomra.:)

m33dra&riri- Az ő focis történetüket is imádom Özillel, Higuaínnal és Ramossal a főszerepben.:)

Már megint egy díj!:)

A blogom már megint kapott egy díjat, amit hálásan köszönök Dettinek!:)

Szabályok:
1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!


Akinek tovább szeretném adni:
1. Detti-Rex Fan Fiction
2. M33dra- A felszín alatt
3. Deveczke
4. Mercii

IV.

Madrid, 02 óra 10 perc.

- Ortega professzor? - ismételte meg elsápadva Vivien Agustín imént elhangzott szavait.
- Sí señorita. Ő a Bíbor-lovagrend vezetője.
- Akkor ezért volt olyan ismerős ott Valdebebasban.
- A professzor egy nagyon veszélyes ember. Én segíteni akarok, hinnie kell nekem.
- Én valamit nem értek. - tűnődött el Gonzalo - Ortega indoka világos. Rengeteg pénzre tehet szert a Grál megtalálásával. De mivel vette rá a többieket, hogy kövessék? Részesedéssel? Mert valljuk be őszintén. A huszonegyedik században már kevés embert vonzz a lovagok értékrendje és céljai.
- Ez nem ilyen egyszerű Gonza. A legenda szerint a lovagrend tagjain mindaddig az őseik átka ül, amíg meg nem találják a Szent Grált. - válaszolta Vivien.
- Átok? De hát miféle átok? Ne már. - nézett hitetlenkedve az argentin a doktornőre és tanítványára.
- A legenda azt mondja, hogy amíg a Grál nincs a lovagok kezében, addig minden leszármazottnak átok ül az első szülött fián, aki a krisztusi kort elérve az ördög kezébe kerül. Mai szóhasználattal élve begolyózik. A lovagrend tagjai hisznek ebben. Mindegyikük családjában történt valamilyen hasonló eset. Félnek az átoktól és meg akarják törni. Érti señor Higuaín? - magyarázta Agustín.
- Díos mío, de ez badarság. Azok az emberek talán pont abba őrültek bele, hogy hittek ebben az ostobaságban. - csapta össze a csatár a két tenyerét.
- Az lehet señor. De sokszor az emberek hite olyan erős, hogy nem tudnak racionálisan gondolkodni.
- Na jó. - állt fel a helyéről Vivien és elkezdett fel-alá járkálni. - Tegyük fel Agustín, hogy hiszek neked.
- Doktor Janics ne csinálja ezt. Az életemet kockáztattam azzal, hogy idejöttem és....
- Várj egy percet, hadd fejezzem be. Szóval szükségem lesz rád.
- Bármiben segítek csak állítsuk meg ezt az őrültet.
- Rendben. Továbbra is úgy teszel, mintha nem jártál volna itt. Holnap délelőtt bejössz az egyetemre, és én is bemegyek megtartani az óráimat, ahogy annak normálisan történnie kell. Ezenkívül most rögtön leírod nekem, hogy pontosan mit tervez holnap éjfélig Ortega. És még egy dolog. Az egyetemen van még valaki, akivel vigyázni kell?Tudni akarom, kit bízott meg Ortega azzal, hogy eltegyen engem láb alól.
- Señor Humberto Muñozt. - vágta rá Agustín. - Kihallgattam őket, mielőtt idejöttem önhöz.
- Muñoz? Az a pápaszemes alacsony kis fickó a bibliatörténeti tanszékről? - Vivien szemei tágra nyíltak a meglepettségtől. - Ő is benne van?
- Sí, nyakig. Ő Ortega professzor jobbkeze. Szerintem inkább bal keze, mert elég szerencsétlen alak, de nagyon lojális a professzorhoz.
- Rendben, kezdjél írni. A holnapi programot. Mindent tudni akarok, amit te is tudsz.
- Naturalmente señorita. - bólogatott Agustín, Gonzalo pedig papírt és ceruzát nyomott a fiú kezébe.
Miután Agustín elment, Vivien és az argentin aludni tértek. Holnap reggelig már nem volt tennivaló....




Vatikán, 03 óra 20 perc.

Rinaldo atya ébren forgolódott az ágyában. Valami nyugtalanság ült a lelkére, ami nem hagyta aludni. Úgy gondolta, talán egy pohár meleg tej segíthet, így felkelt és az egyszerű de kényelmes paplak kis konyhájába ment. Kinyitotta a hűtőt, kivette a tejet, majd megtöltött egy bögrét és betette a mikróba, hogy kicsit meglangyosítsa. Éppen visszaindult a hálószobába, amikor egy pillanatra kinézett a konyhaablakon. Először azt hitte káprázik a szeme, hogy éjnek évadján egy fekete alakot lát elfutni a templom bal szárnya mellett, de aztán a fekete alakot egy másik is követte. Letette a poharat az asztalra és egy elemlámpát a kezébe fogva kiment az udvarra. Körülnézett, de már nem látott senkit. A templom bejárati kapuját viszont finoman lengette a szél.
- Pedig biztos vagyok benne, hogy bezártam este. - tűnődött el magában, miközben az ajtó felé sietett. Belépett a templomba és a látványtól majdnem kiesett a kezéből a lámpa. Néhányszor keresztet vetett majd végigsietett a padsorok között, hogy közelebbről is lássa a rombolást. Az oltár előtt a díszburkolatot feltörték és egy hatalmas lyuk tátongott a földön.
- Vandálok! - kiáltott dühében Rinaldo atya, majd visszasietett a paplakba, hogy telefonálhasson....




Madrid, 08 óra 10 perc

Gonzalo a zuhany alatt állt, Vivien pedig már felöltözve várakozott a nappaliban.
- Nem kéne reggelizni indulás előtt? - kérdezte az argentin, mikor felöltözve lesétált a földszintre és látta, hogy Vivienen már a táska is rajta van.
- Majd eszel valamit útközben, siessünk. - sürgette a lány.
Fél óra múlva már a Perez által megadott címen voltak az Herrero család háza előtt. Higuaín becsengetett a kapun. Egy középkorú hölgy sietett eléjük, és amikor meglátta az argentint, nagyon meglepődött.
- Buenos días. - nyögte ki végül.
- Buenos días. Ön señora Herrero? - kérdezte Vivien óvatosan.
- Nem. Én Ema Gonzalez vagyok. A leánykori nevem Herrero. Miben segíthetek?
- Én pedig Vivien Janics vagyok, az Universitas de Madrid történelem tanszékén dolgozom.
- Úgy tudjuk az ön családja készíti a kupákat a Real Madrid számára. Señor Pereztől kaptuk meg a címüket. - mondta Higuaín.
- Igen, valóban. Nálunk ez apáról fiúra öröklődik. Jöjjenek be. - nyitotta ki a kaput Ema és betessékelte a két vendéget.
- Mi az 1936-os Copa del Rey trófeáról szeretnénk információkat. Ha tud nekünk segíteni. - mondta Vivien, miközben hellyel kínálták őket a nappaliban.
- Milyen információra gondolnak? - lepődött meg Ema.
- Igazából nehéz megmagyarázni a dolgot de.... - kezdett bele Vivien a mondókájába, de ekkor egy idős úr lépett be a nappaliba a görbebotjára támaszkodva. Az ajtóban kihúzta magát, majd végigmérte Vivient.
- Hát eljött ez a nap is. - csak ennyit mondott mély, rekedtes hangján, majd sóhajtott egyet. Mindenki felállt a helyiségben. Ema odasietett az idős úr elé.
- Papa. Ők itt a Real Madrid kupáiról szeretnének kérdezni. A kisasszony az egyetemen tanít. Señorita. Őt itt az édesapám, Francisco Herrero.
- Igen. Hozz nekünk kávét lányom, por favor. - bólintott az öreg, majd miután az asszony elment a konyha felé, odalépett Vivienhez és alaposan szemügyre vette. A lány ettől kicsit zavarba jött, Higuaín pedig mosolyogva szemlélte az eseményeket.
- Rendben. - bólintott ismét az öregember. - A maga szeme őszintén csillog. - mondta, majd leült az egyik fotelba.
- A nevem Vivien Janics. És az 1936-os Copa del Rey trófeáról szeretném kérdezni önt. Tud róla valamit Don Francisco?
- Hogyne. Emlékszem, amikor az apám készítette. Azt akarja tudni, hogy benne van e az aranylemez. A csillag egyik része. Igaz?
- Igen, pontosan. Ezt szeretnénk tudni. - válaszolta Vivien izgatottan, majd rápillantott Gonzalora.
- Nos, akkor elmondom az igazat....




Madridtól 10 km-re egy raktárépületben, 8 óra 20 perc

- Hogy halad professzor? - lépett oda Ortega a kémikushoz.
- Még néhány percre van szükségem. - válaszolta a férfi.
Ortega szíve a torkában dobogott. Néhány perc és megszerezheti az utolsó hiányzó darabot is. Azután késlekedés nélkül indul a Montserrat kolostorba. Még az ottani embereinek is szólnia kell és egyeztetni velük, hogy a terve gördülékenyen végrehajtódjon. A legkisebb fennakadás is kockázatos lehet. Remélhetőleg Muñoz sem cseszi el a dolgokat és elintézi Doktor Janicsot. Az a nő mindent felboríthat.
- Professzor Ortega. - lépett mellé a kémikus. Az arcáról rémület és idegesség tükröződött vissza, amit Ortega rögtön észrevett.
- Mi történt?
- Professzor Ortega, attól tartok rossz hírem van.
- Mi az? Elrontotta, maga szerencsétlen?
- Nem, szó sincs róla. Én profi vagyok. De a lemez....



Madrid, az Herrero ház, 08 óra 55 perc

- Nincs a kupában? - Vivien majdnem leesett a székről Don Francisco kijelentése hallatán.
- Nincs ott kedvesem. Az apám ennél elővigyázatosabb volt. Máshová rejtette. De hagyta, hogy a Bíbor-rend tagjai tévhitben éljenek. A Grál biztonsága érdekében.
- És maga tudja, hogy hol van a lemez, Don Paco? - kérdezte Higuaín feszült arccal.
Az öreg ránézett és elmosolyodott.
- Nem, fiam. Rám csak egy rejtvény maradt az apám után. De úgy éreztem, jobb ha nem fejtem meg, és a rejtély kulcsa titokban marad, amíg el nem jön az az ember, akiben megbízhatok és átadhatom neki. És ma eljött. A te barátnőd az. És persze te, Gonzalo. - válaszolta az öreg, majd lassan felállt. Higuaín segített neki.
- Köszönöm fiam. - bólintott Don Francisco, majd az egyik festményhez sétált, ami a falon lógott. Levette a képet a falról és letette a földre. Mögötte egy széf rejtőzött. Don Paco kinyitotta a széfet és egy régi borítékot vett ki belőle. Ezután visszazárta a széfet és a festményt is visszahelyezte a falra. Higuaín segítségével újra odament Vivienhez és átnyújtotta a lánynak a borítékot.
- A Grál titka immáron a te kezedben van lányom....

Díjat kaptam!:)

Meg sem érdemlem, de kaptam egy díjat egy remek bloggertől!Nagyon köszönöm Alexa :)

a) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad! (Ez alap!)
b) Tedd ki a díj képét az oldaladra bármilyen formában, majd másold át a kérdéseket a díj adójának oldaláról.
c) Válaszolj az eredeti kérdésekre. (szám szerint 5 darab)
d) Küldd tovább maximum 5 blogírónak


Kérdések:

1. Volt valami (valaki), ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?
Nem mondanám, hogy volt. Hobbiból írogatok, és általában zenék ihletnek az írásra. Itt talán Johnny Cash-Don't take your guns to town című száma volt az ihletadó.:)

2. Melyik szereplővel tudsz azonosulni leginkább?
A főhősnő, Vivien személyiségjegyeinek nagy része bennem is megtalálható.

3. Számodra mit jelent az írás?
Kikapcsolódás. Elképzelt világaimról írok és ezáltal valamennyire életre keltem őket, és megosztom azokkal, akik kíváncsiak rá.:)

4. Mi volt az első történet, amit írtál?
Az is egy Higuaín-fanfiction volt. Az argentint egy, a múltja elől menekülő fiatal nővel hozza össze a sors, aki besurranó tolvajként dolgozott az orosz maffiának.

5. Mit szoktál csinálni, ha nincs ihleted?
Bekapcsolok valamilyen zenét, ami illik a történetem hangulatához, befekszem az asztal alá és behunyom a szemem.:)

Akinek továbbküldöm:

Tangolita

Alexa

Mercii

III.

- Úgy gondolod fiam, hogy ez az információ segít nektek? - kérdezte Perez Gonzától, mikor Viviennel együtt az irodájában beszélgettek.
- Igen, mindketten így gondoljuk. - bólogatott az argentin.
- Rendben, máris felírom a család nevét. Már száz éve ők készítik a kupákat.
- Köszönjük señor. - mosolygott Vivien. - És ha esetleg lehetne róla szó, hogy a rendőrségnek még ne....
- Ha nem kérdezik, én nem mondok semmit. - bólintott a klub elnöke sokatmondóan. - Persze ha érdeklődnek,akkor....
- Igen, persze. Feltétlenül együtt kell működnie.
- Erről van szó. De ha nem kérdeznek....
- Gracías. - válaszolták Gonzáék, majd a csatár elvette a felé nyújtott cetlit és elköszöntek.
- Oké, reggel mielőtt beviszlek az egyetemre, az első dolgunk lesz, hogy elmegyünk hozzájuk. - mondta, mikor kiléptek az ajtón.
- Igen, rendben. Csak tizenegy órától lesznek előadásaim. Most viszont internetre van szükségem.... - válaszolta Vivien.
- Akkor menjünk haza....

A lovagok körbeállták az asztalt a nagyteremben. A barlang nyirkos volt és sötét. Néhány fáklya halovány fényt biztosított. A lovagrend vezetője is megérkezett, kezében a Valdebebas raktárából ellopott kupával. Megállt az asztalfőnél és fennhangon beszélni kezdett.
- Testvéreim. Hamarosan felvirrad a nap, amire már annyi év óta vártunk. Hamarosan mind a négy aranylemez meg lesz, és beteljesíthetjük a Bíbor-lovagrend legfőbb küldetését. A kémikus már úton van ide, hogy felnyissa nekünk ezt a kupát és megszerezzük belőle a kulcs első darabját. Kitartás barátaim! Tizenkét óra múlva már a kolostornál leszünk, és végre feloldozhatjuk magunkat az átok alól. Az ősök szellemei nem fognak többé zaklatni minket. A tudás és a hatalom a Szent Grál által a miénk lesz. Tizenkét óra múlva történelmi tettet fogunk végrehajtani. - zárta a beszédet, majd magasra emelte a kupát, mire mindenki éljenezni kezdett.

A találkozó végén a csoport tagjai elköszöntek egymástól. A barlangban a vezető és a helyettese maradtak.
- És doktor Janics? Vele mi lesz?- kérdezte a helyettes.
- Ő még veszélyes lehet ránk. El kell tenni az útból ezt az akadályt.
- Mit kívánsz tenni ez ügyben?
- Gyökerestől a legjobb kitépni a gyomot....


A fekete ruhás alak kilépett a barlang bejáratán. Odakint már koromsötét volt. Várt egy pillanatig, amíg a szeme megszokta az új fényviszonyokat. Közben beszívta a hűvös éjszakai levegőt. Homlokára gondterheltség ereszkedett. A vezető és helyettese között lezajlott beszélgetés, amit az imént kihallgatott, nagyon aggasztotta. Számított ilyesmire, de a legrosszabbra nem mert gondolni.
- Valahogy figyelmeztetnem kell doktor Janicsot. - mondta magában, majd futva indult el a lakása irányába....




- Nos, mire jutottál? Találtál valamit, ami segíthet nekünk? - kérdezte Gonzalo, miközben egy nagy bögre cappuccinot tett le Vivien keze ügyébe. A lány még mindig estélyi ruhában volt. Már másfél órája görnyedt a számítógépe felett. Hálásan mosolygott a csatárra, majd nagyot kortyolt a forró italból.
- Igen, azt hiszem haladtunk valamit. A négy aranylemezkét a legenda szerint négy különböző helyre rejtették a II. világháború előtt. Egyet a pisai ferde toronyban rejtettek el, amikor Mussolini elrendelte, hogy egyenesítsék ki. A másodikat Zürichben a Grossmünster egyik tornyában. A harmadik aranylemezke állítólag a Vatikán területén van, míg a negyediket pontosan abba a kupába rejtették el, amit tőletek elloptak. Most már nagyon kíváncsi vagyok a holnapi találkozásra ezzel a bizonyos Herrero családdal, akiknek a nevét señor Pereztől kaptuk meg.
- Mindenesetre jól szétszórták a darabokat. - sóhajtott Gonza. - És mit akarsz csinálni?Elmenni mindenhová és megkeresni őket?
- Nem. Erre nincs idő. És nem is lenne értelme. Lehet, hogy már mind a négy darab a birtokukban van. Először meg kell bizonyosodnom arról, hogy jó nyomon járok-e. Ha igen, akkor a Montserrat kolostorhoz kell utaznom holnap még éjfél előtt. Ugyanis holnap telihold lesz. A legenda szerint, a telihold fénye mutatja meg az utat ahhoz a helységhez a barlangban.
- Értem. Akkor gyorsan le kell zárni ezt az ügyet. Holnap veled megyek.
- Biztos vagy benne?
- Persze, semmi gond. És megbeszélem az elnökkel, hogy használhassuk a csapat különgépét, ha valóban Barcelonába kell repülnünk. A klubot mélyen érinti ez a lopási ügy, szóval meg fogja engedni. Így már akár hamarabb is odautazhatunk. Amikor akarod.

Na jó, rendben. Akkor meglátjuk. Köszönöm.
- Nincs mit. De egy kérdésem még lenne. - nézett kíváncsian Gonzalo.
- Mi?
- Azt olvastam, hogy tulajdonképpen senki sem biztos benne, valójában mi is ez a Szent Grál. Te mit gondolsz?
- Ez egy jó kérdés. Leggyakoribb ábrázolása egy kehely. Úgy tartják, ebben fogták fel a keresztre feszített Jézus Krisztus kiömlő vérét. Mások szerint, a Szent Grál szó jelentése valójában sang royal.
- Királyi vér. - szólt közbe Gonza elmélázva.
- Pontosan. Ezen elmélet szerint Mária Magdolna gyermeket szült Jézusnak, és az ő leszármazottaik a frank királyok. Hogy mi az igazság, azt nem tudom. Azt kell mondjam, nem is hajlok egyik irányba se, ami kicsit szokatlan egy történésztől. A Szent Grál számomra valami nagyon mitikus és elérhetetlen. Nem olyan, mint a többi ereklye. Azokról tudom, hogy léteznek. Tudom, hogy mik. Az alakjuk, a színük meghatározott. A Grál valami meghatározhatatlan. Egy ábrándkép. Százszor megfordul a fejedben, hogy keresd, mert talán te vagy az, aki rátalál és végre leleplezi a titkot. Háborúk törnek ki miatta, hadseregeket mozgósítanak a megtalálása érdekében. Ezáltal számomra ijesztővé és hatalmassá is válik. Nem tudom létezik-e, és ha létezik mi az egyáltalán. De ha valaki egyszer rábukkan, az biztos, hogy kiválasztott ember, akit talán az ég jelölt ki erre a küldetésre. És úgy érzem, ha valaki megtalálja, komoly döntést kell hoznia. Leleplezi a titkot? Vagy inkább magával viszi a sírba.... - Vivien az utolsó mondatot már egészen halkan mondta, miközben elmerült a kislámpa fényében. A valóságba Gonza nyugodt, mély hangja hozta vissza.
- Már hajnali két óra van. Ideje aludni egy kicsit. Csak néhány órát. Holnap folytatjuk. - érintette meg Vivien hátát, a lány pedig bólintott és kikapcsolta a számítógépet.
- Elmegyek zuhanyozni. - mondta ásítozva.
- Én is arra készültem, nem megyünk együtt? - kérdezte az argentin, miközben átölelte a lányt. Ekkor valaki csengetett a bejárati ajtón. - Megyek, kinyitom. - sóhajtott Gonza.
Leszaladt a lépcsőn, Vivien pedig utánaeredt. Higuaín kinyitotta az ajtót és egy fekete ruhás kissé megilletődött fiatal férfival találta szemben magát.
- Miben segíthetek? - kérdezte Gonza.
- Elnézést a kései zavarásért, de nagyon fontos lenne beszélnem doktor Janiccsal.
- Agustín? Te mit keresel itt? - lepődött meg Vivien, mikor meglátta az ajtóban toporgó tanítványát.
- Nagy baj van señorita Janics. A Bíbor-lovagrend lassan eléri a célját.
- Mi közöd van neked hozzájuk? Mit tudsz? És miért jöttél hozzám?
- Ha bemehetek elmondok mindent részletesen. Kérem.
Gonzalo betessékelte a fiút, majd bezárta utána az ajtót és mindannyian leültek a nappaliban.
- Beszélj Agustín. - türelmetlenkedett Vivien.

A nagy részére szerintem már ön is rájött. A Bíbor-rend hamarosan összerakja a kulcsot és rátalál a Szent Grálra. Ez végzetes következményekkel járna. Ha a vezető kezébe kerül a Szent Grál, nagyon befolyásos ember lesz belőle, pedig ő a rossz oldalon áll. Bármire képes a hatalomért és a Grál hatalmassá tenné. Ezt meg kell akadályozni. Ezért csatlakoztam hozzájuk.
- A rendhez? - csodálkozott Vivien.
- Sí, señorita. Beléptem a rendbe, már két éve. Minden lépésükről tudok. Holnap délutánra mind a négy darab a birtokukban lesz. El fognak menni a Pireneusokba, a barlangba. De előbb még a kolostorba, hogy megszerezzék a kulcs ötödik darabját.
- Van ötödik darab? - vágott közbe Gonzalo.
- Igen. Egy kis henger, amit még használni kell az ajtó kinyitásakor, bár nem tudom pontosan, hogy hogyan.
- És miért jöttél ide? Miért mondod el nekem ezeket a dolgokat? - nézett Vivien gyanakodva a vele szemben ülő fiúra.
- Mert ön a egyetlen most, aki megakadályozhatja a katasztrófát. És mert ezt a vezető is tudja. És meg akarja ölni magát, hogy ne álljon az útjába.
Gonzalo és Vivien összenéztek, majd mindketten visszafordultak és mereven bámultak a fiúra.
- Miért kellene hinnem neked? Talán pont a vezető küldött téged, hogy tőrbe csalj engem.
- Nem señorita Janics, higgyen nekem. Minden igaz, amit mondok. Segíteni akarok. Ezek nem jó emberek.
- Nem győztél meg. - rázta a fejét a lány.
- Akkor talán azzal meggyőzöm, ha elmondom a vezető nevét. Ha leleplezem a kilétét.
Vivien ráemelte a tekintetét Agustínra, majd kissé előrehajolt és úgy súgta.
- Ki az?
A fiú nagyot sóhajtott, majd kibökte a választ.
- Az Ön elődje. Ortega professzor....

II.

Vivien, Gonza, Iker, Ramos, és a Real Madrid takarítója beléptek a poros alagsori raktárhelyiségbe. Mindenütt leragasztott kartondobozok voltak sorra egymásra pakolva és a falhoz támasztva, kivéve az egyik falat, ahol egy magas, széles üvegezett szekrény állt, a polcain pedig régi trófeák sorakoztak.
- Innen tűnt el egy kupa? - kérdezte Vivien a takarítót.
- Igen. Egy bronzkupa. Az 1936-os Copa del Rey győzelmi kupájának pontos mása. A rendőrség mindjárt itt lesz, azt mondták, ne nyúljunk semmihez.
- Természetesen. - bólintott Vivien. - Tehát 1936-os?És miért készítenek ilyen másolatokat?

Többnyire biztonsági okokból. Ha esetleg valamilyen indoknál fogva nem az eredetit állítanánk ki a múzeumban. - mondta Florentino Perez, miközben lesétált a lépcsőn. - Señorita Janics, Önt én egy igen értelmes hölgynek gondolom, rövid ismeretségünk alapján. Van valami elképzelése arról, hogy mi történhetett itt?
- Egyelőre még nincs, señor Perez. De ha értékes dolgot akartak volna ellopni, akkor a múzeumba törnek be, és nem ide. Ha pedig egyszerűen balfékek, mert azt hitték, hogy az eredeti kupák itt vannak, akkor miért nem vittek el többet? Hiszen bőven lett volna rá idejük. Nem. Valamiért pontosan azt az egy kupamásolatot akarták. Ezen a vonalon kell elindulni.
- Igen, teljesen logikusnak hangzik. - bólintott a klubelnök. Ekkor a rendőrség is megérkezett. Egy magas, bajuszos alak kocogott le a lépcsőn nagy hévvel. Két járőr követte őt.
- Buenas noches. A nevem Victor Hernández százados, a kiemelt bűnügyek osztályának nyomozója vagyok. - mutatkozott be fontoskodva Pereznek. - Señor, biztosíthatom róla, hogy a madridi rendőrség kiemelt helyen kezeli ezt az ügyet. Ezért küldtek engem. Mindent megteszünk, hogy mihamarabb felgöngyölítsük a bűntényt, és ne essen csorba a klub jó hírén.
- Köszönöm. - válaszolta az elnök.
- Akkor először is szeretnék megkérni minden civilt, hogy fáradjon ki a helyiségből. A játékosok és párjaik haza is mehetnek, ők gyanún felül állnak. - szónokolt Hernández.
- Várjon uram, nem akar kihallgatni minket a történtekről? Nem akar személyleírást a támadókról? Legalábbis a ruházatukról. Na és gondolom ön is gyanúsnak találja, miért azt az egy kupát vitték el. És mi van a halott lovaggal? - kérdezgette Vivien a századost, de ő egy bájvigyorral elintézte a dolgot.
- Nagyra értékelem, hogy segíteni akar señorita, de a személyleírást elég holnap reggel leadniuk másban pedig valószínűleg úgysem tudnak segíteni. Az ügy további részét bízza a hozzáértő szakemberekre. Ön csak menjen haza a párjával együtt és pihenjen egész nyugodtan. Nyilván megviselték lelkileg a történések.
- Egy frászt viseltek meg. Én szúrtam vállba az ipsét. Nem érdeklik az információk? Ezek a Bíbor-rend lovagjai voltak akik már régóta keresnek bizonyos aranylemezeket és...
- Señorita. Ön nyilván sokkot kapott, azért fecseg össze-vissza. Még hogy Bíbor-rend. Piti kis rablók, akik azt hitték, nagy zsákmányt találnak itt.- nevetett a százados. - Kérem señor Higuaín. A barátnőjének alvásra van szüksége. Nyugodtan elmehetnek, nem szeretném feltartani önöket.
- A barátnőm nem kapott sokkot, ő régész professzor, tudja, hogy mit beszél. A Bíbor-lovagrendről meg már én is hallottam. Ezek a támadók itt szétdúlták az ünnepséget, ráijesztettek az emberekre, és megölték az egyik társukat, hogy biztosítsák a hallgatását. Mindezt egy bronz öntvényért, aminek az eredetije sokkal többet ér. Távol álljon tőlem, hogy beleártsam magam a rendőrség munkájába, de talán szükségük lesz valakire, aki ért a történelemhez, mert valószínűleg a bűntény is nagyban kötődik ahhoz a bizonyos legendához, amit a doktornő elkezdett mesélni, mielőtt maga belefojtotta volna a szót. Nem gondolja, hogy érdemes lenne őt végighallgatni?
- Nézze señor. Egyelőre egyszerű rablással állunk szemben. Azonosítjuk a halott férfit és a nyilvántartásunkban szereplő lehetséges bűntársak után kutatunk. Ha mégis szükségünk lenne egy régészre és az ő meséjére középkori lovagokról, akkor értesíteni fogjuk önöket. Köszönöm. - bólintott Hernández, majd hátat fordított Higuaínnak és kiadta az utasításokat az embereinek és az időközben megérkező helyszínelőknek. Iker, a klubelnök és Ramos társaságában elhagyták a raktárhelyiséget, valamint a takarító is elindult, hogy elmondja a rendőröknek, ő mit látott.
- Pöffeszkedő kis hivatalnok. - duzzogott Vivien.
- Tranquilo, inkább menjünk most haza. - válaszolta Higuaín.
- Te menj csak. Én utánajárok pár dolognak.
- Vivien, szembeszállsz a törvény emberével. - nézett rá komolyan az argentin, de aztán mindent ki tudott olvasni Vivien tekintetéből. - mondjuk ez téged marhára nem zavar.
- Ez a félnótás százados nem fog sokra haladni, ha rossz vonalon indul el. Ráadásul lebecsüli a támadókat. Ezek profik voltak. És tudod, hogy mi a furcsa még?
- Micsoda?
- A halott fickó azt mondta nekem: „Már úgyis elkéstél professzor.”
- Tudta, hogy ki vagy? - lepődött meg Gonza.
- Ezek szerint igen.
- Neked nem volt ismerős?
- Nem, egyáltalán nem. Tehát valaki más ismer engem közülük. Aki viszont tudta, hogy én ma este itt leszek. Ki tudhatta? Nem mondtam senkinek.
- De az ünnepségről az újságban is írtak. És már rólunk is. Tulajdonképpen sokan tudhatták. - tanakodott Higuaín.
- Igazad van. Egyelőre más úton kell elindulnom. - bólintott Vivien.
- Szóval belevágsz?
- Igen. De neked nem kell. Menj haza aludni. Holnap egyébként is edzés.
- Holnap nem lesz edzés ebben a felfordulásban. Szabadnapot fogunk kapni. A hétvégi meccs még messze van. Szóval inkább induljunk el és mesélj nekem erről a legendáról. Valami arany lemezkékről már olvastam, de nem tiszta a kép.
Vivien mosolyogva bólintott és felfelé indultak a lépcsőn.
- Szóval 1388-ban a Bíbor-lovagrend is elkezdte keresni a Szent Grált, ahogy azt már előttük sokan mások. Szerintük a Grált az örzői a keresztes hadjáratok elől egy barlangba rejtették el a Pireneusokban, a Montserrat kolostortól nem messze. A legenda szerint a barlang belsejében van egy titkos helyiség, speciális zárral. Létezik négy aranylemezke, amit ha összeillesztünk, egy csillagot formáznak. Ez a kulcs, ami nyitja a helyiség ajtaját.
- Értem. De minek nekik a kupa? Hiszen az bronzból van. Tehát ha esetleg ki akarnák önteni azt a lemezt, akkor se aranyból lenne. Vagy az nem számít?
- Nem lehet kiönteni, mert állítólag utánzatokkal nem nyílik. Ráadásul az aranylemezkék méreteit senki sem ismeri.
- De akkor még mindig nem értem, mire mennek azzal a kupával. - dörzsölgette az arcát Higuaín.
- Talán...Talán benne van...
- Nincs benne. Az a kupa tök üres, százszor láttam már.
- Nem úgy, hanem a belsejében. Nem papírvékonyságúak. Talán öntéskor belerejtették.
- Na de ki?
- A másolatot is 1936-ban készítették?
- Valószínűleg igen. - bólintott az argentin.
- Közeledett a II. világháború. Talán valaki, aki már előre tudta, hogy el fog jönni és biztonságos helyen akarta tudni a kulcsot. A nácik is keresték a háború ideje alatt a Szent Grált. Ráadásul pontosan itt, Spanyolországban, a Montserrat apátságban. Ez nem lehet véletlen.
- Igen, ez lehetséges. - bólogatott Higuaín. - Akkor utána kell néznünk, ki készítette a másolatot. Bár ő már valószínűleg nem él, de lehetnek leszármazottai, akik talán tudnak valami támpontot adni.
- És ha igaz, hogy a kupában rejtették el a darabokat? Vagy mi van, ha csak az egyik darabot? Mármint ha mind a négyet máshol?
- Akkor is jó kiindulópont, ha megtudjuk, ki volt az öntvény készítője.
- Jól van. - válaszolta Vivien, miközben megálltak Perez irodája előtt. Higuaín elismerően nézett végig a lányon.
- Máris nyomon vagy.
- Igen, de te indítottál el a jó nyomon Gonzalito. Méghozzá azzal, hogy felnyitottad a szemem a figyelemeltereléssel kapcsolatban.
- Szóval jó csapat vagyunk?
- A legjobb. - nevetett Vivien.
- Akkor kérdezzük meg a nagyfőnököt, ő talán tudja, hol keressük a másolat készítőjét...

Elátkozott lovagok

I.

Vivien lement az előszobába vezető lépcsősoron. Gonzalo már a földszinten vette a táskáját és a slusszkulcsát.
- Nem fogsz elkésni, ha még engem is beviszel az egyetemre? - kérdezte a lány.
- Nem, dehogyis. Csak tizenegykor kezdődik az edzés. - válaszolta az argentin.
- Akkor jó. Felőlem indulhatunk.
Kiléptek a la moraleja-i ház ajtaján, beültek Higuaín kocsijába és az Universitas de Madrid felé vették az irányt.
- Várod már az első munkanapod? - kérdezte Gonza.
- Azt hiszem. Igazából baromira ideges vagyok. Ilyesmit még nem csináltam. Még sosem tanítottam. - tördelte a kezét Vivien.

Nyugi, ezt is meg fogod oldani.
- Remélem. Hamar eltelt ez a nyár. Még fel sem tudtam készülni igazából lelkileg.
- Ugyan már. Dél-Afrika óta csak erre készülsz lelkileg Vivi. Nem lesz gond. Érzem, hogy szuper tanár néni leszel. - mosolygott az argentin.
- Úgy legyen. A másik, ami miatt izgulok, az a ma este.
- Az idénynyitó ünnepség Valdebebasban? Amiatt ne izgulj.
- Könnyű azt mondani. Mit fognak szólni hozzám a csapattársaid? Megjelennek a csinos topmodell barátnőikkel, te meg viszed a lerobbant benzinkutast. - húzta el a száját Vivien.
- De hát te vagy a legszebb benzinkutas, akit valaha láttam életemben. - nevetett Gonza, miközben lefékezett az egyetem bejárata előtt.
- Egyébként fura, hogy csak most van nektek ez az ünnepség. Elvégre már szeptember közepe van.
- Igen, de a félkészülési szezonban is utazgatott a csapat, meg az első meccsünk is idegenben volt. Szóval most még van egy lélegzetvételnyi idő, amikor ezt a csinnadrattát is meg lehet tartani. Én személy szerint nem rajongok érte. Viszont ez az első alkalom, hogy nem egyedül megyek. - mosolygott a focista és közelebb hajolt Vivienhez. - Te leszel a legszebb ma este. Akkor is, ha benzinkutas ruhában jössz. - suttogta, majd megcsókolta a lányt.
- Na jó, meggyőztél. - válaszolta Vivien fülig pirulva.
- Akkor délután ötre érted jövök, oké?
- Jó.
- És csak lazán. Néhány egyetemi hallgató nem lehet rosszabb az őserdőnél.
- Oké. - bólintott Vivien, majd egy gyors puszit adott még az argentinnak, mielőtt kiszállt volna a kocsiból, hogy szembe nézzen első hivatalos munkanapjával egyetemi oktatóként.



Vivien belépett az előadóterembe. Körülnézett. Tőle balra helyezkedett el a katedra, jobbra pedig egyszemélyes barna padok mögött kíváncsi szemű fiatal diákok. Fiúk, lányok vegyesen.
- Buenos Días. - köszönt nekik, majd fellépett a katedrára. A diákok csöndben viszonozták a köszönését, de nem álltak fel. Vivien letette a mappáját és köhintett egyet. „Jézusom, még hogy nem rosszabb, mint az őserdő...” Gondolta magában, majd végül rászánta magát a bemutatkozásra.
- A nevem Vivien Janics. Én veszem át a nyugdíjba vonult professzor Ortega előadásait. Szeretném, ha bátran kérdeznétek bármiről, ami érdekel titeket.
- Nekem lenne egy kérdésem. - tette fel a kezét az egyik lány.
- Parancsolj.
- Ön tényleg Gonzalo Higuaín, a focista barátnője?
- Ez miért fontos? - kérdezett vissza Vivien.
- Csak érdekel, hogy igaz-e. Manapság az újságoknak már nem lehet hinni.
- Nos...ööö...igen. - bólintott Vivien zavartan.
- És jó az ágyban az argentin?
Vivien először elképedve bámult a lányra, majd megnyalta a száját és úgy érezte, ezt most nem hagyhatja büntetlenül, mert akkor oda a renoméja, már az első tíz percben.
- Hogy is hívnak téged? - kérdezte a hallgatótól.
- Yolanda vagyok.
- Nos, kedves Yolanda. Ha minden jól megy, ez az, amit te sohasem fogsz megtudni. - válaszolta Vivien mosolyogva, mire az egész osztályból kitört a röhögés, csak Yolanda ült paprikavörösen és mozdulatlanul. - Átfogalmaznám az előbbi mondatomat. Tehát bármiről kérdezhettek, ami a történelemmel kapcsolatos. - folytatta Vivien. - És minden hónapban lesz egy írásbeli számonkérés. Ez a ti érdeketek is. Ha folyamatosan tanultok, akkor kevesebb marad a féléves vizsgákra. Most pedig kezdjük néhány alapműveltségi kérdéssel. Ki mondja meg nekem, mettől meddig tartott a II. világháború? - Vivien körbenézett az osztályban, de senki sem válaszolt. Hárman nevetgélve beszélgettek a hátsó sorban, négyen kártyáztak, valaki pedig egy köpőcsővel hatalmas galacsint fújt az előtte ülő hajába.
- Na jó. Úgy látom túl sok a felesleges energiátok. - emelte meg a hangját Vivien. - Álljatok fel a padotok mellé.
A diákok csodálkozva néztek rá, de mikor látták, hogy újdonsült oktatójukban fortyog a düh, megtették amit kért.
Néhány pillanat múlva mindenki guggolásokat végzett a padja mellett, miközben igyekeztek a Vivien által feltett kérdésekre válaszolni.
- Tehát, mettől meddig tartott a II. világháború?
- 1939-1945-ig. - válaszolta az egyik fiú kifulladva.
- Remek. Mi a hivatalos államformája az Egyesült Királyságnak?
- Alkotmányos monarchia. - mondta egy másik fiú.
- Hogy hívják azt az 1274-ben létrehozott intézményt, amelynek feladata a mindenkori új pápa megválasztása?
- Konklávé. - nyögte egy barna hajú lány...



Gonzalo az edzés végén a többiekkel együtt az oldalvonalhoz ment, hogy némi vízzel felfrissítse magát. A srácok jókedvűen beszélgettek, miközben a Míster, Karanka, és Rui Faría egyeztettek a holnapi napról.
- Higuaín meglepően jó formában van fizikailag. És az a fura, hogy már a nyári szünetből is így érkezett vissza, a többiekkel ellentétben. - jegyezte meg Faría.
- Igen, valóban. - bólintott a Míster is. - Nem tudom, mit csinálhatott a nyáron, de hogy nem henyélt otthon, az is biztos...



Eljött az este. Vivien a hálószobában öltözött, miközben Higuaín a fürdőszobában készülődött. A lány nem volt oda az estélyi ruhákért,és elhatározta, hogy a lapos talpú cipőhöz ragaszkodik, de azért igyekezett elegánsan kinézni, így felvett egy sötétkék, hosszú, pánt nélküli szatén estélyi ruhát, amelynek a teteje a testéhez simult, kiemelve az alakját, míg az alja bő, lenge szoknyában végződött. A haját nem fogta kontyba, ahogy azt a ruha megkívánta volna, hanem inkább kiengedte, hadd súrolja a derekát. Higuaín is kilépett végre a fürdőszobából. Fekete inget és öltönyt viselt, valamint egy egyszerű, fekete fűzős cipőt.
Vivien megállt vele szemben, az argentin pedig leplezetlenül bámulni kezdte a lányt.
- Azta, hát hol van az én lerobbant benzinkutasom? - kérdezte mosolyogva és közelebb lépett Vivienhez.
- A kedvedért kirittyentette magát. Jó lesz így? Nem öltöztem túl? Vagy éppen még kevés is? Mégis hogy kell egy ilyen eseményre felöltözni? És nem baj, hogy nem húztam magassarkút? Valami azt súgja, hogy ne húzzak. Vagy mégis húzzak, hogy ne lógjak ki a sorból?
- Nyugi Vivi, nagyon szép vagy. Tökéletes.
- Nem kellett volna mégis csinálni valamit a hajammal? Biztos mindenkinek a barátnője két órát ült a fodrásznál. - tördelte tovább a kezeit a lány.
- És még úgy se lesznek olyan szépek, mint te. - válaszolta az argentin, és megcsókolta a barátnőjét.
- Nem tudom. Furcsán érzem magam.
- Ne idegeskedj. A csapattársaim jó fejek. Pereznek csak köszönünk. A buli zártkörű, szóval csak néhány újságíró lesz, meg velük egyébként sem kell foglalkozni. Szóval lazulj el. Az első munkanapodat is túlélted. Leszámítva azt a kis csajt, de abból is kivágtad magad. Szép vagy. Okos vagy. Szexi vagy. Ha tovább dicsérlek, nem is lesz kedvem elmenni itthonról. - mondta Gonza egy perverz mosoly kíséretében, és puszilgatni kezdte Vivien meztelen vállát.
- Na jó Higuaín. Inkább menjünk Túl akarok lenni ezen is. - válaszolta Vivien nevetgélve. - Naaaa, ne csináld, induljunk.



A Valdebebas parkolójában már több tucat autó állt, mire odaértek. Ők is letették a kocsit, és felmentek a díszterembe. Higuaín először a klubelnököt pillantotta meg.
- Köszönjünk neki. Úgy illik, hogy először hozzá menjünk oda. - súgta Viviennek, majd odasétáltak, ahol az elnök állt. Szívélyesen üdvözölték egymást, aztán Higuaín és Vivien egy kisebb csoport felé vették az irányt.
- Gyere. Bemutatlak Ikernek, Ramosnak és Marcelonak. És úgy látom Kaká is ott van.
- Rendben. - sóhajtott Vivien és idegességében kicsit megszorította az argentin kezét.
Miután túlestek a bemutatkozásokon, a lány is kezdett kicsit felengedni. Higuaín csapattársai valóban nagyon szimpatikus figurák voltak, és kedélyesen elcsevegtek a régésznővel.
- Pipita már annyit mesélt rólad. Nagyon izgalmas munkád van. - mosolygott Casillas.
- Igen, előfordul, hogy bajba is kever. - mosolygott zavartan Vivien.
- Pipita mesélt a nyaratokról. Hát, nem unatkoztatok! - vágta rá Ramos.
- És milyen furcsa az élet. Ha nem indulok el Soledad után, akkor sosem ismerem meg Vivit, és most nem lennék ilyen boldog. - mondta Gonzalo, és fél kézzel átkarolta a lány derekát.



Az est vége felé a klubelnök lépett az emelvényre és egy kis beszédben megköszönte a meghívottaknak a részvételt, valamint jó munkát kívánt az új szezonra.
- Akkor fáradjunk ki a hátsó udvarba és tekintsük meg a tűzijátékot. - zárta a szónoklatot, majd mindenki kiment a teremből, hogy az est zárásaként megnézze a tűzijátékot.
Vivien és Gonzalo kézen fogva követték a tömeget. A tágas hátsó udvaron a szakértők már készítették a különböző méretű rakétákat. Az udvart sűrűn fák vették körül. Viviennek rossz érzése támadt, és a fák irányába nézett. Hirtelen mintha egy lovas alak suhant volna el a sötétben.
- Az ott nem egy...?
- Micsoda? - nézett rá Higuaín.
- Nem tudom. Mintha egy lovast láttam volna a kerítésnél a fák között.
- Lovast? Mit keresne itt egy lovas?
- Nem tudom. Biztos csak képzelődöm. Talán túl fáradt vagyok már.
- Hamarosan hazaérünk és kipihened magad mi vida. Biztosan kifárasztott ez a nap. - válaszolta az argentin mosolyogva.
Vivien csak bólogatott. Néhány másodperc múlva azonban újabb lovas alakját látta elsuhanni.
- Na jó, itt valami bűzlik. Azt hiszem Higuaín, hogy mégse hallucináltam.
- De én nem látok semmit. - nézett körül Gonzalo.
- Én viszont igen, és utána kell néznem.
- De egy rakás biztonsági őr van itt Vivi, ne menj sehova... - a lány Gonza mondatának a végét már nem hallotta, mert az épület sarkához futott.
Éppen az első tűzijátékokat lőtték volna fel, amikor egy csapat lovas, úgy kéttucatnyian, átugrották a magas kerítéseket és betörtek a Valdebebas udvarába. A középkori lovagnak öltözött alakok lándzsával támadtak a biztonsági őrökre. A vendégek nagy része bemenekült az épületbe. Gonzalo kétségbeesetten kereste Vivient a tekintetével.
Közben Casillas barátnője elesett, és a kapus éppen fel akarta segíteni, amikor egy lovag mellettük termett, a lándzsáját pedig rájuk szegezte. Iker a barátnője elé állt. A lovas már éppen lendítette volna a lándzsáját, amikor valaki megragadta a fegyver végét.
- Akadj le a kedvenc kapusomról. - mondta Vivien, majd lándzsástól lerántotta a lovagot a lováról, fejbe rúgta és azzal a lendülettel már ő maga ült az állaton. - Menjetek be. Vigyétek Higuaínt is. - szólt oda Casillasnak, majd megsarkantyúzta a lovat és az ellenséges csapat felé vette az irányt.
- Hol az istenben van?! - mérgelődött Gonza, mert a nagy kalamajkában még mindig nem tudta megpillantani a régész doktort. Ramos mellé állt és húzni kezdte a karját.
- Pipita, be kell mennünk. Hol van a barátnőd?
Higuaín ekkor vette észre Vivient, aki éppen lándzsája nyelével ütött le egy lovagot.
- Ott vágtat a szuronnyal a kezében. - mutatott az argentin a megfelelő irányba, mire spanyol csapattársának egy pillanatra tátva maradt a szája.
- A csajod valami Grál lovag?
- Hidd el, még nekem is nehezemre esik meghatározni, hogy ő valójában micsoda. - sóhajtott Gonza, majd egy jobb horoggal gyomron vert egy immár gyalog rájuk támadó alakot. - Kint maradok és segítek Viviennek. Túlerőben vannak, a biztonsági őrök se bírnak velük.
- Na jó Pipa, nem hagylak itt én sem. - bólintott Ramos.
Vivien, a biztonsági őrökkel és néhány futballistával karöltve már legalább tíz perce hadakozott a támadókkal. Benzema, a csapat francia csatára is igyekezett segíteni a többieknek, de egy lovas rátámadt, és a földre kényszerítette. A lovag meg akarta ragadni a csatárt és magával hurcolni. Vivien észrevette és vágtatni kezdett feléjük. A támadó megérezte a veszélyt és hátrafordult, de már csak Vivien lándzsájával találta szemben magát, a lány pedig nem tétovázott és vállon szúrta a lovagot.
- Pattanj fel, igyekezz. - nyújtotta a kezét Benzemának, aki gépiesen fogadott szót, mert az előbbiből még nem eszmélt fel. Felugrott a lóra Vivien mögé és erősen kapaszkodott belé. A lány tovább lovagolt és még két támadót kiütött a nyeregből, mire a csapat vezére odalépett az előbb megszúrt társához és a gyomrába vágta a lándzsáját. Ezután visszavonulót fújt. A vezér és Vivien tekintete egy pillanatra még találkozott, és a férfi bólintott neki, majd a lovagok elhagyták a Valdebebas udvarát.
Vivien odalovagolt az egyedüliként ottmaradt, sebesült férfihez. Benzema még mindig gépiesen szállt le a nyeregből. Varane és Pepe segített neki, hogy megálljon a lábán az ijedtségtől. Vivien is leszállt a lóról, és a lovag fölé hajolt. Közben már Higuaín, Casillas és Ramos is odaértek.
- Beszélj!Kik vagytok? - ragadta meg a régész a halálán lévő férfit.
- Védem a szövetséget a halálig. Nem árulom el az életem árán sem. Vérem áztatja e földet, de lelkem üdvözülni fog a hűségért cserébe. - nyögte a férfi.
- Ne ezt mondd, az istenedet! Kik vagytok? Mit akartok?
- Már...úgyis...elkéstél...professzor... - mosolyodott el a lovag, majd a feje oldalra hanyatlott és lehunyta a szemét.
- A francba. - állt fel Vivien dühöngve. - Mindenki jól van? Megsebesült valaki? - kérdezte végül.
- Senkinek nem esett komoly baja. De te jól vagy édesem? - kérdezte aggódva Gonzalo.
- Persze, semmi bajom.
- Én...köszö..nöm. - dadogta Benzema még mindig kicsit kábultan.
- Nincs mit. - bólintott Vivien, majd Pepéékhez fordult. - Szarul néz ki a pali, szerintem vigyétek be és adjatok neki egy brandyt, attól helyre jön. A két védő bólogatott és az épület felé kísérték a franciát.
- Joder, mi volt ez? - kérdezte Ramos.
- Nem tudom. - tanakodott Vivien. - Őriznek itt valami értékeset?
- Itt nem. A legértékesebb kupák a Bernabéu múzeumában vannak. - válaszolta Iker.
- Szóval ha összegezzük a dolgokat. Egy rakás középkori lovagnak öltözött faszi betör a klub zártkörű rendezvényére, ráijeszt az emberekre, aztán pedig üres kézzel és egy ember veszteséggel távozik. - vakargatta a fejét Gonzalo.
- Talán néhány csapattagot akartak elrabolni váltságdíj reményében. Végül is Benzemával ezt akarták tenni. Vagy nem? A lovagöltözet biztos csak álruha. - pislogott Ramos.
- Nem, valami nem stimmel. Könnyedén elvihettek volna bárkit. Szerintem a halott lovag csak önkényeskedni akart és valójában más volt a céljuk. Ráadásul halála előtt egy nyolcszáz éves lovagrend esküszövegét mondta. „Védem a szövetséget a halálig. Nem árulom el az életem árán sem. Vérem áztatja e földet, de lelkem üdvözülni fog a hűségért cserébe. „ A Bíbor-lovagrend.
- Szegény ember biztos csak bolond volt. - vakargatta Ramos is a fejét.
- Nem hiszem. Vagy akkor az egész társaság bolond volt. A főnökük megölte, hogy ne beszélhessen. - vágta rá Gonzalo, mire a csapattársai csodálkozva bámultak rá. - Most mit néztek így? Egész nyáron ilyesmiken kellett gondolkodnom. Volt időm belejönni.
- Igen, igazad van. - tanakodott Vivien, majd megvilágosodva nézett Gonzára. - Te is arra gondolsz amire én?
- Figyelemelterelés.
- Pontosan. Valamit mégis elvittek innen. Ami számotokra nem tűnik olyan értékesnek, de számukra mégis az. És a rablásról ezzel a csetepatéval terelték el a biztonsági személyzet és mindenki más figyelmét. - mondta Vivien.

Alig fejezte be a mondatot, egy dolgozó futott feléjük az épület irányából.
- Jöjjenek önök is. Az alagsort feltúrták. Elvitték az egyik régi kupa másolatát...