2014. április 9., szerda

IV.





Vivien először viszonozta a csókot, de aztán hirtelen eltolta magától Gonzalot és felpattant az öléből.
- Ezt hagyjuk, ez egyszer már befuccsolt. Most meg egyébként is Inler a fontos. Menjünk tovább. - mondta, majd hozzátette. - Köszönöm, hogy kihúztál.
Higuaín bólintott, majd a lány segítségével ő is feltápászkodott a földről és mindketten igyekeztek valamennyire lerázni magukról a sarat.
- Nem fuccsolt az be, csak te nem akartad. - motyogta az argentin az orra alatt.
- Igen, nyilván csakis én vagyok a hibás. - szólt vissza a lány, miközben az iránytűjéből próbálta kipucolni a sarat.
- Ezzel arra célzol, hogy én is hibás vagyok abban, hogy szakítottunk? - kapta fel a fejét az argentin.
- Nem célzok én semmire, hagyjuk.
- Nem, most már nem hagyjuk. Mondjad csak, hallani akarom!
- Oké, én elmentem, otthagytalak, de ami azt illeti, te meg elég könnyen le is mondtál rólam!Még csak meg sem próbáltál utánam jönni. Meg sem próbáltad személyesen is megtudni, hogy miért szakítottam. Elfogadtad azt a cetlit és kész. Továbbléptél.
- Vivien, te tényleg azt gondolod, hogy így történt? - váltott nyugodtabb hangnemre az argentin.
- Hogyhogy azt gondolom?Mi mást gondolhatnék?
Gonzalo sóhajtott egyet.
- Mindent értek. Tudod mit, igazad van!Inler most tényleg ezerszer fontosabb! - mondta, majd egy bot segítségével kitapogatta a lába előtt lévő talajt, és csak oda lépett, ahol a bot nem süllyedt el. Vivien zavart tekintettel állt még néhány másodpercig, aztán az argentin nyomába eredt...






- Ne rángassanak, egyedül is tudok menni. Hé, szóljon a gorilláira, hogy mérsékeljék magukat. - reklamált Inler idős alkalmi vendéglátójának, aki intett a két hatalmas méretű testőrnek, ők pedig elengedték a középpályás karját.
Egy folyosón haladtak végig, majd a ház hátsó bejáratán léptek ki, ahol ugyanaz a fekete autó várta őket, amivel idejöttek. A focista körülnézett. Az egyik irányban az autópálya, a másikban egy erdő. Inler fejében gyorsan született meg az ötlet. Vakargatni kezdte a tarkóját, majd hirtelen fél fordulatból a karkötővel pofon vágta az egyik testőrt és nekilökte a másiknak, aztán az erdő felé futott. A testőrök kissé nehezen tápászkodtak fel, és Inler már majdnem eltűnt a fák között, de ekkor szúró fájdalmat érzett a fenekében, és kissé szédülni kezdett.
- Mi a fene... - motyogta, de beszélni már nehezen tudott. Egy kis nyilat húzott ki a hátsó feléből, megnézte, majd elájult...






- És most? - kérdezte Gonzalo, ahogy hason fekve egy domb mögül néztek le a régi császári palota műemléki épületére.
- Hát jó kérdés. Nem volt idő tanulmányozni az épület alaprajzát, de kell lennie résnek a pajzson.
- Húzz elő valamit a tarsolyból. Egy titkos bejárat, egy régi kínai számkombináció, amitől megreped a fal, vagy ilyesmi.
- Vagy mondjuk egy áteresz hátul, amiről talán megfeledkeztek, hiszen hatalmas épület, és ott nem újították fel a kőfalat. - mutatott Vivien egy bizonyos pontra. Néhány pillanat múlva Higuaín is észrevette a fal alatt azt a boltíves, berácsozott csatornabejáratot. A dombot megkerülve gyors léptekkel leereszkedtek a völgybe és máris a magas kőkerítés sarkánál találták magukat. Ekkor azonban lépteket hallottak. Elbújtak a fal mögött, Gonzalo pedig óvatosan leskelődött a hang irányába. Balról egy őr komótosan sétálva közeledett feléjük. Gonza visszahúzta a fejét, majd a szemével intett Viviennek. A lány tanácstalanul nézett körbe, hátha talál egy kis beugrót a fal mentén, ahová elbújhatnak, de az ötlet csődöt mondott. Ekkor az argentin észrevett egy nagy kavicsot a földön a lába mellett. Gyorsan felkapta és messzire dobta. Az őr felfigyelt a zajra és elindult az irányába. Vivienék pedig kihasználva az alkalmat a rácsos átereszig sprinteltek, ahol az őr már nem láthatta őket.





Inlert most már szorosabb őrizet alatt tartották. Baseball sapkát és napszemüveget adtak rá, hogy ne legyen felismerhető, a testőrök pedig a két karjánál fogva kísérték. Elől az idős férfi haladt, így hagyták el a császári palota épületét. A svájci válogatott körülnézett. Hirtelen jobboldalon a dombok mögül két alakot látott lefutni. Az egyik nagyon ismerősnek tűnt.
- Pipa? - motyogta magában a srác, majd gyorsan elhallgatott. Ha ez tényleg Higuaín, akkor lehet, hogy neki akar segíteni? De ki lehetett vele? Mintha egy nő lett volna. Mi a fene folyik itt?
Menetük a fekete autóhoz ért, beszálltak, majd elhajtottak...





Vivien térdig állt a csatornavízben és a rácsot vizsgálgatta.
- Elég rozsdás. Talán itt a szélein ki tudnánk mozdítani a helyéről.
Higuaín is odalépett, megtapogatta, majd feszegetni kezdte, de a vasak nem mozdultak.
- Nem, ez így nem fog menni. - rázta meg végül a fejét. - Kell egy feszítővas.
- Hát az nincs a hátizsákomban. - húzta el a száját a lány. Tanácstalanul néztek ismét körbe, de Gonzalonak eszébe jutott valami.
- És matracot sem hordasz magadnál mostanában?
Vivien elmosolyodott, majd bólintott. Elővette a hátizsákjából a felfújható matracot és a biciklipumpát, majd együtt széthajtogatták, beillesztették a rácsok és a betonfal közé, és Vivien pumpálni kezdte. A matrac szépen lassan megtelt levegővel, Gonzalo pedig közben igyekezett kifeszíteni a vaspántokat a helyéről, míg végre egy eltört a rozsdásodástól és a levegő nyomásától. Még két rácspánttal megcsinálták ugyanezt, majd Vivien kiszedte a matracot és elkezdte kiengedni belőle a levegőt.
- Lépj hátrébb. - tolta meg óvatosan az argentin a karjával a lányt, majd két-három erőteljes rúgással helyet csinált maguknak, hogy végre beférjenek a rácsok mellett. Vivien összehajtotta a matracot és elrakta. Gonzalo előrement a csatornába, majd a lány is követte őt.
- Vigyázz, meg ne vágjon. - mondta a srác, miközben arrébb húzta a rácspántokat a kezével, hogy Vivien felsőtestét ne sértsék meg. - Oké, most merre?
- Hát egyenlőre úgy látom, csak egyenesen lehet haladni. Aztán meglátjuk. Nincs elég fény, hogy az írást olvassam, pedig talán lenne benne útmutató.
- Van elemlámpa a telefonomon. - válaszolta a focista.
- Oké, de nem tudom egyik kezemmel a telefont fogni, a másikkal meg az írást, mert lapoznom is kell, és közben a jegyzetemet is fognom kell, mert nem tudok fejből minden írásjelet, és közben jó lenne, ha valaki az utat is nézné, ezt neked kellene megtenned, és... - Vivien még folytatta volna, de közben Gonzalo bekapcsolta a mobiltelefonján az elemlámpa funkciót, félig belecsúsztatta a tartójába, majd egy, a csuklóján többször körbetekert fonott karkötő segítségével Vivien homlokára erősítette a készüléket.
- Egyelőre csak ennyit tudok tenni érted. - tette hozzá, majd hátat fordított a lánynak, hogy az előttük lévő utat figyelje.
Vivien megállt egy pillanatra és ránézett a fiúra. Elmosolyodott, de aztán el is komorult a tekintete. Végül a hátizsákjából elővette a jegyzeteit és igyekezett a kínai szövegből minél gyorsabban támpontot keresni, merre is menjenek, hogy a vers nyomára bukkanjanak.
Húsz perc gázolás után a térdig érő koszos vízben, Vivien végre megszólalt.
- Itt kell lennie egy ajtónak balra. - mutatott a megfelelő irányba.
- Nem látok semmit, csak a falat. - válaszolta Gonzalo.
- Várj egy kicsit. Itt van valami. - a régésznő leporolt egy téglát, rajta pedig a jin-jang jele, valamit körülötte kínai írásjelek váltak láthatóvá. - Oké, ha jól olvasom, ezek ellentétpárok. A jin-jang pedig forgatható. Lássuk, mi sül ki ebből.
- Talán párosítani kell őket?
- Valószínű Goni, valószínű.
- Goni? - mosolyodott el az argentin a becézés hallatán. - Csak akkor hívsz így, amikor tévézés közben az ölembe rakod a lábaidat és chipssel tömöd magad. Illetve akkor hívtál így...általában...mindig...
- Lássuk a párosításokat. - mondta a lány, hogy gyorsan elterelje a figyelmet az elszólásáról. Szóval ez itt a T'ui, vagyis völgy. Annak az ellentéte a hegy, azaz Ken. - Vivien mindkét jelhez odafordította a jin-jang jelet, majd benyomta, mint egy gombot. A fal megmozdult.
- Ez eddig fasza, folytasd! - biztatta Gonza.
- Oké, a Föld ellentéte a Chien lesz, vagyis Mennyország. - Vivien ugyanazt a műveletet hajtotta végre, a fal pedig ismét beljebb mozdult. - Remek. A következő a Li vagyis Tűz, ellentéte a K'an, tehát a Víz. - az ajtó már szinte teljesen körvonalazódott. - Van még egy páros, de három jel maradt. Napsütés, Vihar és Szellő. Gondolom a Napsütés és a Vihar lesz. - vágta rá Vivien, de Gonzalo megfogta a kezét, mielőtt a lány elforgathatta volna a gombot.
- Várj egy percet! - tette hozzá. Vivien ránézett, mire Gonza levette róla a kezét. - Elnézést.
- Mit akartál mondani?
- Szóval szerintem a Vihar és a Szellő lesz a páros.
- De miért?
- Azért mert ha megnézed a Tűz és a Víz keleti és nyugati irányban volt. Két fő égtáj, két totális ellentét. A Föld és a Menny dél és észak, ugyanez a helyzet. De a Völgy és a Hegy dél-kelet és észak-nyugat. Átmenetek. Ahogy a hegyről leereszkedünk a völgybe, onnan pedig ismét fel a hegyre. Na most nézd meg. A Vihar és a Szellő észak-kelet és dél-nyugat. A szellőből vihar támad, majd ismét szellővé csillapodik. - Gonzalo a magyarázat és az azt kísérő heves gesztikuláció végén csak a szemeit forgatta, ahogy látta Vivien mosolyát. - Vagyis gondolom... - fejezte be az eszmefuttatást. Vivien az előző mozdulatokkal párosította a Vihart a Szellővel, majd benyomta a jin-jang jelet mélyen a falba, az ajtó pedig most már tökéletesen látható volt.
- Támaszkodjunk neki, hogy kinyíljon. - mondta, majd Gonzával együtt nekifeszültek, mire a nehéz kőbejárat mögül végre egy kis kamra tárult eléjük. Amit bent találtak, először meglepte őket, majd kissé megrémisztette...


2013. december 2., hétfő

III.




A modern vonat szélsebesen száguldott Viviennel és Gonzaloval Nanjing felé. A lány a titkosírással bíbelődött, Gonzalo pedig az ablakon keresztül bámulta a Jangce folyó hatalmas víztömegét. Megint itt van Viviennel egy újabb kalandban. Így is mozgalmas volt az elmúlt időszak az életében az átigazolás miatt. Nem gondolta volna, hogy még a lánnyal is újra összehozza a sors, ráadásul pont akkor, amikor a legkevésbé számít rá. De a sors már csak ilyen. Aztán eszébe jutott Inler, a csapattársa. Fogalmuk sem volt róla, hogy ilyen bonyodalom keletkezhet egy egyszerű karkötőből, amikor a svájci válogatott focista felvette az ékszert. Most már megtörtént a dolog. Valahogy ki kell szabadítani Gökhant. Mi lehet vele?Vajon épségben van? Valóban vigyáznak rá, amíg a karkötő rajta van, ahogy Vivien állította? Gonzalo csak reménykedni tudott benne...
Már értem! - csapott a homlokára hirtelen a régésznő, amivel az argentint is kibillentette az elmélkedésből.
- Megfejtetted?
- Igen, a következő részt sikerült végre lefordítanom. Ezek szerint egy erdőn kell átvágnunk, ami a régi Tiltott Város mögött terül el. Ugyanis először oda kell mennünk. A nanjing-i császári palotába. Valamiféle versről ír, ami ott van elrejtve. Még nem sikerült lefordítanom, hogy az pontosan mire való, de fontos, az tuti! - válaszolta izgatottan a lány, miközben elővett egy térképet a táskájából és böngészni kezdte. - Látod, ez az az erdő. És erre kell átvágnunk. - mutogatta az argentinnak az útvonalat.
- Nem kis terület. - jegyezte meg Gonzalo, amikor az ujjaival végigkövette a térképen jelzett zöld részt.
- Valóban nem, és nincs is sok időnk, de megoldjuk.
- Hát, volt már rosszabb is ennél. - mosolyodott el Gonza. - Szerinted Inlerék hol járhatnak?
- Nem tudom mennyit tudhatnak, de a titkosírás nélkül nem túl messze. Valószínűleg még nem jöttek rá, hogy Nanjingba kell jönni. Szóval mire rájönnek, mi már itt fogjuk várni őket, addig pedig összeszedünk minden információt, ami a kolostor megtalálásához kell. Talán egy csere szóba jöhetne. Inler az infókért.
- Megtennéd?Úgy értem feláldoznád ezt a felfedezést azért, hogy kiszabadítsuk a csapattársamat?
- Micsoda hülye kérdés ez Higuaín?Persze, hogy feláldoznám! - nézett a lány az argentin szemébe kissé felháborodva.
- Jó, bocsi, igazad van. Tényleg hülye kérdés volt. Ne haragudj.
- Jó persze, tudom, hogy aggódsz Inler miatt.
- Gondolod, hogy tényleg épségben van?
- Igen, biztos vagyok benne...




Gökhan Inler, a Napoli svájci válogatott, de török származású középpályása borzasztó fejfájással ébredt. Először a szemét is alig bírta kinyitni, majd amikor ez sikerült és lassan felült az ágyon, egy teljesen ismeretlen szobában találta magát. Körülnézett és fogalma sem volt róla, hogy hol is van és hogyan került ide. Aztán ránézett a jobb csuklójára és meglátta rajta a karkötőt. Hirtelen minden eszébe jutott. A kínai öregember, a támadás a piacnál, az idegen, aki segített neki és Higuaínnak, majd az ütés, amit a tarkóján érzett, és aztán se kép, se hang. Vajon Higuaín hol van? Gökhan felpattant a helyéről és először az ajtóhoz rohant. Megpróbálta kinyitni, de nem sikerült. Aztán az ablakhoz lépett, de az meg be volt rácsozva. Kiabálni kezdett, mire két hatalmasra nőtt kínai férfi lépett be a helyiségbe.
- Hol vagyok? Kik maguk? Követelem, hogy azonnal válaszoljanak! - Ezt elmondta, olaszul, németül és törökül is, de persze egyik sem használt. Az egyik óriás hadobált neki valamit kínaiul, a másik a kezébe nyomott egy üveg vizet, majd a tiltakozás és ütlegelés ellenére újra rázárták a szoba ajtaját.
- Mi a franc folyik itt? - dobta le dühösen a vizet az ágyra a focista. Majd leült és megpróbált megnyugodni, hogy végiggondolja, mitévő legyen. Kis idő múlva visszajött a két óriás és velük egy apró termetű szintén kínai öregember.
- Indulunk Signor Inler. - szólalt meg olaszul.
- De hát hová?És mégis ki maga?És mit akarnak tőlem?Nem megyek sehová, amíg nem kapok válaszokat!Pénzt akarnak értem?Ezt elhibázták, a klub és a családom nem fog fizetni maguknak egy garast sem. - makacsolta meg magát Inler, de az öregember odasétált hozzá, egyenesen a szemébe nézett, majd megfogta a csuklóját és a karkötőt.
- Minket nem Ön érdekel. Hanem az, ami a karján van. Amennyiben együttműködik, ép bőrrel megúszhatja a dolgot. Ha nem, akkor sajnos meg kell, hogy öljük. Ön dönt, Signor Inler. De azt javaslom, ne makacskodjon és válassza az első lehetőséget. Az mindenki számára kedvezőbb lenne...




Gonza és Vivien nem mentek el a főpályaudvarig, hanem korábban leszálltak a vonatról a külvárosban, ahonnan könnyebben meg tudták közelíteni az erdőt. Vivien elővette jól kiszolgált iránytűjét és mutatta az irányt.
- Mennyi idő lesz, amíg a palotához érünk? - kérdezte Higuaín.
- Úgy két óra séta. Nem olyan vészes. A neheze majd ott jön.
- Igen, gondoltam. Turistalátványosság igaz?Ergo, komolyan őrzik.
- Pontosan. Na de volt már hasonló szitu. - mosolyodott el a lány.
- Majd alkalmazzuk a jól bevált figyelemelterelős módszert. Kínaival smaciztál már? - nevetett az argentin.
- Kapd be! - ütötte vállba Vivien. - Én biztos nem fogok figyelmet elterelni! Te vagy a híres focista, majd te megoldod. Lekapod a pólódat, a kínai lányok megrohamoznak, a biztonsági őrök meg azzal lesznek elfoglalva, hogy levakarják rólad, én pedig addig szépen bemegyek és megkeresem azt a papiruszt. Tökéletes terv. - vágott vissza röhögve a lány.
- Vagy majd inkább te kapod le a pólódat és akkor kapásból a biztonsági őröket szereljük! - nevetett még mindig Gonza.
- Ha még a barátnőd lennék, akkor is ilyen könnyen áruba bocsátanál, te szemét? - vágott kissé dühös arcot a régésznő, mire Higuaín mélyen a szemébe nézett.
- Amikor mérges vagy, még kékebb a szemed. - mondta hirtelen, de aztán hirtelen egy pillanatra meg is bánta, hogy kicsúszott a száján ez a mondat.
Vivien zavarba jött, és inkább az térképet kezdte ismét bújni.
- Szóval a térkép szerint hamarosan dél felé kell fordulnunk. Onnan már elvileg egyenesen vezet az út. Remélem nem lesz semmi komoly akadály. Mocsár, vagy ilyesmi. - köszörülte meg kissé a torkát.



Körülbelül egy órányi gyaloglás után egy mocsaras vidékhez érkeztek.
- Na ez az, amitől tartottam. A fenébe. Itt óvatosan kell haladnunk. Vigyázz, és igyekezz fűcsomóra lépni, nehogy elsüllyedj. - mondta Vivien, de alighogy befejezte a mondatot, ő maga csúszott meg és süllyedni kezdett az egyik mocsár közepében. Igyekezett fenntartani magát és a kezeit, de a mocsár szinte magába akarta szippantani.
- A francba. Vivien, ne kapálózz, annál rosszabb. - mondta Gonza, majd letört egy erősnek látszó gallyat az egyik fáról, és már rohant is vissza a lányhoz. - Fogd meg a végét. - nyújtotta oda a lánynak. Vivien megragadta, az argentin pedig teljes erejéből húzni kezdte őt. A dolog azonban nem tökéletesen vált be, és a mocsár továbbra is befelé szippantotta Vivient, akinek a sár már a derekáig ért. Ekkor Gonzának eszébe jutott még valami.
- Vivien fogd erősen a gallyat, én pedig az egyik ágát a hátizsákodba is beleakasztom. Úgy kétszeresen tudlak húzni. - A lány csak bólogatott, Higuaín pedig gyorsan cselekedett.
- Nagyon süllyedek Gonza.
- Még egy kicsit tarts ki mi vida, csak egy kicsit. Kapaszkodj erősen. - Biztatta Gonza a lányt kifulladva, pár másodperc múlva pedig Vivien megindult kifelé a mocsár szorításából. Amikor végre kint volt, az argentin megkönnyebbülve tartotta őt a karjai között, Vivien pedig kicsit remegve temette az arcát Higuaín vállába. - Jól van, most már semmi baj, kint vagy. - Nyugtatta Gonza.
- Na sok minden volt már, de ilyen még nem. - kapkodta a régésznő ijedten a levegőt.
- Tudom, én is nagyon féltem. Nem is tudom, mit csináltam volna, téged elnyel ez a szar. - válaszolta az argentin, majd hirtelen megcsókolta a lányt...

2013. október 25., péntek

II.




Vivien igyekezett minél többet kihúzni az öregemberből az unokája segítségével. Miután megköszönték a segítséget, visszafordultak a fő utca felé, ahonnan az imént Inlert elragadták.
- Akkor most magyarázatot szeretnék kérni. - fordult Gonza a lány felé.
- Üljünk be ide egy teára. - mutatott Vivien egy kis kávézó felé.
A pincérnő kihozta a teát, az argentin pedig továbbra is kérdőn nézett a lányra. Vivien belekezdett a mesélésbe.
- Hallottál már a Chi Kung technikáról?
- Nem. - rázta meg a fejét Higuaín.
- Ez olyasmi, mint a Tai Chi, gyógyító technika. De tartozik hozzá egy vallás is. Van egy ötezer éves kínai írás, ami nemrégiben került elő. Haladok a megfejtésével, de még nem egészen akar összeállni.
- Igen, erről olvastam ma délelőtt.
- Hogyhogy?Te még mindig olvasol ilyesmikről? - mosolyodott el Vivien.
- Előfordul...Néha.
- Értem. Szóval ha megfejtjük az írást, az állítólag elvezet egy régi kolostorhoz, ami a föld alá süllyedt már vagy négyezer évvel ezelőtt. Addig azonban a Chi Kung papjai éltek ott és ezek a papok a legenda szerint nemcsak a vallásukkal foglalkoztak, hanem egy súlyos titkot is őriztek. Nem tudom még pontosan, hogy ez mi, de valamit rejtegettek abban a kolostorban.
- Oké, ez világos, de hogy jön ide a karkötő és Inler?
- A karkötő elvileg egy kulcs, ami kaput nyit a kolostorba. De csak annak, aki felveszi. Inler így keveredett bele.
- Bakker. És mi van, ha leveszik róla és megölik?
- Nem tudják levenni róla. A karkötő most már ragaszkodik a csapattársadhoz, ha mondhatom így. Szóval Inler élni fog, amíg megtalálják a kolostort.
- És aztán? - kérdezte kétségbeesetten Gonza.
- Aztán nem lesz rá szükségük. - válaszolta lehajtott fejjel Vivien, majd hirtelen hozzátette. - Viszont mi nem várunk addig. A kolostor megtalálásához szükség van a kínai írásra is, az viszont nálam van!
- Szólni kell a hatóságoknak és a csapatnál is, hogy elrabolták.
- Nem!Várj Higuaín!A hatóságoknak még nem szabad szólni!A csapatodnál is csak azt értesítsd, akit nagyon kell!
- De miért?Hiszen elraboltak egy embert! - értetlenkedett dühösen az argentin.
- Csakhogy akik keresik a kolostort, valószínűleg befolyásos emberek. Biztos vagyok benne, hogy a rendőrségnél is van emberük. Nem tudhatjuk, hogy ki az. Úgyhogy egyelőre nem szólhatunk nekik. Értsd meg!Inlernek nem esik bántódása, amíg nem érnek a kolostorhoz. Addig pedig mi is rájövünk, hogy hol van és kihozzuk. Megígérem neked. - fogta meg a lány a focista kezét.
- Nem tudom. Ez akkor is felelőtlenség.
- Ki fogjuk menteni!Mikor adtam rá okot, hogy ne bízz bennem?
- Amikor elhagytál. - válaszolta Gonza Vivien szemébe nézve, mire a lány elengedte a kezét.
- Higuaín, ezt most ne keverd ide, kérlek. Az más volt. Azért mentem el, mert...
- Azért mentél el, mert nem szeretsz.
- Ez nem igaz!Azért mentem el, mert neked olyan lányra van szükséged, aki mindig melletted van. Én viszont olyan vagyok, aki nem tud meglenni egy helyen. Egyik héten még Brazíliában vagyok, a másik héten meg már Kínában. Higuaín én megpróbáltam letelepedni. Megpróbáltam egyetemen dolgozni. Te is tudod, hogy mi lett a vége. És akkor is csak bajba kevertelek.
- Ez csak duma. Az egyetemen is felajánlották neked, hogy egy évben egyszer terepre fognak küldeni, nem kellett volna mindig a katedra mögött állnod. De neked ez nem volt elég. Ha én egy kicsit is számítottam volna neked, akkor elég lett volna. De nem számítottam.
- Én csak azt akartam, hogy találj valakit, aki melletted áll.
- Ezzel csak az a bökkenő Vivien, hogy engem nem kérdeztél meg arról, hogy én kit akarok. Milyen értelemben áll mellettem?Mi is sok mindent csináltunk végig együtt, nem?Brazíliát, Dél-Afrikát, Barcelonát. Nekem sokkal többet ért, hogy azokban a helyzetekben mellettem álltál. Én kivártam volna, amíg eljön az az idő, hogy már nyugalomra vágysz. Erre te mit tettél? Egyik reggel szó nélkül leléptél egy mondvacsinált indokkal, amit a párnámon hagytál egy közönséges papírfecnin. Tudod mit?Hagyjuk ezt!Inler a csapattársam. Most az ő épsége a legfontosabb. Hallgatok rád. Megbízok benned, és egyelőre nem szólok a rendőrségnek. De jól figyelj! Három nap múlva meccsünk van a Guanghzou ellen. Szóval kettő, azaz kettő napod van rá, hogy előkerítsd Gökhant, utána a hatóságokhoz fordulok. Addig meg Benítez lesz az egyetlen, akinek szólok az egészről, és együtt kitalálunk valamit, hogyan tereljük el a figyelmet a dologról. Most pedig visszamegyek a szállodába és te velem jössz.
- Rendben, értettem. De nem lenne jobb inkább, ha én...
- Nem! - vágott közbe Gonza. - Velem jössz és egy percre sem mozdulunk el egymás mellől, mert nem hagyom, hogy lelépj és kihagyj engem a buliból! Szóval visszamegyünk a szállodába, beszélünk Benítezzel, aztán szépen leülsz és nagyon sürgősen megfejted azt a titkosírást, hogy Gökhan után mehessünk!



Fél óra múlva már a hotel előtt voltak, ahol a Napoli megszállt az ázsiai túra idejére. Megkeresték Benítezt és a szobájában tálalták neki, hogy mi a helyzet. A vezetőedző lehuppant egy fotelba, vakargatni kezdte kopaszodó fejét, miközben a szemeit Gonzaloról Vivienre oda-vissza jártatta.
- Na jó. Gökhan a te szobatársad ugye, Pipa?
- Igen, Míster.
- Akkor Gökhan most kapott egy két napig tartó kellemetlen vírust, mert megevett valami tengeri herkentyű féleséget egy piaci árusnál, amit nem bír a gyomra. Sajnos nem hagyhatja el a szobáját. És mivel te a szobatársa vagy, te is elkaptad. Így most két napig nélkülöznünk kell titeket az edzésekről. De csak két napig, nem tovább! - hangsúlyozta a spanyol az utolsó mondat minden egyes szavát.
- Gracías Míster, maga a legjobb!Ezért 5 gólt vágok a Guanghzounak!
- Viszont két napig a hotel környékén se lássalak!És nehogy bárki észrevegye a dolgot, mert akkor magyarázkodhatunk!
- Értettem Míster, nem keverem bajba és visszahozom Gökhant is!

Miután elköszöntek Beníteztől, felmentek Gonza szobájába, hogy összeszedjenek néhány cuccot az argentin számára, majd Vivien szálláshelyére igyekeztek. Amikor a külvárosba értek a kis panzióba, és beléptek a lány szobájába, hatalmas felfordulás fogadta őket. A bútorokat feldöntötték, a fiókokat kiforgatták, még a ruhákat is átkutatták. Gonza megállt az ajtóban és a két tenyerébe temette az arcát.
- Ha most azt mondod, hogy elvitték az írást...
- Nem vitték el. Az eredeti a múzeumban van hét lakat alatt. Ki sem állították. Én egy másolatot kaptam. De nem vagyok olyan hülye, hogy csak úgy beteszem a fiókba!Annyira már ismerhetnél, hogy ennél azért fifikásabb vagyok. - válaszolta Vivien, majd az ablak alatt megkopogtatta a csempét. Furcsa kongó hang jött válaszul, Vivien pedig elővette a zsebkését és kipiszkálta a csempét a helyéről. Mögötte egy üreg vált láthatóvá. Gonza közelebb lépett és leguggolt Vivien mellé. A lány egy kis henger alakú tartót vett elő az üregből, majd kinyitotta és a biztonság kedvéért ellenőrizte, hogy benne van-e az írás.
- Tényleg okos kis búvóhely. - jegyezte meg mosolyogva Gonza.
Vivien elővett egy vastag jegyzettömböt a táskájából, majd leült az ágyra és furcsa írásjeleket tanulmányozva olvasni kezdte azt a részt, amit még csak nemrég kezdett el megfejteni.
- Szóval a papirusz szerint „a kolostor a hegyek között van egy napi járásra a mindenható császár palotájától abba az irányba, ahol a nap a nagy szürke hegy alá bukik.” Szóval nyugati irányba.
- Hát ez nem hangzik túl bonyolultnak. - mondta Gonza. - Indulhatunk is, nem?Előzzük meg őket. Irány a császári palota.
- Várj. Pont az a bajom, hogy túl egyszerű ez így.
- Jaj Vivien, ne csináld már!
- Nem, nem!Először rá kell jönnöm ki uralkodott akkor, amikor a kolostort építették!A Tiltott Várost ugyanis csak 1406-ban kezdték el építeni. A birodalom székhelyét Ninjangból kellett áthelyezni Pekingbe 1369-ben, mert...
- Mert a mongolok hódító hadjáratokat vezettek. A Ming-dinasztia idején. - csúszott ki Gonzalo száján, majd zavarba is jött, amikor látta, hogy Vivien hatalmas mosollyal néz rá. - Csak olvastam a neten...
- Értem. Örülök, hogy még mindig olvasol ilyesmiket a neten. - válaszolta a lány.- Szóval először még tovább kell fordítanom az írást, és azt hiszem Ninjang lesz a kiindulási pontunk. Oda kell utaznunk!
- Akkor majd azt én megszervezem. - válaszolt Gonzalo. - Könnyebb is, ha nem vagyok most Pekingben.
- Igen, de rohanós két napunk lesz.
- Nem baj. Inlerről van szó! Végigcsináljuk...





2013. augusztus 9., péntek

A karperec

I.



Vivien a piac egyik pavilonja alatt állt a nehezen beszerzett angol nyelvű újsággal a kezében, amin ez a szalagcím volt olvasható:

GONZALO HIGUAÍN A NAPOLI EGYÜTTESÉBEN FOLYTATJA A GÓLGYÁRTÁST!

Sóhajtott egyet, majd a jelzett oldalra lapozott, hogy elolvassa a cikket, mikor megjelent a háta mögött Lee.
- Kedvelem, jó játékos. - mondta a kínai fiú látva Higuaín képét. - Nagyon örülök, hogy a Napoli leigazolta. Szeretem azt a csapatot. Alig várom a meccset. Olyan jó, hogy idén itt Ázsiában is turnéznak.
- Azt hittem Kínában mindenki Real Madrid drukker. - mosolygott Vivien.
- Őket is szeretem, Higuaínt is ott kedveltem meg. De az olaszokat jobban bírom.
- Értem.
- Állítólag kedves srác. Te éltél Madridban, sosem találkoztál vele?
- De igen, nem is olyan régen még...Szóval egyszer találkoztam vele és kértem tőle autogramot. Nagyon jó fej volt. - mondta Vivien, majd elrakta az újságot. - Na gyere, vár a nagyapád. Kíváncsi vagyok mit tud mondani nekem.
Leevel együtt megindultak a piactól nem messze lévő kunyhók irányába...




Higuaín kinézett a szállodai szobája ablakából. Peking felett elég nagy szmogfelhő terült el, de a forgalmas város elé táruló látványa így is lenyűgöző volt. Az egyik sugárúton hatalmas dugó alakult ki, az autók pedig fentről apró, sorban araszoló hangyákra hasonlítottak.
Az argentin sóhajtott egyet, majd leült az ágyára és elővette a tabletjét, hogy megnézze az üzeneteit. Közben hallotta, ahogy újdonsült csapattársa és szobatársa Gökhan Inler zuhanyzás közben Tina Turner és Eros Ramazotti Cosa della vita című dalát énekli torka szakadtából. Gonza a fejét csóválva nevetett, miközben az ujjai automatikusan a kedvenc könyvjelzők gombra, azon belül pedig a National Geographic honlapjára tévedt.

ELŐRELÉPÉS EGY 5000 ÉVES KÍNAI TITKOSÍRÁS MEGFEJTÉSÉBEN
DR. VIVIEN JANICS ÚJRA NYOMON!

Gonzalo átfutotta a cikket, megnézte Vivien fotóját az oldal szélén, majd letette a tabletjét, felállt és bekopogott a fürdőszobába.
- Igyekezz Tina, mindjárt bevizelek és én is büdös vagyok, mint egy ló. Ráadásul 20 perc múlva eligazítás. Utána pedig körül akarok nézni az egyik bolhapiacon, amit idefelé jövet szúrtam ki magamnak.
- Máris amore mío. - szólt ki nevetve Inler, majd kisvártatva egy a derekára tekert törülközőben lépett ki a fürdőszobából. - Itt vagyok már, csak szép akartam lenni neked. - csücsörített a svájci válogatott,mire Gonza nyakon vágta, majd felváltotta a helyét a zuhanyzóban.
Miután az argentin is felfrissítette magát, még elővett egy ásványvizet a minibárból, Inler szeme készülődés közben pedig az ágyon felejtett tabletre tévedt.
- National geographic?Te ilyesmiket olvasol? - nézett meglepetten az argentinra.
- Igen, alkalmanként ránézek. - bólogatott Gonza zavartan.
- Dr. Vivien Janics?Na várjunk csak, ez jó kis bige, valld be, hogy miatta látogatod szorgalmasan a tudományos weblapokat. Hű anyám, micsoda szemei vannak. Bár szívesebben nézném miniruhában, mint ebben a zöld vászonnadrágban, de nem rossz!
- Oké, Inler, állj le. Ő nem bige, hanem... -Gonza a tablet után nyúlt, de hirtelen megtorpant és elhallgatott. Nem akarta elárulni magát.
- Honnan tudod?Ismered?Ő az a csaj, akivel fél éve szakítottatok?
- Ez nem fontos, kérlek add vissza a tabletet és menjünk, mert elkésünk.
Inler látta, hogy argentin csapattársának nincs kedve viccelődni, így visszaadta a szerkezetet, majd 5 perc múlva már mindketten a szálloda hallja felé tartottak...




Eligazítás után visszamentek a szobájukba, Gonza eltette a mobilját és a tárcáját a zsebébe, majd indulni készült.
- Akkor arra a bolhapiacra mész? - szólt utána Gökhan.
- Igen.
- Várj meg, megyek veled. Engem is érdekel. Hátha találok valami érdekeset.
Együtt indultak el. A délután kellemes volt, a napközbeni nagy forróság enyhült. A piacon hatalmas volt a forgalom. Az eladók több sorban árulták portékáikat. A fiatalok mindenféle híres márkáról hamisított ruhát, cipőt és egyéb dolgokat, míg az idősebbek inkább régi ékszereket, képeket, könyveket és csecsebecséket árultak. Utcai étkezdéből is rengeteg volt, és mindegyikből másfajta illat áradt, amik összekeveredve betöltötték a levegőt.
A két futballista lassan haladt a sorok között, többször meg kellett állniuk egy-egy fényképre és az árut is jól megnézték szinte mindenhol.
Az egyik standnál egy idős, hosszú kecskeszakállat viselő kínai férfi ült és csak egy irányba nézett előre. Úgy tűnt senki nem kelti fel az érdeklődését. Mellette egy fiatal fiú állt, ő foglalkozott a vevőkkel. Az asztalukon régi ezüstékszerek sorakoztak. Egy asszony Gonzaloék előtt állt a sorban és nézegetni kezdett egy vastag, díszes ezüstkarperecet. Miután forgatta egy ideig a kezében, odaszólt a fiúnak, aki ránézett a nagyapjára, az öregember azonban nem nézett vissza, csak nemet intett a fejével. A fiú mondott valamit az asszonynak, mire az választott egy másik ékszert, kifizette, majd továbbállt.
Mikor Gonzaloék léptek a standhoz, az öregember hirtelen felnézett az argentinra és néhány másodpercig mozdulatlanul bámulta. A két focista nem tudta mire vélni a dolgot, Higuaín pedig zavarba is jött a kellemetlen helyzettől. Minden angol tudását összeszedve érdeklődött a fiúnál, aki szerencsére szintén beszélt egy kicsit angolul.
- Nagyapám látja ember auráját. Azt hiszem te aurád jó.
- Értem. - mosolygott Gonza. Inler eközben az ezüstfülbevalókat kezdte nézegetni, majd ő is megfogta a karperecet. Szép, kimunkált darab volt, a közepén egy zöld kővel. Az idős férfi erre megfogta az unokája csuklóját és bólintott. A fiú a focisták felé fordult.
- Nagyapám hajlandó adni karkötőt csak önöknek. Senki másnak nem akar.
- Mennyiért? - kérdezte Gökhan.
- 50 dollár.
- Rendben, annyiért megéri. Tetszik nekem, szép karkötő. Férfiaknak való. - mosolygott a védő, majd átnyújtotta a papírpénzt. A két focista már éppen elköszönt, mikor az öregember felállt a helyéről, ahol addig szinte mozdulatlanul ült és megfogta Gonza csuklóját. Az argentin visszafordult és az öregre nézett, az pedig halk, rekedt hangon mondott neki valamit kínaiul. Gonza a kínai fiúra nézett, aki meglepett arccal lefordította az öreg mondanivalóját.

- Annak aki vár, az idő minden ajtót kinyit.
Gonzalo újra az öregre nézett, aki csak bólintott neki.
- Xiexie - hajolt meg az argentin egy kicsit, mire az öreg visszaült a helyére, és újból felvette a mozdulatlan pózt, amiben eddig ült.
Inler megilletődötten nézett a csapattársára, miután elhagyták a standot.
- Ez mi volt?Nagy hatással voltál a vén fószerre.
- Igen, úgy tűnik. - mondta Higuaín elgondolkodva. Inler megvonta a vállát, majd mosolyogva nézegette új szerzeményét.
- Felpróbálom a karperecemet. A barátnőm szereti az ilyesmit, biztosan fog neki tetszeni! - felcsatolta a nehéz ékszert a csuklójára és kicsit nézegette, miközben tovább sétáltak. Később maguk mögött hagyták a bolhapiacot és egy taxit akartak leinteni, hogy visszajussanak a hotelbe, amikor három, hosszú lepelbe öltözött férfi támadt rájuk. A két fiú segítségért kiáltott, de mintha senki nem vette volna észre mi történik. Próbálták megvédeni magukat, de a karate ellen nem sokat tehettek. Ekkor azonban valaki a segítségükre sietett. Először nem látták, hogy ki az, mert az illető kapucnit viselt a fején, csak annyit, hogy hátulról rátámad az egyik fickóra és leüti, majd egy újabb rúgással egy másikat is a földre visz. A támadók nem adták fel könnyen. Gonza látta, hogy mindkét földre vitt fickó igyekszik talpra állni. Az argentin hátra nézett, és meglátott egy hosszú botot, ami egy tulipánfa támasztékául szolgált. Kitépte a botot a helyéről, de az túl hosszú és nehéz volt, így nehezen tudta egyensúlyba hozni. Hirtelen azonban a titokzatos segítőjük megfogta a bot végét, a kapucni pedig leesett a fejéről és így láthatóvá vált az arca.
- Vivien?
- Gonza?
Mindketten kölcsönösen meglepődtek, de aztán észbe kapta és a bot két végét fogva a támadók felé futottak, majd felöklelték őket. Ezután Inlerhez próbáltak közelebb jutni, de addigra még két fickó érkezett és a török-svájci játékost betuszkolták egy fekete kocsiba, majd mindannyian elhajtottak.
- A francba. - káromkodott Gonza és kétségbeesetten nézett az autó után.
- Jól vagy?Mi volt ez? - bámult rá kérdőn Vivien.
- Igen, és te rendben vagy?
- Persze. De mi a fene volt ez?Miért vitték el a csapattársadat?
- Nem tudom, de talán...
- Mi talán?
- Most vett egy karperecet itt a bolhapiacon. Egy öregembertől.
- Egy karperecet?Vastag, ezüst, cirádás mintákkal és egy zöld kővel? - hadarta Vivien, mire az argentin csak bólogatott. - Basszus, a hátvédetek nagy slamasztikában van. Rajta van a csuklóján a karkötő?
- Igen, felvette.
- Akkor életben hagyják. Egyelőre.
- Miről beszélsz?Mi ez a karkötő?Miért hurcolták el Gökhant?És gondolod, hogy megölik?- Gonza továbbra is kétségbeesetten fogta Vivien karját.
- Vezess oda az öreghez, akitől vettétek. Közben elmondom miről van szó...

2013. augusztus 4., vasárnap

VI.



Madrid külvárosa, 13 óra 30 perc.

- Idióta!Hogy lehet az, hogy nem halt meg? - kiabált Ortega a vonal túlsó végén mélyeket hallgató Muñozzal.
- Nem tudom, én beletettem a mérget a kávéjába. És a szemem láttára itta meg. Aztán összeesett. Fel nem foghatom.
- Biztos rájött, hogy veszélyben van az élete. Valaki figyelmeztette őt. Tégla van közöttünk. Derítse ki, hogy ki az.
-Igen, úgy lesz. És addig?Dr. Janics már biztos árkon-bokron túl jár. Talán azt is tudja, hol van a hiányzó lemez. - tanakodott Muñoz.
- Igen, valószínűleg. És sejtem is, hogy honnan tudhatta meg. De maga csak tegye a dolgát, amivel megbíztam. - rivallt rá újból Ortega a másik professzorra, majd bontotta a vonalat. - Gyerünk az öreghez! - adta ki a parancsot az embereinek...




La Sagrada Familia, Barcelona, 14 óra 09 perc

- Magánrepülővel tényleg gyorsabb volt. Milyen jó dolgotok van nektek!De hihetetlen, hogy Perez csak úgy ideadta pilótával együtt a csapatgépet. - hitetlenkedett Vivien, miközben ő és Gonza egy alagsorba vezető lépcsőn lopakodtak le a Szent Család Templomában.
- Mondtam, hogy ideadja. Ő is hamar le akarja zárni ezt az ügyet. Az a béna felügyelő pedig még nem jutott semmire. Viszont Ramos mondta, hogy az egész délelőttöt az edzőközpontban töltötte a helyszín alapos vizsgálatával. - magyarázta nevetve az argentin.
- Üldözze csak a piti kis tolvaját. Addig sincs a nyakunkon. - vonta meg a vállát a lány. - Azt hiszem megérkeztünk.
A hosszú, lefelé vezető lépcsősor egy régi fa ajtó előtt ért véget, rajta hatalmas, rozsdás lakattal.
- Ezt valahogy ki kell nyitnunk. A fenébe, hogy pont ilyenkor nincs nálam hajtű, vagy valami éles kis eszköz... - morgolódott Vivien. Ekkor Gonza finoman arrébb tolta a lányt az ajtótól, majd egy nehéz vasrúddal lesújtott és a lakat a földön kötött ki.
- Hát ez meg... - Vivien szemei tágra nyíltak.
- Itt találtam a falnak támasztva. Szerencse, hogy a templomot még mindig építik. - kacsintott az argentin, majd kitárta az ajtót. - Csak Ön után, señorita.
Mindketten beléptek a poros kis pincébe. A helység szinte teljesen üres volt, csupán egy korhadt asztal állt az egyik sarokban. Fény is csak az egyik falon található lyukon keresztül szűrődött be.
- Rendben. Tehát az öreg kovács üzenete szerint a lemeznek itt kell lennie a falban. - mondta Higuaín és elkezdtek körülnézni, hátha találnak valami mélyedést, vagy mozdítható követ.
- Muñoz és Ortega már tudják azóta, hogy nem sikerült eltenniük láb alól. - gondolkodott Vivien a keresgélés közben.
- Igen, ez egészen biztos. De mindenesetre Agustín jól tette a dolgát. Ezt még nagyon megköszönöm majd neki. Reméljük a másik dologgal is boldogul.
- Ügyes gyerek, meg fogja oldani. Gonza, azt hiszem találtam valamit. Ez itt mozog.
Vivien beljebb tolt egy követ a falban, amitől egy másik kiesett a helyéről és az üregében egy kis faragott dobozt találtak. A lány izgatottan ragadta meg a tárgyat. Gonza is feszülten figyelt. Vivien mosolyogva nézett az argentinra, aki kipirult arccal sürgetni kezdte barátnőjét.
- Gyerünk, nyisd ki, nem bírok magammal!
A lány kinyitotta a ládikát. A belsejében egy vörös bársonyba csomagolt tárgyat találtak. Gonza óvatosan kiemelte a szövetdarabot, széthajtogatta, majd Vivienre emelte a tekintetét.
- Az öreg valóban itt rejtette el a lemezt...



Madrid, Az Herrero család háza, 15 óra 15 perc

- Professzor, a ház üres. - jelentette egy fekete ruhába öltözött férfi.
- Ez nem lehet igaz! - dühöngött Ortega, majd kérdő tekintettel Muñoz felé fordult.
- Már kiderítettem, hogy ki a tégla közöttünk. Vagy legalábbis sejtem. - hebegte Muñoz.
- Valóban?És megosztja velem ezt az információt? - próbálta nyugtatni magát Ortega.
- Agustín. A fiatal srác az egyetemről.
- Miből gondolja ezt?
- Amikor meghívtam doktor Janicsot egy kávéra az irodámba, tudja, hogy eleget tehessek a kérésének. Nos akkor nekem jött a folyosón. Elejtettem a zsebkendőmet, amibe előzőleg a tablettákat csomagoltam. Ő adta vissza. Valószínűleg kicserélte a zacskót.
- Hát ez nagyszerű!Maga balfék!Talán Herreroékat is ő figyelmeztette a veszélyre!Kerítse elő a fiút a föld alól is!Az egész tervünket boríthatja!Hozza utánunk a kolostorhoz!Gondolom doktor Janics és a focistája már ott rontják a levegőt a kulcs negyedik részével!
Muñoz bólintott, majd sarkon fordult, hogy megkeresse Agustínt. Ortega néhány pillanat gondolkodás után megrázta magát és kiadta a parancsot az embereinek.
- Itt végeztünk!Irány a Montserrat kolostor!




Montserrat kolostor, Pireneusok, 17 óra 05 perc

Vivien és Gonza türelmetlenül üldögélt az egyik szikla mögött Agustínra várva. A fiú végre feltűnt az erdő irányából a fák közül. Odalopódzott hozzájuk és üdvözölte őket.
- Siettem ahogy csak tudtam. Az Herrero família biztonságban van az egyik barátoméknál. Muñoz rájött, hogy én vagyok a tégla. Ortega dühöng. Már idetartanak.
- Jó voltál chiquito!Most figyelmeztetnünk kell az apácákat! - mondta Vivien, majd óvatosan kilépett a szikla mögül, hogy felmérje a terepet. Agustín utána akart menni, de Gonza visszafogta a karját.
- Che, várj egy percet.
- Qué? - mosolygott Agustín.
- Nagyon jó voltál a gyógyszeres dologgal. Megmentetted Vivien életét. Jövök neked egyel!
- Majd egy dedikált mezzel! - kacsintott a fiú, majd mindketten követték Vivient.
A környék tiszta volt, Ortegáéknak még nyoma sem volt, így mindhárman a kolostorhoz futottak és bekopogtak a hatalmas vasajtón Néhány perc múlva kedves idős apáca nézett ki a kisablakon...




- Több mint 500 éve őrizzük a kulcs ötödik darabját. Mindeddig senki sem tudta kideríteni, hogy nálunk van. Ez az Ortega nagyon nagy tudású professzor lehet. - mondta az apáca, miközben egy nyirkos lépcsősoron az alagsorba vezette Vivienéket.
- Miért bízik meg bennünk? - kérdezte a régésznő.
- A fiú miatt. - mutatott mosolyogva a nővér Agustínra, aki szintén visszamosolygott:
- Na álljunk meg, ezt most nem értem. - nézett kérdőn Vivien és Gonza is csak az orrát dörzsölgette.
- A nyakában van a medál.
- Milyen medál?
Agustín ekkor elővette a nyakláncát a pólója alól és Vivien felé nyújtotta a rajta függő keresztet.
- Az egyik ősöm keresztes lovag volt. Ezt a nyakláncot találta az egyik hadjárat során és kincsként őrizte. Apáról fiúra szállt a családunkban, de nem tudtuk, mi ez. Emiatt kezdtem történelmet tanulni. Rengeteg kutatómunkába került, mire kiderítettem, hogy ez a kereszt nyitja a kamrát, ahol a kulcs ötödik darabja el van rejtve itt a kolostorban. Most átadom. - válaszolta a fiú, majd leakasztotta a nyakláncot a nyakából és Vivien kezébe nyomta. - Csak annyit kérek, hogy hallgasson a szívére! Ne az eszére!
Vivien csak bólintott, Gonza pedig ámulva nézett.
- Azt hittem már sok mindent láttam mióta veled vagyok, de még mindig érnek meglepetések. - bökte ki az argentin.
- Ez most engem is meglepett, ha ez vigasztal, mi amor. - mondta nevetve Vivien. - Na jó, menjünk és zárjuk le ezt az ügyet.
Az apáca tovább vezette őket egy gyéren megvilágított folyosón egészen egy nehéz faajtóig. Ott megállt és bólintott.
- Itt vagyunk.
- Köszönjük. Ön és a többi nővér tegyék azt, amit mondtunk. És kérem, maradjanak együtt. - mondta Gonza, a nővér pedig megáldotta őket, majd sarkon fordult és sietős léptekkel ment vissza a felszínre.
Vivien izgatottan fújta ki a levegőt, majd az ajtóhoz lépett. Rápillantott Gonzára és a mellette álló Agustínra, aztán megfogta a medált, az ajtó zárjába helyezte, és elfordította, mint egy kulcsot. A nehéz ajtó nyikorogva, lassan tárult ki előttük és egy sötét szobába vezetett. Gonza elemlámpát vett elő, hogy megvilágítsa az utat. A szoba közepén a földön egy csapóajtót fedeztek fel. Vivien odalépett, és miközben Gonza világított, Agustín segítségével felnyitotta az ajtót.
- Add ide az elemlámpát. És ti maradjatok itt őrködni. - szólt oda Gonzának, majd a lámpával a kezében lement a járatba. Odalent nyomasztó volt a levegő, a talaj pedig enyhén csúszott. Vivien a folyosó minden szegletét megnézte, míg végre az egyik sarokban talált egy a falból kiálló fakart.
- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű... - gondolkodott, majd meghúzta a kart. Az előtte lévő kőfal lassan megmozdult és egy újabb kamra tárult elé. A kamra közepén egy oltár állt. Vivien közelebb lépett, hogy megvizsgálta. Minden oldalról körbe járta, míg végül az alján egy rejtett rekeszt talált. A rekeszen egy olyan kereszt mintája volt látható, mint amilyen Agustín nyakláncán is lógott. Így újra használta a kulcsot, a rekesz pedig kinyílt és egy újabb vörös bársonyposztót rejtett magában...




A fiúk már türelmetlenül nézegettek be a járatba, mire Vivien végre előbukkant.
- Na? - kérdezte Gonza, mire a lány válaszul egy aranyból készült kis hengert mutatott meg nekik.
- Most már menjünk. Ortegáék alighanem a barlang körül szimatolnak és várnak minket.
Felmentek a lépcsőn, de Higuaín valahol elejtette a telefonját.
- Menjetek előre, visszamegyek érte. - mondta, majd így is tett.
A kolostor bejáratánál kellemetlen meglepetés fogadta Vivient és Agustínt. Ortega volt az, Muñoz és néhány fegyveres társaságában. A fegyveresek között ott volt Hernandez, a túlbuzgó rendőr is. A professzor túszul ejtette az idős nővért, aki nem jutott el az apácák rejtekhelyére...



- Maga egy igazi szemét disznó. - acsarkodott Vivien, miközben őt és Agustínt két fegyveres lökdöste előre a barlang bejárata felé.
- Én állok a legközelebb ahhoz, hogy felfedjem a történelem legnagyobb rejtélyét!És ahhoz, hogy a kezemben legyen a világ legnagyobb hatalma. Nem érdekel, hogy mit mondd egy kis csitri, akinek szerencséje volt párszor a pályafutása során.- válaszolta Ortega, majd a csoport élére állt a menetelésben.
- Hol van Gonza? - súgta oda Agustín Viviennek.
- Nem tudom, de remélem nem kerül elő. Isteni szerencse, hogy elhagyta a telefonját. Talán látta mi történt és segítséget hív.
Odaértek a barlanghoz, Ortega pedig szólt Muñoznak, hogy hozza a három aranylemezkét. A professzor így is tett, a kulcs darabjait átadta a főnökének.
- Rendben, doktor Janics. Adja elő a negyedik darabot és a hengert is, különben az apáca meghal. - mondta Ortega, Hernandez pedig fegyvert szegezett a nővér oldalához. Vivien éppen engedelmeskedni készült, amikor zajt hallottak a fák közül, az egyik fekete ruhás fegyveres pedig összeesett. Ortega idegesen nézett körül.
- Mi a fene ez?
Ekkor valaki hátulról megragadta őt, elvette a pisztolyát és a fejéhez szegezte.
- Ez señor Ortega az isteni gondviselés. - válaszolta mosolyogva Higuaín. - Na jó fiúk, stukkereket eldobni, vagy lepuffantom a nagyfőnököt.
- Magánakció señor Higuaín?Ez nem a focipálya. Itt nagyobbat bukhat. - mondta Ortega.
- Az lehet, de alkalmanként nagy gólt is lehet rúgni, ha bevállalós az ember. Ha élni akar, szóljon az embereinek, hogy a fegyvereiket csúsztassák oda a barátnőmnek.
- És ha nem engedelmeskedem?Ha az embereim gyorsabbak magánál és megölik a barátnőjét?
- Azt kötve hiszem. - válaszolta az argentin, majd leadott egy lövést a levegőbe, mire a kolostor felől és a fák mögül fekete ruhák bukkantak elő. Az apácák lassú léptekkel, nyugodtan közelítettek a fegyveresek felé, akik megzavarodtak és tátott szájjal bámulták a nővéreket.
Ortega kiabált nekik, hogy tüzeljenek, de a fegyveresek csak álltak. A legidősebb nővér, akit Hernandez még mindig erősen fogott, halkan beszélni kezdett.
- Tegyétek le a fegyvereket és menjetek békével. Az Úr megbocsátja bűneiteket. Ne kövessetek el még nagyobb hibát.
A fegyveresek Ortega hangja ellenére engedelmeskedtek az apácáknak és letették a fegyvereket, amelyeket Vivien és Agustín összeszedtek. Hernandez elengedte az apácát és a többiek után menekült az erdőbe. Ekkor Gonza is elengedte Ortegát, majd megkötözték és a barlang bejáratánál hagyták.
- Köszönjük a segítséget. - fordult Gonza és Vivien az apácák felé. A legidősebb nővér intett a többieknek, hogy menjenek vissza a kolostorba, majd a régésznő felé fordult, akinek időközben Agustín átadta a négy aranylemezt és a hengert is.
- Most az ön kezében van a kereszténység sorsa. Nem kérhetek öntől semmit. Csak azt, hogy legyen önmaga. - mondta a nővér, majd ő maga is megfordult és visszament a kolostorba.
Vivien a kulcs darabjait szorongatta. Egy pillanatig állt, majd határozott léptekkel megindult a barlang belseje felé. A két fiú követte őt.




Legalább 30 méter mélyen voltak már a barlangban, mire egy rácsos kapuhoz érkeztek. A sötétség miatt nem láttak semmit. Higuaín megvilágította a kaput. A közepén szépen kirajzolódott a csillag mintája. Mindhármuk szíve a torkukban dobogott, amíg a lány a kulcs darabjait a megfelelő helyre rakta. Aztán a kapu megmozdult és meglepően könnyedén tárult ki előttük. Beléptek, majd megálltak a helység közepén és megbabonázva nézték...




- Nos?Mi legyen? - kérdezte Gonzalo mosolyogva Vivient. Agustín szintén a lány felé fordult és csak bólintott egyet, mint aki tudja, hogy a lány mit fog tenni.
Vivien egyszer körbejárt a helységben, leült a földre, majd újra felállt. Néhány perc múlva azonban megrázta magát és határozottan nézett a két fiúra.
- Eltemetjük a titkot!Elhoztad amit kértem Agustín?
- Igen, persze! -bólogatott Agustín megkönnyebbült arccal, majd egy dinamitot és gyufát vett elő a táskájából. Még egy pillanatra mindannyian visszanéztek, majd Vivien elhelyezte a dinamitot, meggyújtotta, és sprintelni kezdtek.





Csak álltak a barlang bejárata előtt és nem szóltak egy szót sem. Kicsit később Gonza törte meg a csendet.
- Ez így helyes! - karolta át a lány vállát.
- Igen, én is azt hiszem. - bólintott a lány.
- Akkor mehetünk haza?
- Mehetünk. - mosolygott Vivien.
- De hol van Ortega? - kérdezte Agustín.
A professzor éppen egy fának támaszkodva le-fel guggolt, hogy elvágja a kötelét.
- Tornázik. - válaszolta Gonza nevetve, majd odalépett Ortega mellé és megragadta a vállánál fogva. - Na jöjjön mi profesor, maga már nyugdíjas, a sok guggolás árt az ízületeinek.
- Nehogy azt higgye, hogy bármilyen bizonyítékuk is van ellenem.
- Egy egész kolostor vallja a Bibliára megesküdve, hogy maga egy szemét disznó!Mi kell még? - kérdezte Agustín.
- Ja, és a széke,amit az irodájában hagyott, borzalmasan kényelmetlen!Az egyiptológia gyűjteménye pedig nem megfelelően van katalogizálva!I. Szeth fáraó ugyanis a XIX. dinasztia uralkodója maga tuskó!És a kanópusz edényeket sem megfelelően rakta sorba., nem beszélve a III. Ramszesz fáraóval kapcsolatos gyűjteményéről... - sorolta Vivien, a fiúk pedig igyekeztek csillapítani a lányt...

2013. július 28., vasárnap

V.



Madrid, 10 óra 15 perc.

Hát ez egy kimerítő beszámoló volt. - sóhajtott Gonza, miután kiléptek az Herrero család kapuján és az autójuk felé tartottak.
- Igen. És Don Paco minden szava fontos lehet számunkra. - bólintott Vivien, miközben az öregembertől kapott papírt nézegette.
- Egy rakás számsor. Hogy fogunk rájönni, hogy mit jelent? - kérdezte az argentin.
- Nem Mi fogunk rájönni, hanem Te fogsz rájönni, mi amor. - mosolygott a lány.
- Tessék?
- Ahogy mondom. Nekem be kell mennem dolgozni az egyetemre.
- Tényleg muszáj bemenned?Nem jelenthetsz beteget?
- Lehetetlen. Szemmel akarom tartani ezt a Muñozt.
- Na ez az!Miatta is jobb lenne, ha inkább velem maradnál!És mi van ha valóban megpróbál bántani téged?
- Akkor azt bárhol megteheti és a végén még neked is árthat. Nem. Jobb, ha a szemem előtt van. Könnyebb megelőznöm a bajt, hidd el. Vigyél be az egyetemre, aztán menj haza, zárkózz be és kezdd el dekódolni az üzenetet.
- De mégis hogy a fenébe dekódoljam?
- Okos fiú vagy, ki fogsz találni valamit. Valószínűleg egy adott szám ugyanazt a betűt takarja. Menni fog. Viszont mielőtt beviszel a suliba, menjünk el a gyógyszertárba.- bólintott határozottan Vivien, majd beszálltak az argentin autójába.



Muñoz már előkészítette a porrá tört fehér tablettát és egy apró zacskóba tette, majd becsomagolta a zsebkendőjébe. Amikor meglátta az irodája ablakából, hogy Vivien belép az egyetem főkapuján, gyorsan kilépett az iroda ajtaján és lerohant a földszintre a bejárathoz, hogy utolérje.
- Señorita Janics, várjon egy pillanatra. - kiáltott a lány után.
Vivien elmosolyodott magában, majd megfordult és úgy tett, mintha keresné a tekintetével, hogy ki szólt utána.
- Á, señor Muñoz. - eresztett meg egy széles vigyort.
- Igen, én vagyok. Még csak futólag találkoztunk. Bizonyára tudja, hogy a bibliatörténeti tanszéken dolgozom.
- Igen, hogyne.
- Nos, arra gondoltam, hogy délután, vagy valamelyik üres órájában megihatnánk egy kávét és elbeszélgethetnénk, ha már munkatársak lettünk. - hízelgett a professzor.
- Ez remek ötlet, szívesen beszélgetnék Önnel.
- Akkor délután egy órakor az irodámban megfelel?
- Remek, ott leszek. Köszönöm a meghívást. - mosolygott Vivien.
- Nagyon szívesen. - bólintott a professzor.
Ekkor Agustín sétált el mellettük. A fiú feltűnően tekingetett a háta mögé, így nem vette észre, hogy pillanatokon belül nekimegy Muñoznak. Az ütközés már elkerülhetetlen volt.
- Elnézést professzor úr, nem volt szándékos. - szabadkozott Agustín, miközben a dühöngő tanár kabátujját sepregette. - Ezt elejtette. - mondta még a srác, és egy fehér zsebkendőt nyújtott át Muñoznak, majd gyors léptekkel eltűnt a könyvtár irányába.
- Figyelmetlenek ezek a mai diákok. - morgott még mindig a professzor.
- Majd kinövik. - válaszolta mosolyogva Vivien. - Nos, akkor még egyszer szép napot délután egyig.
- Önnek is, señorita Janics. - bólintott a professzor, majd elköszöntek egymástól...



12 óra 45 perc, Gonzalo háza

Az argentin a laptopja előtt görnyedt, egy köteg papír társaságában. Körülötte mindenhol összegyűrt papírgalacsinok hevertek a földön. Nagyot sóhajtott, megvakarta a fejét, majd egy újabb megoldással próbálkozott. Igyekezett betűkké tenni a számokat, de az üzenet nem akart összeállni. Ledobta a ceruzát az asztalra, majd hátradőlt és belekortyolt az ásványvizébe.
- Gondolkodj, gondolkodj Higuaín!Mi lehet a kulcsszó. Mi lehet ez a cím a tetején. Nem igaz, ez nem lehet ennyire nehéz, elvégre nem egy egyetemi professzor készítette. - dühöngött magában egy kicsit, majd hirtelen bevillant neki valami. - Hát persze, ez az. Induljunk ki abból, hogy ki írta. Egy kovácsmester. Egy régimódi spanyol férfi. Mi a legfontosabb egy ilyen férfinak?A családja. Mit is mondott Don Paco? - töprengett kicsit, majd hirtelen felpattant a székből, ami hátradőlt a lendülettől. - Ez az. Csak vesztegettem az időmet. Hogy lehet, hogy ez eddig nem jutott az eszembe? - kiáltott, majd felállította a székét, újra leült és még egyszer nekikezdett a dekódolásnak...



- Jöjjön be, señorita. - tárta ki az ajtót Muñoz Vivien előtt, majd betessékelte az irodájába.
- Köszönöm.
- Kérem, foglaljon helyet. Máris felteszek egy kávét. Addig meséljen, milyenek az eddigi benyomásai az egyetemünkről?
- Nagyon tetszik, ez természetes. Az oktatók felkészültek, és megkönnyítik a beilleszkedést számomra. A könyvtár pedig elképesztő. Igazi ritkaságokra leltem ma délelőtt.
- Ennek nagyon örülök. - bólogatott Muñoz, miközben csészéket és cukrot pakolt egy ezüstözött tálcára.
- Ó, használhatnám a mosdót, kolléga? - kérdezte hirtelen Vivien.
- Hogyne, ott van balra. - mutatott Muñoz a megfelelő irányba. Vivien megköszönte, majd eltűnt az ajtó mögött. A férfi elhatározta, hogy kihasználja a helyzetet, amíg a régésznő nincs a szobában. Elővette a zsebéből a fehér zsebkendőjébe rejtett kis zacskót és a benne lévő port Vivien csészéjébe szórta, majd kávét öntött rá.
- A gyomot gyökerestől kell kitépni. Ettől biztos nem vesz többé levegőt a kicsike. A többit majd a főnök elintézi.
Ekkor kilépett a mosdóajtón Vivien és újra leült a dohányzóasztalhoz.
- Már kész is a kávé. - mosolygott nyájasan a prof, majd letette a tálcát az asztalra és ő maga is leült Viviennel szemben. - Úgy tudom ez az első alkalom, hogy tanít. Nekem viszont még nem volt alkalmam semmilyen ásatáson részt venni. Mesélne nekem erről?
- Hogyne, professzor úr. - bólintott a lány és beleivott a kávéjába. Muñoz feszülten figyelte, hogy mi fog történni. - Nos, egy ásatáson való részvétel egy régész vagy történész számára azt hiszem életre szóló élmény. - kezdte, majd hirtelen a homlokához kapott. - Elnézést, megkérhetném, hogy nyissa ki az ablakot. Azt hiszem nem kapok levegőt.
- Ó, hogyne. Nem érzi jól magát kollegina?Hívjak orvost?
- Nem tudom, én csak... - Vivien a következő pillanatban a székről a földre zuhant és elterült a padlón.
Muñoz gyorsan megragadta az elernyedt kezeket és a lányt a karjánál fogva behúzta a fürdőszobába, majd bezárta az ajtót. Elmosta a kávéscsészéket, aztán sietve elhagyta az irodáját, az ajtót pedig kulcsra zárta. Ezután telefonált.
- Señor Ortega. Elintéztem. A kulcsot a szokott helyen hagyom. Jöhetnek a takarítók. - letette a telefont, majd meggyorsítva a lépteit az előadótermek felé vette az irányt, hogy megtartsa a következő óráját...



Vivien hallotta, ahogy a bejárati ajtóban elfordul a kulcs és Muñoz professzor léptei elhalkulnak. Felkelt a földről, megrázta magát és kilépett a mosdóból. Kinézett az ablakon. A professzor irodája a második emeleten volt és egy magas fa állt mellette, amelynek szerencsére közel voltak az ágai.
- Szép kis tanári állás. És micsoda modortalan munkatárs. Szó szerint kinyírná az embert. - mérgelődött magában, miközben átmászott a fára, onnan pedig le, a talajra. Körülnézett, hogy nem-e vette észre valaki majd sprintelt, míg messzire maga mögött nem hagyta az egyetem épületét. Mikor már elég távol volt, lassított a tempón. Ekkor megcsörrent a mobilja.
- Na mi újság mi vida?
- Inkább veled mi újság?!Miért zilálsz ennyire? - kérdezte Gonza a vonal másik végén.
- Semmi különös, csak letudtam a napi kilométert. Megfejtetted a kódot?
- Na figyelj. Megpróbáltam az oldal tetején lévő rövid sorból kiindulni, ami címnek tűnt. Behelyettesítettem a Grálhoz köthető neveket, történelmi eseményeket, helyeket, de semmire nem jutottam. Egészen addig, amíg...
- Amíg?Mondjad már!
- Amíg eszembe nem jutott, hogy egy egyszerű ember írta ezt a rejtvényt. Elkezdtem felidézni, hogy miket mondott nekünk Don Paco. A családjáról, az édesapja munkájáról, meg mindenről...
- A lényeget dumagép, a lényeget! - türelmetlenkedett Vivien.
- Máris mondom!Eszembe jutott Don Paco édesanyjának a neve!Esperanza Herrero. Feltűnt, hogy ugyanannyi betűből áll, mint ahány számból, az a rövid sor. És bejött!
- Eres un genial!Mindig is tudtam!A repülőt sikerült elintézni?
- Pilótával együtt!
- Remek!Akkor találkozunk a hangárban fél óra múlva!Te amo!
- Yo también! - válaszolta az argentin, majd bontotta a vonalat. Vivien pedig leintett egy taxit, miközben egy újabb számot tárcsázott.
- Agustín?NAgyon ügyes voltál!Jöhet a második lépés...


2013. május 14., kedd

Meg sem érdemlem, de tényleg!

Na és akkor még egy díj, pedig még a folytatással is el vagyok maradva!:) Hálásan köszönöm Alexa!:)




A szabályok:

- Említsd meg, hogy kitől kaptad a díjat! 
- Válassz ki maximum öt! bloggert akiknek továbbküldöd a díjat, és utána röviden indokold meg, miért éppen ő érdemes szerinted erre a díjra! 
- Hagyj üzenetet a választottak blogján a díjról! 
- Végezetül válaszolj meg öt egyszerű kérdést, amelyek a következők:

1. Ki vagy mi inspirál Téged elsősorban abban, hogy blogot vezess/írj?
Hobbiból csinálom, igazából tényleg nem inspirál senki.:)

2. Melyik a kedvenc dalod jelenleg, amelyet nap mint nap meghallgatsz? (előadó, számcím, youtube link)
Hú, jelenleg?Talán Shakira-Lo Hecho Está Hecho. Azt hiszem most ezt hallgatom pár napja a legtöbbet a lejátszómon. És a klip is tetszik.:)

3. Ha választhatnál egy helyet a világon, hol élnél most a legszívesebben és miért?
Egyértelműen Buenos Airesben!Imádom az argentin életfelfogást és kultúrát!:)

4. Mi volt tegnap az utolsó gondolatod elalvás előtt?
Hogy éhes vagyok, de lusta vagyok kimenni a konyhába!:D:D Aztán már aludtam is.:D

5. Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt) kit választanál és miért pont őt?
Leonardo da Vinci!Ő egy zseni volt!

És akiknek továbbadom:

Tangolita- Egyértelműen a kedvenc bloggerem, muszáj vagyok elhalmozni őt díjakkal, főleg mert Alma Rebelde címmel már rólam is írt egy kis történetet tavaly a szülinapomra.:)

m33dra&riri- Az ő focis történetüket is imádom Özillel, Higuaínnal és Ramossal a főszerepben.:)