VIII.

Gonzalo is odasétált Vivien mellé és megnézte a térképet. A járatok, amiket maga előtt látott a barlang bejáratánál állva, valóban hasonlítottak a rajzon jelzettekhez.

• De hisz ez nagyszerű!Hatalmas szerencsénk van!Minden esélyünk megvan rá, hogy megelőzzük Schmeltzeréket Vivien! Induljunk máris, ne vesztegessük az időt! - mondta, majd felkapta a hátizsákját és a barlang belseje felé indult.

Megtett néhány lépést, aztán hátrafordult, de Vivient még mindig a bejáratnál állva találta.

• Mi lesz, doktornő?Jöjjön már!
• Nem lehet, senor!Még egyszer nem sodrom veszélybe magát!Igyekszünk elkerülni Peteréket és megyünk Anori felé. Innen a vízeséstől van egy rövidebb út. Néhány óra alatt ott vagyunk. - válaszolta Vivien, majd lehajtott fejjel összetekerte a térképet. Higuaín azonban odalépett és megállította a kezét.
• Ha most a célegyenesben feladja miattam, akkor egész életemben bűntudatom lesz emiatt. Ezt akarja?
• De ha folytatom, senor, és valami baja esik miattam, akkor nekem lesz bűntudatom egész életemben és azzal már nem fogok tudni együtt élni. Ezt akarja? - kérdezett vissza a lány.
• Vivien, kérlek, ne csináld. - mondta az argentin és észre sem vette, hogy közben letegezte a lányt. A dolog Viviennek sem tűnt fel, sőt az sem, hogy ő is közvetlenebb hangnemre váltott.
• De muszáj. Miattad. Nem fog még egyszer meghalni a kezeim között az, akit... - a lány hirtelen megijedt és elharapta a szót.
• Akit? - kapta fel a fejét Higuaín, majd megfogta a lány állát és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. - Fejezd be a mondatot. Hallani akarom. Akit?
• Semmi, nem érdekes. - mondta a lány és arrébb akart lépni, de nem volt képes rá, csak azokat a mély barna szemeket nézte.
• Kérlek mondd el...
• Hagyjuk. Ne bonyolítsuk a dolgokat. - válaszolta Vivien, majd erőt vett magán és ellépett az argentintől, aztán hátat fordítva neki, kifelé indult volna a barlangból.

Ekkor azonban messziről hangokat hallott.

• Vivien, akkor én majd kimondom, hogy... - kezdte Higuaín, de a lány a szájára tapasztotta a kezét és eltolta a kijárattól.

Kicsit beljebb siettek és elbújtak az egyik járatban.

• Ide is kukkantsatok be, hátha bent vannak. - hallották meg Peter hangját kívülről, majd Ed előre tartva a fegyverét, benézett a barlangba. Mivel csak sötét járatokat látott, nem merészkedett beljebb, hanem a többiek után indult.
• Ez üres, főnök. Nincs bent senki. - mondta Peternek.
• Rendben. Keressük tovább őket. - válaszolta Schmeltzer, majd az üldözők léptei egyre távolabbról hallatszottak.

Vivien és Gonzalo még vártak néhány percet, amíg újra csend lett, aztán előbújtak a járatból.

• Nos, úgy tűnik biztonságosabb, ha nem hagyjuk el a barlangot. - mosolygott Higuaín. - Szóval doktornő, hol az a térkép.

Viven elhúzta a száját, de azután elővette a rajzot és miután újra jól megnézte, egy másik járatra mutatott.

• Arra kell mennünk.

Gonzalo megigazította a hátizsákját és követte a lányt...

Hamarosan egy, a barlang belsejében lévő kis tóhoz érkeztek. Gonzalo eddig a telefonjával világított a barlang sötétebb részein, amikor fentről nem érkezett fény. Most a mobilt a víz felé tartotta és ez némileg segített megállapítani, hogy milyen mély lehet a víz. Vivien legalább két méter mélynek saccolta. Ezután a lány beledobott egy nagyobb követ és vártak néhány percig. Azután beledobott még egyet, de ekkor sem tapasztaltak semmi mozgást, így arra jutottak, hogy nem úszkál benne semmi, ami megtámadhatná őket.

• Rendben, átkelünk rajta. Nem nagy az egész. Legfeljebb ötven métert kell úszni. Fújd, fel a hálózsákot. Te majd arra ülsz, az elbír. Én meg úszom melletted. - mondta Vivien, majd a térképet is átadta Gonzalonak, hogy tegye el, nehogy elázzon.
• Álljunk meg. Miért én csónakázok a hálózsákon és te úszol? Miért nem fordítva? Hiszen én vagyok a...
• Mielőtt még ismételten azzal a dumával jönnél, hogy te vagy a férfi, én pedig a nő - vágott a szavába a lány. - nos pont ezért, utazol te a matracon. Az itteni vizekben ugyanis él egy veszélyes parazita. Ha véletlenül is belepisilsz a vízbe, ez az élősködő a vizeleteden felúszik a kukacodba, és akkor aztán nagy a baj.
• Ehhhhh?Ez most komoly?És ha felúszik, akkor mi van? - kérdezte Gonza tágra nyílt szemekkel.
• Hát, ha egyszer belemászik, akkor nem jön ki onnan többé. - rázta a fejét a lány.
• És akkor mégis mi lesz? - harapdálta az ajkát az argentin.
• Hát, amputálni kell. - tárta szét Vivien a karját, majd rámosolygott Higuaínra és a biztonság kedvéért egy harmadik követ is a vízbe dobott.

Gonza lenézett a nadrágjára majd a tekintetét a vízre irányította, és tanácstalanul kezdte vakargatni az arcát. Aztán nagyot sóhajtva elővette a pumpát és felfújta vele a hálózsákot. Ezután egészen a víz szélére tették és az argentin ráült, majd Vivien megtolta hátulról, Gonz pedig lábbal segített rá és így vízre került. Ezután a lány is beleereszkedett a jéghideg tóba és úszni kezdett Gonza mellett. Hamar átértek a túlpartra, ahol az argentin kihúzta az alkalmi csónakot a vízből, aztán Vivient is kisegítette. Gyorsan elpakoltak és folytatták az útjukat.

• Nagyon fázol? - kérdezte Gonza, mikor látta, hogy Vivien még remeg egy kicsit.
• Nem olyan vészes. - válaszolta a lány vacogva. Az argentin erre levette a pulóverét és ráterítette Vivien hátára, aki egy mosollyal köszönte meg.
• Mutasd a térképet. - mondta, majd újra jól megnézte a rajzot. - Ok, itt jobbra kell mennünk.
• Milyen messze lehet még? - kérdezte Higuaín.
• Nem több egy kilométernél.

Gonzalo világított, így haladtak előre a szűk és kissé csúszós folyosón. Körülbelül negyed óra múlva az Amaranta-zuhatag mögött találták magukat.

• És most merre tovább? - kérdezte Gonzalo.
• Itt kell lennie valahol egy ajtónak és mögötte a kamrának, ahol a szobor van. - hangzott  a válasz, majd Vivien tapogatni kezdte a mellettük húzódó falat mindkét oldalon. Gonza is igyekezett segíteni neki. Néhány perc múlva a lány felnevetett.
• Igen, ez lesz az!Jézusom!Itt az ajtó. - mondta, mire az argentin rögtön mellette termett.
• Hol?Én nem látok semmit.
• Nézd, itt a rés. - mutatott Vivien a megfelelő helyre, és Gonza közben látta, hogy a lány teljesen kipirult az izgatottságtól. Magában mosolygott, aztán az ajtót kezdte el vizsgálni.
• De hogy nyitjuk ki?
• Meg kell tolni. - válaszolta Vivien. - Segíts, toljuk meg együtt.

Egyszerre és teljes erejükből nekitámaszkodtak a falnak és nyomni kezdték, mire az ajtó lassan, kisebb robajjal végre megmozdult. Mikor teljesen kinyitották, egy poros kamrában találták magukat, ahová a mennyezeten lévő lyukon keresztül fény szűrődött be.

• Ott van. - mutatott előre Vivien, és valóban, velük szemben körülbelül öt méter távolságra egy oltár volt felállítva, amin egy faláda állt nyitva, benne pedig az andejo do inferno, porlepte, de még így is ragyogó alakja.
• Akkor menjünk. - tett egy lépést Higuaín, de Vivien megfogta a kezét és visszahúzta.
• Várj. - mondta, majd a földről felvett egy követ és a köztük és a szobor között lévő földre dobta. Ahol a kő földet ért, egy lándzsa jött elő a fából készített padlódeszkák közül.
• Hoppá!Ez meg mi a franc? - lepődött meg az argentin.
• Ez kérlek egy ősrégi padlócsapda. Ők is védték az értékeiket. - válaszolta a lány és leguggolt, majd a deszkákat kezdte vizslatni.
• Értem, de hogy fogunk átjutni rajta?
• Kódja van. - mondta Vivien, majd a kezénél fogva lehúzta az argentint is maga mellé. - Látod azokat a fába vésett jeleket a földön?
• Igen, látom.
• Nehezen kivehetőek, de azért látszanak. Három különböző jel van szétszórtan és szabálytalanul bevésve. Az ott a bátorság, az a kitartás, az pedig az elnyomás. - mutatott a doktornő a megfelelő jelekre. - Szedjünk még pár követ.

Felálltak és még néhány követ összegyűjtöttek, aztán újra a csapda elé álltak.

• Na figyelj. Ha a megfelelő jelre lépünk, akkor nincs lándzsa. Mivel a nép, akiknek a tulajdonában állt a szobor, pont az elnyomást akarták megszüntetni, és a „pokol vándora” a legenda szerint bátor és kitartó volt, így valószínűleg a kettő közül lesz valamelyik jel a biztonságos. Vagy esetleg a kettő egyszerre. De tennünk kell egy próbát. Szóval dobd a bátorságra, én meg aztán a kitartásra, rendben?

Higuaín bólintott, majd célzott és a kő talált, de a lándzsa előjött. Ezután Vivien is eltalálta a megfelelő jelet, de ekkor is előjött a lándzsa.

• Rendben, akkor most csináljuk meg újra, de egyszerre. - mondta a lány és így is tettek. A kövek egyszerre értek földet a bátorság és a kitartás írásjelén, a lándzsák pedig mozdulatlanok maradtak. - Megvan! - mondta elégedetten Vivien, és Gonzalo is mosolygott.
• Na és most?
• Hadd gondolkodjak. - válaszolta Vivien.
• Várj csak, lenne egy egyszerű ötletem. - mondta az argentin. - Mi lenne, ha szökdécselnénk?Azt lehet egyszerre.
• Ez jó ötlet. Ügyes vagy! - mosolygott Vivien elismerően, majd kicsit közelebb léptek a deszkákhoz. - Ok, akkor háromra te a bátorság jelére, én meg a másikra.

Higuaín csak bólintott, majd ugrálni kezdtek, és minden ugrás előtt háromra indultak el, hogy egyszerre érjenek talpra. Néhány szökellés után az oltár előtt találták magukat. Vivien remegő kézzel nyúlt be a ládába és Gonzalo is furcsamód azt vette észre magán, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt. A lány óvatosan leporolta a szobrot, és ekkor megjelent az andejo do inferno igazi ragyogása és két rubinvörös szeme.

• Sikerült. Megtaláltam. Itt van a kezemben. - hajtogatta Vivien megbabonázva, de ekkor omladozni kezdett a kamra mennyezete, és a kődarabok egymás után hullottak alá.
• Mennünk kell, gyere. - fogta meg a lány kezét Gonzalo és igyekeztek minél gyorsabban átugrani a csapdákat, hogy aztán minél hamarabb kiléphessenek a kamra ajtaján.

Néhány perc múlva újra a nyirkos folyosón találták magukat a zuhatag mögött. Vivien levette Gonza pulóverét és belebugyolálták a szobrot, aztán eltették a hátizsákba.

• A vízesés mögött kimászunk innen, és onnan már csak pár kilométer Anori. - mondta a lány és így is tettek.

Amikor kiértek a barlangból és újra az erdőben találták magukat közvetlenül Az Amaranta-zuhatag mellett állva, Vivien leült a szélére és az arcát a tenyerébe temette. Az argentin leült mellé és finoman oldalba bökte a könyökével. A lány ránézett és széles mosoly ült ki az arcára.

• Fel tudod ezt fogni?Bécsben az egyetemen és a múzeumban nem hittek nekem. De én megtaláltam. Mi megtaláltuk.
• Te találtad meg, és büszke lehetsz magadra. - fogta meg a kezét Gonzalo.
• De ha nem segítesz, nem sikerült volna. Nagyon hálás vagyok neked. - mondta a lány.

Néhány másodpercig csak néztek egymás szemébe, aztán az argentin lopni kezdte közöttük a távolságot, mígnem az ajkát Vivienéhez érintette. Mielőtt azonban átkarolhatta volna a lányt, ismerős hang szólt mögöttük.

• Hát ez valami csodálatos és megható jelenet. - a hang irányába néztek, és Peter tapsolt nekik. - Gratulálok, Dr. Janics. Megtalálta a szobrot, behálózta a gazdag focistát. Hírnév, siker, pénz, csillogás, meg amit akar. Na ide a vándorral...

VII

• Tessék? Maga házas volt, és ez a fazon megölte a férjét? - Higuaín elhűlt meglepetésében.
• Igen. Bécsben együtt jártunk egyetemre a férjemmel. - bólintott Vivien. - Benjamin egyiptológiát tanult. Az első évben ismerkedtem meg vele, és ha van ilyen, hát szinte azonnal egymásba szerettünk. Másodéves korunkban össze is házasodtunk. Minden szépen folyt a maga medrében. Egyszerre végeztünk és azon a nyáron, amikor kézhez kaptuk a diplomát, együtt elmentünk Egyiptomba, hogy Ben tanulmányozhassa az ó egyiptomi és a kopt nyelvet. Thébában talált egy kétezer éves hieroglifát, ami egy írnoktól származott és az ősi birodalom egyik királynéjának elveszett értékes fejdíszéről adott információkat. Ben elment néhány múzeumba, hogy támogatást kérjen a fejdísz felkutatásához, de mindenki kevésnek találta az információkat. Ekkor jött a képbe Peter Schmeltzer. Egyik nap felkereste Bent, hogy ő majd pénzeli a dolgot, mert szívén viseli az ősi ereklyék megkeresést, és hogy azok méltó helyükre kerüljenek.
• Hú, micsoda szar duma. - legyintett Gonzalo.
• Valóban. Én mondtam a férjemnek, hogy itt valami bűzlik és, hogy ez a pénzes fószer nem fog lóvét adni puszta jótékonyságból, de Ben olyan naiv volt és mindig a legjobbat feltételezte az emberekről. És Peter valóban adott neki pénzt. Ben pedig megtalálta a fejdíszt. Aztán Peter és két embere eljöttek a szállásunkra, amikor én nem voltam otthon, mert Kairóba kellett mennem. Elvette az ereklyét Bentől és megölte őt. Épp akkor érkeztem vissza, amikor elhajtottak a szállásunkról a kocsijukkal. Beléptem a nappaliba és ott feküdt a szőnyegen, az oldalából pedig egy kés állt ki, és még lélegzett, de én már nem tudtam rajta segíteni és a kezeim között halt meg... - Vivien egyre gyorsabban beszélt és kapkodva vette a levegőt. Nem bírta tovább tartani magát és zokogni kezdett.

Gonzalo legszívesebben átölelte volna a lányt de a hátra kötözött kezével ez kivitelezhetetlen volt, így csak közelebb húzódott és adott egy puszit Vivien halántékára, majd a homlokára. A lány nem is nézett rá, csak az argentin mellkasába temette az arcát és tovább zokogott.

• Jól van, rajta. Csak sírjon, erre azt hiszem már szüksége volt. - mondta halkan, majd a száját a lány feje búbjához érintette.
• Nagyon sajnálom. Nem szoktam kiborulni. - szipogott Vivien kis idő múlva.
• Nehogy ezért bocsánatot kérjen. Néha mindenki kiborul, aztán könnyebbnek érzi magát az ember. - válaszolta Higuaín. - De mi történt, miután a férje meghalt?
• El akartam menni a rendőrségre, de Peter emberei követtek. Berángattak a kocsijukba, és elvittek ehhez a szörnyeteghez, aki megfenyegetett, hogy ha egy szót is szólok bárkinek, akkor megölnek. Nem tudtam mire számíthatok tőle, hiszen Bennel is hideg vérrel végzett. Így idejöttem, Brazíliába. Gyáván elfutottam, és hagytam, hogy a férjem gyilkosa szabadon mászkáljon. Undorító vagyok, utálom magam. - Vivien lehajtotta a fejét és csak bámult maga elé.
• Ugyan már, hiszen magát is megfenyegették. Mit tehetett volna? Ezek veszélyes emberek, ráadásul ennek a Schmeltzernek pénze is van. Halt volna meg értelmetlenül a férje után ön is? - kérdezte Gonzalo, mire Vivien ráemelte a tekintetét.
• De hát Ben nincs többé, és én cserben hagytam még a halála után is. Borzalmas ember vagyok és borzalmas feleség.
• Ez nem így van, Vivien. Meg kell értenie, hogy nem szállhat szembe ilyen veszélyes bűnözőkkel, főleg nem egymaga. Ettől még nem borzalmas ember és nem borzalmas feleség. És semmiképp sem borzalmas, mert engem nem hagyott cserben. Én pedig nem megyek sehová és én sem hagyom cserben magát. Együtt kijutunk ebből a pokolból. Bízzon bennem mert én is bízom  magában. - mondta Gonzalo, és a homlokát néhány másodpercig a Vivienének támasztotta.

Aztán csak ültek egymás mellett a vállukat egymásnak támasztva. A hold fénye kicsit bevilágított a barlang száján keresztül. A bagoly huhogását már nem lehetett hallani, így síri csend borult az Amazonas őserdejére. Gonzalot és Vivient pedig elnyomta az álom...

Már hajnalodott, amikor Vivien felriadt. Arra ébredt, hogy Gonzalo vállának támasztja a fejét, az argentin pedig még alszik. A lány elkezdte bökdösni az oldalát, mire Gonza is felébredt.

• Elaludtunk senor!Gyorsan ébredjen és szedjük le a köteleket.
• Ok, de hogyan? - ásítozott Higuaín.

Körülnéztek, de sehol sem láttak éles követ, amivel esetleg elvághatták volna a béklyókat, és kicsit beljebb a barlangban is csak néhány vékony állati csontot láttak.

• Leégetjük. - mondta hirtelen Vivien.
• Hát arra jó sok gyufát fogunk elpazarolni, ugyanis még egy darab papír sincs nálunk, ez a kötél meg nem fog könnyen lángra kapni.
• Nem pazarlunk, ha beszórjuk a kötelet egy kis puskaporral és meggyújtjuk. Kicsit szikrázni fog, de majd óvatosak leszünk. - magyarázta Vivien, majd odahúzta Gonzalot a töltényes dobozhoz és a hátizsákhoz, amit előző este csak ledobtak maguk mellé.

Higuaín nagy nehezen elővette a gyufát a táskából, aztán pedig Vivien szétszedett egy töltényt és a tartalmát az őket összekapcsoló kötél egy kis részére szórta. Gonzalo fogta a gyufásdobozt, amíg Vivien meggyújtott rajta egy szál gyufát és a kötél alá tette. Ezután mindketten hátat fordítottak és amennyire lehetett a kezükre ültek, hogy az se sérüljön. A puskapor szikrázott a kötél pedig sercegve vált ketté.

• Ok, most már csak a kezünket kéne valahogy kiszabadítani. - töprengett Vivien. - Azt nem lehet puskaporral, mert megéghet a kézfejünk.

Gonzalo egy rövid ideig gondolkodott, aztán elindult a barlang belseje felé.

• Hová megy, senor?Ott nem találtunk semmit. - szólt utána a lány.
• De igen. Azok a csontok. Az egyik vékony csontdarabbal valahogy meg lehetne lazítani a csomót.
• Nem is üresfejű. - mosolygott magában Vivien és az argentin után indult.

Gonza nagy nehezen felvett valamit, ami egy kistestű állat, talán valami kisebb madár bordacsontjának látszott.

• Ok Vivien, most vegye át és próbálja meglazítani vele a kötelemen a csomót. - mondta Gonzalo, mire Vivien hátat fordított neki és igyekezett eloldani a kötelet. Némi türelem és körülbelül öt perc meghozta a gyümölcsét, és az argentint megkötő csomó lazulni kezdett.

Vivien ezután gyorsan eloldozta Higuaínt, majd az argentin is a lányt. Miközben Gonzalo Vivien kötelével foglalatoskodott, a lány észrevett valamit a barlang falán. Mikor a kezei végre szabadok voltak, odasétált a kis rajzhoz és alaposan megnézte. A rajz nehezen volt kivehető. Gonzalo is odament Vivien mögé és a válla felett nézte az ábrát.

• Mit talált doktornő? - kérdezte.
• Nézze ezeket a furcsa hullámos vonalakat. Alatta pedig mintha egy ember alakja lenne egy bottal...
• Valóban. Mintha a hullámos vonal víz lenne, nem? - vakargatta az állát Higuaín.

Vivien hirtelen sarkon fordult és a hátizsákhoz lépett. Letérdelt, elővette a rumot és a biciklipumpát, kinyitotta a palackot, majd a pumpa hegyes végének segítségével kihalászott az üvegből egy lezárt, vékony fiolát, ami egy kis fémkarikában végződött, hogy könnyebb legyen kivenni az üvegből. A rumot visszazárta és eltette, a kis fiolát pedig kinyitotta és széttekerte a benne lévő papírost.

• Ez a térkép? - kérdezte Gonzalo és leguggolt Vivien mellé.
• Ez az eredeti térkép tökéletes másolata. Én csináltam. - válaszolta a lány, majd a barlang bejáratához állt és miután egy ideig szótlanul forgatta és tanulmányozta a rajzot, az argentinra emelte a tekintetét és hamiskás mosoly ült ki az arcára. - Tudja, hol vagyunk most, senor?
• Nem, őszintén szólva fogalmam sincs.
• Ennek a barlangnak a másik kijárata már az Amaranta-zuhatag, érti?Ez az a barlang, amit keresünk...

VI.

• A szobor nem lesz a tiéd, te szemét disznó! - dühöngött Vivien, miközben őt és Gonzalot hátulról megkötözte egy-egy fegyveres katona.
• Az enyém lesz, ha életben akarsz maradni. - állt a lány elé Peter és végigsimított az arcán, mire Vivien szembe köpte.

Peter megtörölte az arcát, aztán elmosolyodott. Odasétált Gonzalohoz, megállt előtte és mereven nézett a szemébe.

• És a barátod, Vivien? Az ő élete sem számít?
• Őt hagyd ki ebből. Véletlenül csöppent bele az egészbe.
• Nos, ez számomra egy csodálatos és szerencsés véletlen. - dörzsölgette Peter az állát. - Remek napom van Eric. - fordult a doktoranduszhoz. - Megszabadulok egy púptól, ami régóta a hátamon van, és még nagy pénzt is akaszthatok, amiből ti is részesültök.
• De csak egy feltétellel. - vágott közbe hirtelen Higuaín, Peter pedig érdeklődve fordult felé.
• Nocsak! Úgy érzi olyan helyzetben van, hogy feltételeket szabhat nekem, Herr Higuaín?
• Úgy gondolom annyi pénzt adhatok magának, amennyitől nem akarhat elesni. Így nem érdemes kockáztatnia, meghallgatni engem és elfogadni a feltételemet viszont annál inkább.
• Érdekes. Nos, akkor halljuk az ajánlatát.
• Gondolom tudja, hogy a világ egyik leggazdagabb klubjában focizom. A klubom és a családom hajlandó lesz kifizetni magának harminc millió eurót, ha cserébe maga életben hagyja a lányt és engem. Vivien pedig elvezeti magát a szoborhoz. Ő ugyanis már pontosan tudja hol van az andejo do inferno. Éppen oda tartottunk. De ha a doktornőnek valami baja esik, búcsút mondhat a pénznek, erről biztosíthatom. - fejezte be Higuaín, Vivien pedig egyszerre volt meglepett, dühös, és meghatódott.
• Maga képes lenne feláldozni a saját testi épségét érte? - kérdezte Peter és Vivien felé bökött.
• Mit szól a feltételekhez? - kérdezett vissza Higuaín.
• Hát Vivien. Jól behálóztad ezt a balekot is, mint annak idején Benjamint. - bólintott elismerően Peter, majd fel-alá kezdett járkálni. - Az ajánlata megfontolandó Mein Herr. Harminc milka és a szobor. Na de hogyan akarja értesíteni a munkaadóját?
• Innen nyilván sehogy. De ha a szobor már a birtokában lesz, a legközelebbi városból telefonálok a szüleimnek és ők majd intézkednek. - válaszolta Higuaín határozottan.
• Tudja mit? Belemegyek az üzletbe, mert maga megbízhatónak látszik, nem úgy, mint ez a ribanc. - bólintott Peter, majd közelebb lépett a focistához. - De ha mégis trükközni mer szépfiú, a megállapodásunk semmis, én pedig kifilézem Dr. Janicsot. Érthető? - kérdezte, mire Gonza csak bólogatott. - Remek. Azért láncoljátok össze őket egy jó méteres kötéllel. Annyi mozgásterük legyen. Párban nehezebben tudnak megszökni. Aztán indulunk, amerre a doktornő mondja. - adta ki az utasításokat.

Tíz perc elteltével már indult is a társaság és az irány ezúttal tényleg dél volt és az Amaranta-zuhatag. Elől haladt a nyomkereső az egyik fegyveressel. Mögöttük Peter és Eric, akiket az egymáshoz kötözött Vivien és Gonzalo követett. A sort kissé lemaradva a másik két katona zárta.

• Maga meg mit művelt? - súgta oda Vivien Gonzának. - Ez a vadállat megszerzi a szobrot, aztán kinyír mindkettőnket.
• Nem fogja megtenni, mert kapzsi és a pénz, amit ajánlottam hatalmas összeg. Nem fog lemondani róla, amíg úgy érzi, hogy csak kisebb kockázatot kell vállalnia érte. Mi pedig időt nyertünk.
• Időt? Mire?
• Hát arra, hogy kitaláljunk valamit a szökésre.
• Szökés? Maga megbuggyant! Lehet, hogy valami mégiscsak megcsípte és most Rambonak képzeli magát. Nekik gépfegyvereik vannak, nekem meg még a bicskámat is elvették és hozzá vagyok kötözve magához. Istenem, eddig azt hittem, hogy a legborzasztóbb dolog a világon esszét írni az ipari forradalomról, de ez ezerszer rosszabb.
• Valamit ki fogunk találni. Egyébként meg az előbb még Tarzan voltam, most meg már Rambo vagyok?
• Fogja már be dumagép!
• Hát ez egyre kedvesebb.
• Kuss legyen! - bökte oldalba egy-egy puskatus a két civakodót.
• Anyádat baszogassad te hústorony. - fordult hátra dühösen Vivien.

Erre Peter is hátranézett, aztán mosolyogva visszafordult...

Alkonyodni kezdett, amikor még néhány kilométer elválasztotta őket a vízeséstől, így kénytelenek voltak letáborozni.

• Johnny, Ed, ti maradjatok itt Viviennel és a labdazsonglőrrel. Thiago, Quinn, ti menjetek és szerezzetek valami ehetőt. Eric és én hozunk fát és egy kicsit körülnézünk. - adta ki Peter az utasításokat és mindenki ment a dolgára, a két ottmaradt fegyveres pedig egy fának háttal állította Vivienéket, majd leültek a fűbe és elővettek egy üveg Jack Daniel's-t. Már jó húsz perce piálgattak és disznó vicceket meséltek egymásnak, amikor Johnny felállt.
• Mindjárt jövök haver, csak hív a természet. Asszem nagy dolog lesz. Nem 'tom mit ettünk reggel, de biztos az ártott meg. - erre mindketten vihogtak, majd Johnny eltűnt a fák között.

Ed rávigyorgott a foglyokra, majd elkezdte rakosgatni a tölténnyel teli dobozokat.

• Most, Vivien. Ennél nem lesz jobb alkalmunk. Még csak ide se kötöztek a fához. Gondolkodjunk. - súgta oda Gonzalo a lánynak.
• Ha megmozdulunk azonnal lepuffant.
• Akkor tereljük el a figyelmét valahogy.
• Na jó, legyen. Bár utálom ezt csinálni, de mindegy. - sóhajtott rövid gondolkodás után Vivien és odaszólt a katonának. - Hé, Ed! Ugye Ednek hívnak?

A fegyveres odasétált a lány elé és kérdőn nézett rá.

• Mit akarsz?
• Hogy mit akarok? - mosolygott a lány. - Hát egy kis szívességet. Az a helyzet, hogy nagyon kell pisilnem. Ha eloldoznál egy pillanatra és elmehetnék a fa mögé, akkor ha végeztem utánam is jöhetnél. - válaszolta a lány és kicsit közelebb hajolt a katonához.
• Ó, kislány. Láttam én már ilyet. - vigyorgott Ed. - Én eloldozlak, te meg leütsz és elszöksz. Ne nézz hülyének.
• Na jó. Ha ennyire nem bízol bennem, akkor hadd menjek el így mert már tényleg nagyon kell. - hisztizett egy kicsit Vivien.
• Szeretem, ha egy nő követelőzik. - válaszolta Ed és még közelebb hajolt az újra mosolygó Vivienhez. - És szeretek szívességet tenni olyan nőknek, akik tudnak hálálkodni.
• Én nagyon tudok hálálkodni Ed. - válaszolta a lány, és bár az undor kerülgette, megcsókolta a katonát.
• Ok, de mi lesz vele? - bólintott Ed az argentin felé.
• Vele ne foglalkozz, nem fog idenézni. Ő egy impotens barom. Csak a focihoz ért, de abba se jeleskedik. - válaszolta Vivien, mire Gonza csak a szemét forgatta és elhúzta a száját.
• Na jó, szivi. De kérek még egy kis előzetest, mielőtt elkísérlek a fa mögé. - mondta Ed, majd miután a hátára tolta a fegyverét, benyúlt a lány trikója alá és elkezdte csókolgatni a nyakát.

Vivien azonban válaszul a katona legérzékenyebb pontjába térdelt, amitől Ed összecsuklott és mielőtt felállhatott volna, Gonzalo lépett elő a fa másik oldaláról és fejbe rúgta. A fegyveres eszméletlenül esett a hátára.

• Ok, most pedig igyekezzünk. - mondta Vivien. - Hozza a hátizsákját. Benne van a rum.
• De hátra van kötve a kezem. És pont a rum? Minek?
• Ne kérdezősködjön annyit. - sürgette a lány az argentint, miközben a hátizsák felé tolta.

Néhány lépés után odaértek. Gonzalo pedig háttal a táskának leguggolt és megmarkolta a pántját. Aztán Vivien segített neki felállni, majd ő is felkapta a kezébe a hozzá legközelebb eső tárgyat, amiről úgy gondolta, hogy hasznos lehet. Egy doboz töltény volt az. Ezután továbbra is összekötve bevették magukat a sötét erdőbe...

Johnny előjött a fák közül és meglátta az éppen a földről feltápászkodó Edet. Odarohant hozzá és fölé hajolt.

• Ed, mi van veled? Hol vannak a foglyok?
• Azt hiszem leütöttek. Az a ribanc átvert, pedig nem is oldoztam el a kötelet – simogatta a homlokát a katona.

Ekkor a többiek is visszaérkeztek, és amikor Peter meglátta, hogy Vivien és Gonzalo eltűntek, ordibálni kezdett.

• Két húgyagyú baromra bíztam a többmilliós üzletemet. Nem vagyok normális! Kászálódjatok fel a földről és utánuk! - intett, majd nyugodtabb hangon folytatta. - Össze vannak kötözve. Nem juthattak messzire...

Vivien és Gonza már legalább húsz perce futottak a fák között a sötétben és kétszer el is rántották egymást. Amikor már nem hallottak lépteket maguk mögött, kifulladva álltak meg.

• Még jó, hogy maga nő. Ez a trükk bejött. - mondta Higuaín és minden szó után fújtatott.
• Hát, ha meleg lett  volna, akkor magának kellett volna a tettek mezejére lépni. - válaszolt lihegve Vivien és mindketten mosolyogtak.
• Most mi legyen? - kérdezte az argentin.
• Egyenlőre megbújunk valahol. Az első útjuk a vízeséshez vezet majd, mert azt hiszik, hogy oda megyünk. Sötét van, veszélyes tovább menni. Aztán reggelig kitaláljuk.
• Rendben. - válaszolta Gonza, majd kicsit lassabb tempóban indultak el újra, hogy megfelelő rejteket találjanak.

Kis idő múlva a halovány holdfényben egy barlang szájához értek. Összenéztek, aztán nagy levegőt vettek mindketten és Vivien csak bólintott. Gonzalo a lábával keresett egy nagyobb követ és a barlang bejárata felé rúgta. A kő tompa csattanással ért földet valahol a barlang belsejében. Néhány percig hallgatóztak, de nem hallottak semmilyen állatot, így bementek a barlangba. Ott Gonzalo ledobta a hátizsákot, Vivien pedig mellé rakta a töltényeket, aztán leültek.

• Valahogy a kötelektől kellene megszabadulni, mert így csak egymást rángatjuk. - mondta Higuaín
• Majd kitalálom, hogy hogyan. - válaszolta Vivien.
• Ok, most már csak azt mondja meg, hogy miért volt fontos a hátizsákom és a rum?
• A hátizsákjában van a rum, ezen kívül vízálló gyufa, a hálózsák és a biciklipumpa. A rum pedig azért volt fontos, mert az üvegbe rejtettem egy másik kis fiolát, amiben az a térkép van, ami az andejo do inferno barlangjának járatait ábrázolja.
• Ez most komoly? Maga abba rejtette? - képedt el Higuaín.
• Igen. Gondoltam ott senki nem keresi, hiszen több hasonló rumosüveg is volt a gépemben.
• Okos kislány. - mosolygott Higuaín, mire Vivien is nevetni kezdett.

Aztán néhány percig hallgattak. Odakint teljes volt a csönd, csak egy bagoly huhogása törte meg. A hallgatást Gonzalo szakította félbe.

• Jól van Vivien. Most szeretném, ha elmesélné, hogy ki ez a fickó, és miért lepődött meg ennyire, hogy megjelent. Mert én ebből arra következtetek, hogy ezek nem azok a kincsvadászok voltak, akik eddig üldözték magát.
• Nem. Valóban nem azok a kincsvadászok. Ők brazilok voltak, és Peter alighanem már hidegre tette őket. - válaszolt a lány.
• Ki ez a Peter és honnan ismeri őt, Vivien?
• Peter egy gazdag műkincsgyűjtő. És a férjem gyilkosa...