II.

Vivien, Gonza, Iker, Ramos, és a Real Madrid takarítója beléptek a poros alagsori raktárhelyiségbe. Mindenütt leragasztott kartondobozok voltak sorra egymásra pakolva és a falhoz támasztva, kivéve az egyik falat, ahol egy magas, széles üvegezett szekrény állt, a polcain pedig régi trófeák sorakoztak.
- Innen tűnt el egy kupa? - kérdezte Vivien a takarítót.
- Igen. Egy bronzkupa. Az 1936-os Copa del Rey győzelmi kupájának pontos mása. A rendőrség mindjárt itt lesz, azt mondták, ne nyúljunk semmihez.
- Természetesen. - bólintott Vivien. - Tehát 1936-os?És miért készítenek ilyen másolatokat?

Többnyire biztonsági okokból. Ha esetleg valamilyen indoknál fogva nem az eredetit állítanánk ki a múzeumban. - mondta Florentino Perez, miközben lesétált a lépcsőn. - Señorita Janics, Önt én egy igen értelmes hölgynek gondolom, rövid ismeretségünk alapján. Van valami elképzelése arról, hogy mi történhetett itt?
- Egyelőre még nincs, señor Perez. De ha értékes dolgot akartak volna ellopni, akkor a múzeumba törnek be, és nem ide. Ha pedig egyszerűen balfékek, mert azt hitték, hogy az eredeti kupák itt vannak, akkor miért nem vittek el többet? Hiszen bőven lett volna rá idejük. Nem. Valamiért pontosan azt az egy kupamásolatot akarták. Ezen a vonalon kell elindulni.
- Igen, teljesen logikusnak hangzik. - bólintott a klubelnök. Ekkor a rendőrség is megérkezett. Egy magas, bajuszos alak kocogott le a lépcsőn nagy hévvel. Két járőr követte őt.
- Buenas noches. A nevem Victor Hernández százados, a kiemelt bűnügyek osztályának nyomozója vagyok. - mutatkozott be fontoskodva Pereznek. - Señor, biztosíthatom róla, hogy a madridi rendőrség kiemelt helyen kezeli ezt az ügyet. Ezért küldtek engem. Mindent megteszünk, hogy mihamarabb felgöngyölítsük a bűntényt, és ne essen csorba a klub jó hírén.
- Köszönöm. - válaszolta az elnök.
- Akkor először is szeretnék megkérni minden civilt, hogy fáradjon ki a helyiségből. A játékosok és párjaik haza is mehetnek, ők gyanún felül állnak. - szónokolt Hernández.
- Várjon uram, nem akar kihallgatni minket a történtekről? Nem akar személyleírást a támadókról? Legalábbis a ruházatukról. Na és gondolom ön is gyanúsnak találja, miért azt az egy kupát vitték el. És mi van a halott lovaggal? - kérdezgette Vivien a századost, de ő egy bájvigyorral elintézte a dolgot.
- Nagyra értékelem, hogy segíteni akar señorita, de a személyleírást elég holnap reggel leadniuk másban pedig valószínűleg úgysem tudnak segíteni. Az ügy további részét bízza a hozzáértő szakemberekre. Ön csak menjen haza a párjával együtt és pihenjen egész nyugodtan. Nyilván megviselték lelkileg a történések.
- Egy frászt viseltek meg. Én szúrtam vállba az ipsét. Nem érdeklik az információk? Ezek a Bíbor-rend lovagjai voltak akik már régóta keresnek bizonyos aranylemezeket és...
- Señorita. Ön nyilván sokkot kapott, azért fecseg össze-vissza. Még hogy Bíbor-rend. Piti kis rablók, akik azt hitték, nagy zsákmányt találnak itt.- nevetett a százados. - Kérem señor Higuaín. A barátnőjének alvásra van szüksége. Nyugodtan elmehetnek, nem szeretném feltartani önöket.
- A barátnőm nem kapott sokkot, ő régész professzor, tudja, hogy mit beszél. A Bíbor-lovagrendről meg már én is hallottam. Ezek a támadók itt szétdúlták az ünnepséget, ráijesztettek az emberekre, és megölték az egyik társukat, hogy biztosítsák a hallgatását. Mindezt egy bronz öntvényért, aminek az eredetije sokkal többet ér. Távol álljon tőlem, hogy beleártsam magam a rendőrség munkájába, de talán szükségük lesz valakire, aki ért a történelemhez, mert valószínűleg a bűntény is nagyban kötődik ahhoz a bizonyos legendához, amit a doktornő elkezdett mesélni, mielőtt maga belefojtotta volna a szót. Nem gondolja, hogy érdemes lenne őt végighallgatni?
- Nézze señor. Egyelőre egyszerű rablással állunk szemben. Azonosítjuk a halott férfit és a nyilvántartásunkban szereplő lehetséges bűntársak után kutatunk. Ha mégis szükségünk lenne egy régészre és az ő meséjére középkori lovagokról, akkor értesíteni fogjuk önöket. Köszönöm. - bólintott Hernández, majd hátat fordított Higuaínnak és kiadta az utasításokat az embereinek és az időközben megérkező helyszínelőknek. Iker, a klubelnök és Ramos társaságában elhagyták a raktárhelyiséget, valamint a takarító is elindult, hogy elmondja a rendőröknek, ő mit látott.
- Pöffeszkedő kis hivatalnok. - duzzogott Vivien.
- Tranquilo, inkább menjünk most haza. - válaszolta Higuaín.
- Te menj csak. Én utánajárok pár dolognak.
- Vivien, szembeszállsz a törvény emberével. - nézett rá komolyan az argentin, de aztán mindent ki tudott olvasni Vivien tekintetéből. - mondjuk ez téged marhára nem zavar.
- Ez a félnótás százados nem fog sokra haladni, ha rossz vonalon indul el. Ráadásul lebecsüli a támadókat. Ezek profik voltak. És tudod, hogy mi a furcsa még?
- Micsoda?
- A halott fickó azt mondta nekem: „Már úgyis elkéstél professzor.”
- Tudta, hogy ki vagy? - lepődött meg Gonza.
- Ezek szerint igen.
- Neked nem volt ismerős?
- Nem, egyáltalán nem. Tehát valaki más ismer engem közülük. Aki viszont tudta, hogy én ma este itt leszek. Ki tudhatta? Nem mondtam senkinek.
- De az ünnepségről az újságban is írtak. És már rólunk is. Tulajdonképpen sokan tudhatták. - tanakodott Higuaín.
- Igazad van. Egyelőre más úton kell elindulnom. - bólintott Vivien.
- Szóval belevágsz?
- Igen. De neked nem kell. Menj haza aludni. Holnap egyébként is edzés.
- Holnap nem lesz edzés ebben a felfordulásban. Szabadnapot fogunk kapni. A hétvégi meccs még messze van. Szóval inkább induljunk el és mesélj nekem erről a legendáról. Valami arany lemezkékről már olvastam, de nem tiszta a kép.
Vivien mosolyogva bólintott és felfelé indultak a lépcsőn.
- Szóval 1388-ban a Bíbor-lovagrend is elkezdte keresni a Szent Grált, ahogy azt már előttük sokan mások. Szerintük a Grált az örzői a keresztes hadjáratok elől egy barlangba rejtették el a Pireneusokban, a Montserrat kolostortól nem messze. A legenda szerint a barlang belsejében van egy titkos helyiség, speciális zárral. Létezik négy aranylemezke, amit ha összeillesztünk, egy csillagot formáznak. Ez a kulcs, ami nyitja a helyiség ajtaját.
- Értem. De minek nekik a kupa? Hiszen az bronzból van. Tehát ha esetleg ki akarnák önteni azt a lemezt, akkor se aranyból lenne. Vagy az nem számít?
- Nem lehet kiönteni, mert állítólag utánzatokkal nem nyílik. Ráadásul az aranylemezkék méreteit senki sem ismeri.
- De akkor még mindig nem értem, mire mennek azzal a kupával. - dörzsölgette az arcát Higuaín.
- Talán...Talán benne van...
- Nincs benne. Az a kupa tök üres, százszor láttam már.
- Nem úgy, hanem a belsejében. Nem papírvékonyságúak. Talán öntéskor belerejtették.
- Na de ki?
- A másolatot is 1936-ban készítették?
- Valószínűleg igen. - bólintott az argentin.
- Közeledett a II. világháború. Talán valaki, aki már előre tudta, hogy el fog jönni és biztonságos helyen akarta tudni a kulcsot. A nácik is keresték a háború ideje alatt a Szent Grált. Ráadásul pontosan itt, Spanyolországban, a Montserrat apátságban. Ez nem lehet véletlen.
- Igen, ez lehetséges. - bólogatott Higuaín. - Akkor utána kell néznünk, ki készítette a másolatot. Bár ő már valószínűleg nem él, de lehetnek leszármazottai, akik talán tudnak valami támpontot adni.
- És ha igaz, hogy a kupában rejtették el a darabokat? Vagy mi van, ha csak az egyik darabot? Mármint ha mind a négyet máshol?
- Akkor is jó kiindulópont, ha megtudjuk, ki volt az öntvény készítője.
- Jól van. - válaszolta Vivien, miközben megálltak Perez irodája előtt. Higuaín elismerően nézett végig a lányon.
- Máris nyomon vagy.
- Igen, de te indítottál el a jó nyomon Gonzalito. Méghozzá azzal, hogy felnyitottad a szemem a figyelemeltereléssel kapcsolatban.
- Szóval jó csapat vagyunk?
- A legjobb. - nevetett Vivien.
- Akkor kérdezzük meg a nagyfőnököt, ő talán tudja, hol keressük a másolat készítőjét...