A karperec

I.

Vivien a piac egyik pavilonja alatt állt a nehezen beszerzett angol nyelvű újsággal a kezében, amin ez a szalagcím volt olvasható:

GONZALO HIGUAÍN A NAPOLI EGYÜTTESÉBEN FOLYTATJA A GÓLGYÁRTÁST!

Sóhajtott egyet, majd a jelzett oldalra lapozott, hogy elolvassa a cikket, mikor megjelent a háta mögött Lee.
- Kedvelem, jó játékos. - mondta a kínai fiú látva Higuaín képét. - Nagyon örülök, hogy a Napoli leigazolta. Szeretem azt a csapatot. Alig várom a meccset. Olyan jó, hogy idén itt Ázsiában is turnéznak.
- Azt hittem Kínában mindenki Real Madrid drukker. - mosolygott Vivien.
- Őket is szeretem, Higuaínt is ott kedveltem meg. De az olaszokat jobban bírom.
- Értem.
- Állítólag kedves srác. Te éltél Madridban, sosem találkoztál vele?
- De igen, nem is olyan régen még...Szóval egyszer találkoztam vele és kértem tőle autogramot. Nagyon jó fej volt. - mondta Vivien, majd elrakta az újságot. - Na gyere, vár a nagyapád. Kíváncsi vagyok mit tud mondani nekem.
Leevel együtt megindultak a piactól nem messze lévő kunyhók irányába...

Higuaín kinézett a szállodai szobája ablakából. Peking felett elég nagy szmogfelhő terült el, de a forgalmas város elé táruló látványa így is lenyűgöző volt. Az egyik sugárúton hatalmas dugó alakult ki, az autók pedig fentről apró, sorban araszoló hangyákra hasonlítottak.
Az argentin sóhajtott egyet, majd leült az ágyára és elővette a tabletjét, hogy megnézze az üzeneteit. Közben hallotta, ahogy újdonsült csapattársa és szobatársa Gökhan Inler zuhanyzás közben Tina Turner és Eros Ramazotti Cosa della vita című dalát énekli torka szakadtából. Gonza a fejét csóválva nevetett, miközben az ujjai automatikusan a kedvenc könyvjelzők gombra, azon belül pedig a National Geographic honlapjára tévedt.

ELŐRELÉPÉS EGY 5000 ÉVES KÍNAI TITKOSÍRÁS MEGFEJTÉSÉBEN
DR. VIVIEN JANICS ÚJRA NYOMON!

Gonzalo átfutotta a cikket, megnézte Vivien fotóját az oldal szélén, majd letette a tabletjét, felállt és bekopogott a fürdőszobába.
- Igyekezz Tina, mindjárt bevizelek és én is büdös vagyok, mint egy ló. Ráadásul 20 perc múlva eligazítás. Utána pedig körül akarok nézni az egyik bolhapiacon, amit idefelé jövet szúrtam ki magamnak.
- Máris amore mío. - szólt ki nevetve Inler, majd kisvártatva egy a derekára tekert törülközőben lépett ki a fürdőszobából. - Itt vagyok már, csak szép akartam lenni neked. - csücsörített a svájci válogatott,mire Gonza nyakon vágta, majd felváltotta a helyét a zuhanyzóban.
Miután az argentin is felfrissítette magát, még elővett egy ásványvizet a minibárból, Inler szeme készülődés közben pedig az ágyon felejtett tabletre tévedt.
- National geographic?Te ilyesmiket olvasol? - nézett meglepetten az argentinra.
- Igen, alkalmanként ránézek. - bólogatott Gonza zavartan.
- Dr. Vivien Janics?Na várjunk csak, ez jó kis bige, valld be, hogy miatta látogatod szorgalmasan a tudományos weblapokat. Hű anyám, micsoda szemei vannak. Bár szívesebben nézném miniruhában, mint ebben a zöld vászonnadrágban, de nem rossz!
- Oké, Inler, állj le. Ő nem bige, hanem... -Gonza a tablet után nyúlt, de hirtelen megtorpant és elhallgatott. Nem akarta elárulni magát.
- Honnan tudod?Ismered?Ő az a csaj, akivel fél éve szakítottatok?
- Ez nem fontos, kérlek add vissza a tabletet és menjünk, mert elkésünk.
Inler látta, hogy argentin csapattársának nincs kedve viccelődni, így visszaadta a szerkezetet, majd 5 perc múlva már mindketten a szálloda hallja felé tartottak...




Eligazítás után visszamentek a szobájukba, Gonza eltette a mobilját és a tárcáját a zsebébe, majd indulni készült.
- Akkor arra a bolhapiacra mész? - szólt utána Gökhan.
- Igen.
- Várj meg, megyek veled. Engem is érdekel. Hátha találok valami érdekeset.
Együtt indultak el. A délután kellemes volt, a napközbeni nagy forróság enyhült. A piacon hatalmas volt a forgalom. Az eladók több sorban árulták portékáikat. A fiatalok mindenféle híres márkáról hamisított ruhát, cipőt és egyéb dolgokat, míg az idősebbek inkább régi ékszereket, képeket, könyveket és csecsebecséket árultak. Utcai étkezdéből is rengeteg volt, és mindegyikből másfajta illat áradt, amik összekeveredve betöltötték a levegőt.
A két futballista lassan haladt a sorok között, többször meg kellett állniuk egy-egy fényképre és az árut is jól megnézték szinte mindenhol.
Az egyik standnál egy idős, hosszú kecskeszakállat viselő kínai férfi ült és csak egy irányba nézett előre. Úgy tűnt senki nem kelti fel az érdeklődését. Mellette egy fiatal fiú állt, ő foglalkozott a vevőkkel. Az asztalukon régi ezüstékszerek sorakoztak. Egy asszony Gonzaloék előtt állt a sorban és nézegetni kezdett egy vastag, díszes ezüstkarperecet. Miután forgatta egy ideig a kezében, odaszólt a fiúnak, aki ránézett a nagyapjára, az öregember azonban nem nézett vissza, csak nemet intett a fejével. A fiú mondott valamit az asszonynak, mire az választott egy másik ékszert, kifizette, majd továbbállt.
Mikor Gonzaloék léptek a standhoz, az öregember hirtelen felnézett az argentinra és néhány másodpercig mozdulatlanul bámulta. A két focista nem tudta mire vélni a dolgot, Higuaín pedig zavarba is jött a kellemetlen helyzettől. Minden angol tudását összeszedve érdeklődött a fiúnál, aki szerencsére szintén beszélt egy kicsit angolul.
- Nagyapám látja ember auráját. Azt hiszem te aurád jó.
- Értem. - mosolygott Gonza. Inler eközben az ezüstfülbevalókat kezdte nézegetni, majd ő is megfogta a karperecet. Szép, kimunkált darab volt, a közepén egy zöld kővel. Az idős férfi erre megfogta az unokája csuklóját és bólintott. A fiú a focisták felé fordult.
- Nagyapám hajlandó adni karkötőt csak önöknek. Senki másnak nem akar.
- Mennyiért? - kérdezte Gökhan.
- 50 dollár.
- Rendben, annyiért megéri. Tetszik nekem, szép karkötő. Férfiaknak való. - mosolygott a védő, majd átnyújtotta a papírpénzt. A két focista már éppen elköszönt, mikor az öregember felállt a helyéről, ahol addig szinte mozdulatlanul ült és megfogta Gonza csuklóját. Az argentin visszafordult és az öregre nézett, az pedig halk, rekedt hangon mondott neki valamit kínaiul. Gonza a kínai fiúra nézett, aki meglepett arccal lefordította az öreg mondanivalóját.

- Annak aki vár, az idő minden ajtót kinyit.
Gonzalo újra az öregre nézett, aki csak bólintott neki.
- Xiexie - hajolt meg az argentin egy kicsit, mire az öreg visszaült a helyére, és újból felvette a mozdulatlan pózt, amiben eddig ült.
Inler megilletődötten nézett a csapattársára, miután elhagyták a standot.
- Ez mi volt?Nagy hatással voltál a vén fószerre.
- Igen, úgy tűnik. - mondta Higuaín elgondolkodva. Inler megvonta a vállát, majd mosolyogva nézegette új szerzeményét.
- Felpróbálom a karperecemet. A barátnőm szereti az ilyesmit, biztosan fog neki tetszeni! - felcsatolta a nehéz ékszert a csuklójára és kicsit nézegette, miközben tovább sétáltak. Később maguk mögött hagyták a bolhapiacot és egy taxit akartak leinteni, hogy visszajussanak a hotelbe, amikor három, hosszú lepelbe öltözött férfi támadt rájuk. A két fiú segítségért kiáltott, de mintha senki nem vette volna észre mi történik. Próbálták megvédeni magukat, de a karate ellen nem sokat tehettek. Ekkor azonban valaki a segítségükre sietett. Először nem látták, hogy ki az, mert az illető kapucnit viselt a fején, csak annyit, hogy hátulról rátámad az egyik fickóra és leüti, majd egy újabb rúgással egy másikat is a földre visz. A támadók nem adták fel könnyen. Gonza látta, hogy mindkét földre vitt fickó igyekszik talpra állni. Az argentin hátra nézett, és meglátott egy hosszú botot, ami egy tulipánfa támasztékául szolgált. Kitépte a botot a helyéről, de az túl hosszú és nehéz volt, így nehezen tudta egyensúlyba hozni. Hirtelen azonban a titokzatos segítőjük megfogta a bot végét, a kapucni pedig leesett a fejéről és így láthatóvá vált az arca.
- Vivien?
- Gonza?
Mindketten kölcsönösen meglepődtek, de aztán észbe kapta és a bot két végét fogva a támadók felé futottak, majd felöklelték őket. Ezután Inlerhez próbáltak közelebb jutni, de addigra még két fickó érkezett és a török-svájci játékost betuszkolták egy fekete kocsiba, majd mindannyian elhajtottak.
- A francba. - káromkodott Gonza és kétségbeesetten nézett az autó után.
- Jól vagy?Mi volt ez? - bámult rá kérdőn Vivien.
- Igen, és te rendben vagy?
- Persze. De mi a fene volt ez?Miért vitték el a csapattársadat?
- Nem tudom, de talán...
- Mi talán?
- Most vett egy karperecet itt a bolhapiacon. Egy öregembertől.
- Egy karperecet?Vastag, ezüst, cirádás mintákkal és egy zöld kővel? - hadarta Vivien, mire az argentin csak bólogatott. - Basszus, a hátvédetek nagy slamasztikában van. Rajta van a csuklóján a karkötő?
- Igen, felvette.
- Akkor életben hagyják. Egyelőre.
- Miről beszélsz?Mi ez a karkötő?Miért hurcolták el Gökhant?És gondolod, hogy megölik?- Gonza továbbra is kétségbeesetten fogta Vivien karját.
- Vezess oda az öreghez, akitől vettétek. Közben elmondom miről van szó...

VI.

Madrid külvárosa, 13 óra 30 perc.

- Idióta!Hogy lehet az, hogy nem halt meg? - kiabált Ortega a vonal túlsó végén mélyeket hallgató Muñozzal.
- Nem tudom, én beletettem a mérget a kávéjába. És a szemem láttára itta meg. Aztán összeesett. Fel nem foghatom.
- Biztos rájött, hogy veszélyben van az élete. Valaki figyelmeztette őt. Tégla van közöttünk. Derítse ki, hogy ki az.
-Igen, úgy lesz. És addig?Dr. Janics már biztos árkon-bokron túl jár. Talán azt is tudja, hol van a hiányzó lemez. - tanakodott Muñoz.
- Igen, valószínűleg. És sejtem is, hogy honnan tudhatta meg. De maga csak tegye a dolgát, amivel megbíztam. - rivallt rá újból Ortega a másik professzorra, majd bontotta a vonalat. - Gyerünk az öreghez! - adta ki a parancsot az embereinek...




La Sagrada Familia, Barcelona, 14 óra 09 perc

- Magánrepülővel tényleg gyorsabb volt. Milyen jó dolgotok van nektek!De hihetetlen, hogy Perez csak úgy ideadta pilótával együtt a csapatgépet. - hitetlenkedett Vivien, miközben ő és Gonza egy alagsorba vezető lépcsőn lopakodtak le a Szent Család Templomában.
- Mondtam, hogy ideadja. Ő is hamar le akarja zárni ezt az ügyet. Az a béna felügyelő pedig még nem jutott semmire. Viszont Ramos mondta, hogy az egész délelőttöt az edzőközpontban töltötte a helyszín alapos vizsgálatával. - magyarázta nevetve az argentin.
- Üldözze csak a piti kis tolvaját. Addig sincs a nyakunkon. - vonta meg a vállát a lány. - Azt hiszem megérkeztünk.
A hosszú, lefelé vezető lépcsősor egy régi fa ajtó előtt ért véget, rajta hatalmas, rozsdás lakattal.
- Ezt valahogy ki kell nyitnunk. A fenébe, hogy pont ilyenkor nincs nálam hajtű, vagy valami éles kis eszköz... - morgolódott Vivien. Ekkor Gonza finoman arrébb tolta a lányt az ajtótól, majd egy nehéz vasrúddal lesújtott és a lakat a földön kötött ki.
- Hát ez meg... - Vivien szemei tágra nyíltak.
- Itt találtam a falnak támasztva. Szerencse, hogy a templomot még mindig építik. - kacsintott az argentin, majd kitárta az ajtót. - Csak Ön után, señorita.
Mindketten beléptek a poros kis pincébe. A helység szinte teljesen üres volt, csupán egy korhadt asztal állt az egyik sarokban. Fény is csak az egyik falon található lyukon keresztül szűrődött be.
- Rendben. Tehát az öreg kovács üzenete szerint a lemeznek itt kell lennie a falban. - mondta Higuaín és elkezdtek körülnézni, hátha találnak valami mélyedést, vagy mozdítható követ.
- Muñoz és Ortega már tudják azóta, hogy nem sikerült eltenniük láb alól. - gondolkodott Vivien a keresgélés közben.
- Igen, ez egészen biztos. De mindenesetre Agustín jól tette a dolgát. Ezt még nagyon megköszönöm majd neki. Reméljük a másik dologgal is boldogul.
- Ügyes gyerek, meg fogja oldani. Gonza, azt hiszem találtam valamit. Ez itt mozog.
Vivien beljebb tolt egy követ a falban, amitől egy másik kiesett a helyéről és az üregében egy kis faragott dobozt találtak. A lány izgatottan ragadta meg a tárgyat. Gonza is feszülten figyelt. Vivien mosolyogva nézett az argentinra, aki kipirult arccal sürgetni kezdte barátnőjét.
- Gyerünk, nyisd ki, nem bírok magammal!
A lány kinyitotta a ládikát. A belsejében egy vörös bársonyba csomagolt tárgyat találtak. Gonza óvatosan kiemelte a szövetdarabot, széthajtogatta, majd Vivienre emelte a tekintetét.
- Az öreg valóban itt rejtette el a lemezt...

Madrid, Az Herrero család háza, 15 óra 15 perc

- Professzor, a ház üres. - jelentette egy fekete ruhába öltözött férfi.
- Ez nem lehet igaz! - dühöngött Ortega, majd kérdő tekintettel Muñoz felé fordult.
- Már kiderítettem, hogy ki a tégla közöttünk. Vagy legalábbis sejtem. - hebegte Muñoz.
- Valóban?És megosztja velem ezt az információt? - próbálta nyugtatni magát Ortega.
- Agustín. A fiatal srác az egyetemről.
- Miből gondolja ezt?
- Amikor meghívtam doktor Janicsot egy kávéra az irodámba, tudja, hogy eleget tehessek a kérésének. Nos akkor nekem jött a folyosón. Elejtettem a zsebkendőmet, amibe előzőleg a tablettákat csomagoltam. Ő adta vissza. Valószínűleg kicserélte a zacskót.
- Hát ez nagyszerű!Maga balfék!Talán Herreroékat is ő figyelmeztette a veszélyre!Kerítse elő a fiút a föld alól is!Az egész tervünket boríthatja!Hozza utánunk a kolostorhoz!Gondolom doktor Janics és a focistája már ott rontják a levegőt a kulcs negyedik részével!
Muñoz bólintott, majd sarkon fordult, hogy megkeresse Agustínt. Ortega néhány pillanat gondolkodás után megrázta magát és kiadta a parancsot az embereinek.
- Itt végeztünk!Irány a Montserrat kolostor!




Montserrat kolostor, Pireneusok, 17 óra 05 perc

Vivien és Gonza türelmetlenül üldögélt az egyik szikla mögött Agustínra várva. A fiú végre feltűnt az erdő irányából a fák közül. Odalopódzott hozzájuk és üdvözölte őket.
- Siettem ahogy csak tudtam. Az Herrero família biztonságban van az egyik barátoméknál. Muñoz rájött, hogy én vagyok a tégla. Ortega dühöng. Már idetartanak.
- Jó voltál chiquito!Most figyelmeztetnünk kell az apácákat! - mondta Vivien, majd óvatosan kilépett a szikla mögül, hogy felmérje a terepet. Agustín utána akart menni, de Gonza visszafogta a karját.
- Che, várj egy percet.
- Qué? - mosolygott Agustín.
- Nagyon jó voltál a gyógyszeres dologgal. Megmentetted Vivien életét. Jövök neked egyel!
- Majd egy dedikált mezzel! - kacsintott a fiú, majd mindketten követték Vivient.
A környék tiszta volt, Ortegáéknak még nyoma sem volt, így mindhárman a kolostorhoz futottak és bekopogtak a hatalmas vasajtón Néhány perc múlva kedves idős apáca nézett ki a kisablakon...




- Több mint 500 éve őrizzük a kulcs ötödik darabját. Mindeddig senki sem tudta kideríteni, hogy nálunk van. Ez az Ortega nagyon nagy tudású professzor lehet. - mondta az apáca, miközben egy nyirkos lépcsősoron az alagsorba vezette Vivienéket.
- Miért bízik meg bennünk? - kérdezte a régésznő.
- A fiú miatt. - mutatott mosolyogva a nővér Agustínra, aki szintén visszamosolygott:
- Na álljunk meg, ezt most nem értem. - nézett kérdőn Vivien és Gonza is csak az orrát dörzsölgette.
- A nyakában van a medál.
- Milyen medál?
Agustín ekkor elővette a nyakláncát a pólója alól és Vivien felé nyújtotta a rajta függő keresztet.
- Az egyik ősöm keresztes lovag volt. Ezt a nyakláncot találta az egyik hadjárat során és kincsként őrizte. Apáról fiúra szállt a családunkban, de nem tudtuk, mi ez. Emiatt kezdtem történelmet tanulni. Rengeteg kutatómunkába került, mire kiderítettem, hogy ez a kereszt nyitja a kamrát, ahol a kulcs ötödik darabja el van rejtve itt a kolostorban. Most átadom. - válaszolta a fiú, majd leakasztotta a nyakláncot a nyakából és Vivien kezébe nyomta. - Csak annyit kérek, hogy hallgasson a szívére! Ne az eszére!
Vivien csak bólintott, Gonza pedig ámulva nézett.
- Azt hittem már sok mindent láttam mióta veled vagyok, de még mindig érnek meglepetések. - bökte ki az argentin.
- Ez most engem is meglepett, ha ez vigasztal, mi amor. - mondta nevetve Vivien. - Na jó, menjünk és zárjuk le ezt az ügyet.
Az apáca tovább vezette őket egy gyéren megvilágított folyosón egészen egy nehéz faajtóig. Ott megállt és bólintott.
- Itt vagyunk.
- Köszönjük. Ön és a többi nővér tegyék azt, amit mondtunk. És kérem, maradjanak együtt. - mondta Gonza, a nővér pedig megáldotta őket, majd sarkon fordult és sietős léptekkel ment vissza a felszínre.
Vivien izgatottan fújta ki a levegőt, majd az ajtóhoz lépett. Rápillantott Gonzára és a mellette álló Agustínra, aztán megfogta a medált, az ajtó zárjába helyezte, és elfordította, mint egy kulcsot. A nehéz ajtó nyikorogva, lassan tárult ki előttük és egy sötét szobába vezetett. Gonza elemlámpát vett elő, hogy megvilágítsa az utat. A szoba közepén a földön egy csapóajtót fedeztek fel. Vivien odalépett, és miközben Gonza világított, Agustín segítségével felnyitotta az ajtót.
- Add ide az elemlámpát. És ti maradjatok itt őrködni. - szólt oda Gonzának, majd a lámpával a kezében lement a járatba. Odalent nyomasztó volt a levegő, a talaj pedig enyhén csúszott. Vivien a folyosó minden szegletét megnézte, míg végre az egyik sarokban talált egy a falból kiálló fakart.
- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű... - gondolkodott, majd meghúzta a kart. Az előtte lévő kőfal lassan megmozdult és egy újabb kamra tárult elé. A kamra közepén egy oltár állt. Vivien közelebb lépett, hogy megvizsgálta. Minden oldalról körbe járta, míg végül az alján egy rejtett rekeszt talált. A rekeszen egy olyan kereszt mintája volt látható, mint amilyen Agustín nyakláncán is lógott. Így újra használta a kulcsot, a rekesz pedig kinyílt és egy újabb vörös bársonyposztót rejtett magában...




A fiúk már türelmetlenül nézegettek be a járatba, mire Vivien végre előbukkant.
- Na? - kérdezte Gonza, mire a lány válaszul egy aranyból készült kis hengert mutatott meg nekik.
- Most már menjünk. Ortegáék alighanem a barlang körül szimatolnak és várnak minket.
Felmentek a lépcsőn, de Higuaín valahol elejtette a telefonját.
- Menjetek előre, visszamegyek érte. - mondta, majd így is tett.
A kolostor bejáratánál kellemetlen meglepetés fogadta Vivient és Agustínt. Ortega volt az, Muñoz és néhány fegyveres társaságában. A fegyveresek között ott volt Hernandez, a túlbuzgó rendőr is. A professzor túszul ejtette az idős nővért, aki nem jutott el az apácák rejtekhelyére...



- Maga egy igazi szemét disznó. - acsarkodott Vivien, miközben őt és Agustínt két fegyveres lökdöste előre a barlang bejárata felé.
- Én állok a legközelebb ahhoz, hogy felfedjem a történelem legnagyobb rejtélyét!És ahhoz, hogy a kezemben legyen a világ legnagyobb hatalma. Nem érdekel, hogy mit mondd egy kis csitri, akinek szerencséje volt párszor a pályafutása során.- válaszolta Ortega, majd a csoport élére állt a menetelésben.
- Hol van Gonza? - súgta oda Agustín Viviennek.
- Nem tudom, de remélem nem kerül elő. Isteni szerencse, hogy elhagyta a telefonját. Talán látta mi történt és segítséget hív.
Odaértek a barlanghoz, Ortega pedig szólt Muñoznak, hogy hozza a három aranylemezkét. A professzor így is tett, a kulcs darabjait átadta a főnökének.
- Rendben, doktor Janics. Adja elő a negyedik darabot és a hengert is, különben az apáca meghal. - mondta Ortega, Hernandez pedig fegyvert szegezett a nővér oldalához. Vivien éppen engedelmeskedni készült, amikor zajt hallottak a fák közül, az egyik fekete ruhás fegyveres pedig összeesett. Ortega idegesen nézett körül.
- Mi a fene ez?
Ekkor valaki hátulról megragadta őt, elvette a pisztolyát és a fejéhez szegezte.
- Ez señor Ortega az isteni gondviselés. - válaszolta mosolyogva Higuaín. - Na jó fiúk, stukkereket eldobni, vagy lepuffantom a nagyfőnököt.
- Magánakció señor Higuaín?Ez nem a focipálya. Itt nagyobbat bukhat. - mondta Ortega.
- Az lehet, de alkalmanként nagy gólt is lehet rúgni, ha bevállalós az ember. Ha élni akar, szóljon az embereinek, hogy a fegyvereiket csúsztassák oda a barátnőmnek.
- És ha nem engedelmeskedem?Ha az embereim gyorsabbak magánál és megölik a barátnőjét?
- Azt kötve hiszem. - válaszolta az argentin, majd leadott egy lövést a levegőbe, mire a kolostor felől és a fák mögül fekete ruhák bukkantak elő. Az apácák lassú léptekkel, nyugodtan közelítettek a fegyveresek felé, akik megzavarodtak és tátott szájjal bámulták a nővéreket.
Ortega kiabált nekik, hogy tüzeljenek, de a fegyveresek csak álltak. A legidősebb nővér, akit Hernandez még mindig erősen fogott, halkan beszélni kezdett.
- Tegyétek le a fegyvereket és menjetek békével. Az Úr megbocsátja bűneiteket. Ne kövessetek el még nagyobb hibát.
A fegyveresek Ortega hangja ellenére engedelmeskedtek az apácáknak és letették a fegyvereket, amelyeket Vivien és Agustín összeszedtek. Hernandez elengedte az apácát és a többiek után menekült az erdőbe. Ekkor Gonza is elengedte Ortegát, majd megkötözték és a barlang bejáratánál hagyták.
- Köszönjük a segítséget. - fordult Gonza és Vivien az apácák felé. A legidősebb nővér intett a többieknek, hogy menjenek vissza a kolostorba, majd a régésznő felé fordult, akinek időközben Agustín átadta a négy aranylemezt és a hengert is.
- Most az ön kezében van a kereszténység sorsa. Nem kérhetek öntől semmit. Csak azt, hogy legyen önmaga. - mondta a nővér, majd ő maga is megfordult és visszament a kolostorba.
Vivien a kulcs darabjait szorongatta. Egy pillanatig állt, majd határozott léptekkel megindult a barlang belseje felé. A két fiú követte őt.




Legalább 30 méter mélyen voltak már a barlangban, mire egy rácsos kapuhoz érkeztek. A sötétség miatt nem láttak semmit. Higuaín megvilágította a kaput. A közepén szépen kirajzolódott a csillag mintája. Mindhármuk szíve a torkukban dobogott, amíg a lány a kulcs darabjait a megfelelő helyre rakta. Aztán a kapu megmozdult és meglepően könnyedén tárult ki előttük. Beléptek, majd megálltak a helység közepén és megbabonázva nézték...




- Nos?Mi legyen? - kérdezte Gonzalo mosolyogva Vivient. Agustín szintén a lány felé fordult és csak bólintott egyet, mint aki tudja, hogy a lány mit fog tenni.
Vivien egyszer körbejárt a helységben, leült a földre, majd újra felállt. Néhány perc múlva azonban megrázta magát és határozottan nézett a két fiúra.
- Eltemetjük a titkot!Elhoztad amit kértem Agustín?
- Igen, persze! -bólogatott Agustín megkönnyebbült arccal, majd egy dinamitot és gyufát vett elő a táskájából. Még egy pillanatra mindannyian visszanéztek, majd Vivien elhelyezte a dinamitot, meggyújtotta, és sprintelni kezdtek.

Csak álltak a barlang bejárata előtt és nem szóltak egy szót sem. Kicsit később Gonza törte meg a csendet.
- Ez így helyes! - karolta át a lány vállát.
- Igen, én is azt hiszem. - bólintott a lány.
- Akkor mehetünk haza?
- Mehetünk. - mosolygott Vivien.
- De hol van Ortega? - kérdezte Agustín.
A professzor éppen egy fának támaszkodva le-fel guggolt, hogy elvágja a kötelét.
- Tornázik. - válaszolta Gonza nevetve, majd odalépett Ortega mellé és megragadta a vállánál fogva. - Na jöjjön mi profesor, maga már nyugdíjas, a sok guggolás árt az ízületeinek.
- Nehogy azt higgye, hogy bármilyen bizonyítékuk is van ellenem.
- Egy egész kolostor vallja a Bibliára megesküdve, hogy maga egy szemét disznó!Mi kell még? - kérdezte Agustín.
- Ja, és a széke,amit az irodájában hagyott, borzalmasan kényelmetlen!Az egyiptológia gyűjteménye pedig nem megfelelően van katalogizálva!I. Szeth fáraó ugyanis a XIX. dinasztia uralkodója maga tuskó!És a kanópusz edényeket sem megfelelően rakta sorba., nem beszélve a III. Ramszesz fáraóval kapcsolatos gyűjteményéről... - sorolta Vivien, a fiúk pedig igyekeztek csillapítani a lányt...