VI.

Madrid külvárosa, 13 óra 30 perc.

- Idióta!Hogy lehet az, hogy nem halt meg? - kiabált Ortega a vonal túlsó végén mélyeket hallgató Muñozzal.
- Nem tudom, én beletettem a mérget a kávéjába. És a szemem láttára itta meg. Aztán összeesett. Fel nem foghatom.
- Biztos rájött, hogy veszélyben van az élete. Valaki figyelmeztette őt. Tégla van közöttünk. Derítse ki, hogy ki az.
-Igen, úgy lesz. És addig?Dr. Janics már biztos árkon-bokron túl jár. Talán azt is tudja, hol van a hiányzó lemez. - tanakodott Muñoz.
- Igen, valószínűleg. És sejtem is, hogy honnan tudhatta meg. De maga csak tegye a dolgát, amivel megbíztam. - rivallt rá újból Ortega a másik professzorra, majd bontotta a vonalat. - Gyerünk az öreghez! - adta ki a parancsot az embereinek...




La Sagrada Familia, Barcelona, 14 óra 09 perc

- Magánrepülővel tényleg gyorsabb volt. Milyen jó dolgotok van nektek!De hihetetlen, hogy Perez csak úgy ideadta pilótával együtt a csapatgépet. - hitetlenkedett Vivien, miközben ő és Gonza egy alagsorba vezető lépcsőn lopakodtak le a Szent Család Templomában.
- Mondtam, hogy ideadja. Ő is hamar le akarja zárni ezt az ügyet. Az a béna felügyelő pedig még nem jutott semmire. Viszont Ramos mondta, hogy az egész délelőttöt az edzőközpontban töltötte a helyszín alapos vizsgálatával. - magyarázta nevetve az argentin.
- Üldözze csak a piti kis tolvaját. Addig sincs a nyakunkon. - vonta meg a vállát a lány. - Azt hiszem megérkeztünk.
A hosszú, lefelé vezető lépcsősor egy régi fa ajtó előtt ért véget, rajta hatalmas, rozsdás lakattal.
- Ezt valahogy ki kell nyitnunk. A fenébe, hogy pont ilyenkor nincs nálam hajtű, vagy valami éles kis eszköz... - morgolódott Vivien. Ekkor Gonza finoman arrébb tolta a lányt az ajtótól, majd egy nehéz vasrúddal lesújtott és a lakat a földön kötött ki.
- Hát ez meg... - Vivien szemei tágra nyíltak.
- Itt találtam a falnak támasztva. Szerencse, hogy a templomot még mindig építik. - kacsintott az argentin, majd kitárta az ajtót. - Csak Ön után, señorita.
Mindketten beléptek a poros kis pincébe. A helység szinte teljesen üres volt, csupán egy korhadt asztal állt az egyik sarokban. Fény is csak az egyik falon található lyukon keresztül szűrődött be.
- Rendben. Tehát az öreg kovács üzenete szerint a lemeznek itt kell lennie a falban. - mondta Higuaín és elkezdtek körülnézni, hátha találnak valami mélyedést, vagy mozdítható követ.
- Muñoz és Ortega már tudják azóta, hogy nem sikerült eltenniük láb alól. - gondolkodott Vivien a keresgélés közben.
- Igen, ez egészen biztos. De mindenesetre Agustín jól tette a dolgát. Ezt még nagyon megköszönöm majd neki. Reméljük a másik dologgal is boldogul.
- Ügyes gyerek, meg fogja oldani. Gonza, azt hiszem találtam valamit. Ez itt mozog.
Vivien beljebb tolt egy követ a falban, amitől egy másik kiesett a helyéről és az üregében egy kis faragott dobozt találtak. A lány izgatottan ragadta meg a tárgyat. Gonza is feszülten figyelt. Vivien mosolyogva nézett az argentinra, aki kipirult arccal sürgetni kezdte barátnőjét.
- Gyerünk, nyisd ki, nem bírok magammal!
A lány kinyitotta a ládikát. A belsejében egy vörös bársonyba csomagolt tárgyat találtak. Gonza óvatosan kiemelte a szövetdarabot, széthajtogatta, majd Vivienre emelte a tekintetét.
- Az öreg valóban itt rejtette el a lemezt...

Madrid, Az Herrero család háza, 15 óra 15 perc

- Professzor, a ház üres. - jelentette egy fekete ruhába öltözött férfi.
- Ez nem lehet igaz! - dühöngött Ortega, majd kérdő tekintettel Muñoz felé fordult.
- Már kiderítettem, hogy ki a tégla közöttünk. Vagy legalábbis sejtem. - hebegte Muñoz.
- Valóban?És megosztja velem ezt az információt? - próbálta nyugtatni magát Ortega.
- Agustín. A fiatal srác az egyetemről.
- Miből gondolja ezt?
- Amikor meghívtam doktor Janicsot egy kávéra az irodámba, tudja, hogy eleget tehessek a kérésének. Nos akkor nekem jött a folyosón. Elejtettem a zsebkendőmet, amibe előzőleg a tablettákat csomagoltam. Ő adta vissza. Valószínűleg kicserélte a zacskót.
- Hát ez nagyszerű!Maga balfék!Talán Herreroékat is ő figyelmeztette a veszélyre!Kerítse elő a fiút a föld alól is!Az egész tervünket boríthatja!Hozza utánunk a kolostorhoz!Gondolom doktor Janics és a focistája már ott rontják a levegőt a kulcs negyedik részével!
Muñoz bólintott, majd sarkon fordult, hogy megkeresse Agustínt. Ortega néhány pillanat gondolkodás után megrázta magát és kiadta a parancsot az embereinek.
- Itt végeztünk!Irány a Montserrat kolostor!




Montserrat kolostor, Pireneusok, 17 óra 05 perc

Vivien és Gonza türelmetlenül üldögélt az egyik szikla mögött Agustínra várva. A fiú végre feltűnt az erdő irányából a fák közül. Odalopódzott hozzájuk és üdvözölte őket.
- Siettem ahogy csak tudtam. Az Herrero família biztonságban van az egyik barátoméknál. Muñoz rájött, hogy én vagyok a tégla. Ortega dühöng. Már idetartanak.
- Jó voltál chiquito!Most figyelmeztetnünk kell az apácákat! - mondta Vivien, majd óvatosan kilépett a szikla mögül, hogy felmérje a terepet. Agustín utána akart menni, de Gonza visszafogta a karját.
- Che, várj egy percet.
- Qué? - mosolygott Agustín.
- Nagyon jó voltál a gyógyszeres dologgal. Megmentetted Vivien életét. Jövök neked egyel!
- Majd egy dedikált mezzel! - kacsintott a fiú, majd mindketten követték Vivient.
A környék tiszta volt, Ortegáéknak még nyoma sem volt, így mindhárman a kolostorhoz futottak és bekopogtak a hatalmas vasajtón Néhány perc múlva kedves idős apáca nézett ki a kisablakon...




- Több mint 500 éve őrizzük a kulcs ötödik darabját. Mindeddig senki sem tudta kideríteni, hogy nálunk van. Ez az Ortega nagyon nagy tudású professzor lehet. - mondta az apáca, miközben egy nyirkos lépcsősoron az alagsorba vezette Vivienéket.
- Miért bízik meg bennünk? - kérdezte a régésznő.
- A fiú miatt. - mutatott mosolyogva a nővér Agustínra, aki szintén visszamosolygott:
- Na álljunk meg, ezt most nem értem. - nézett kérdőn Vivien és Gonza is csak az orrát dörzsölgette.
- A nyakában van a medál.
- Milyen medál?
Agustín ekkor elővette a nyakláncát a pólója alól és Vivien felé nyújtotta a rajta függő keresztet.
- Az egyik ősöm keresztes lovag volt. Ezt a nyakláncot találta az egyik hadjárat során és kincsként őrizte. Apáról fiúra szállt a családunkban, de nem tudtuk, mi ez. Emiatt kezdtem történelmet tanulni. Rengeteg kutatómunkába került, mire kiderítettem, hogy ez a kereszt nyitja a kamrát, ahol a kulcs ötödik darabja el van rejtve itt a kolostorban. Most átadom. - válaszolta a fiú, majd leakasztotta a nyakláncot a nyakából és Vivien kezébe nyomta. - Csak annyit kérek, hogy hallgasson a szívére! Ne az eszére!
Vivien csak bólintott, Gonza pedig ámulva nézett.
- Azt hittem már sok mindent láttam mióta veled vagyok, de még mindig érnek meglepetések. - bökte ki az argentin.
- Ez most engem is meglepett, ha ez vigasztal, mi amor. - mondta nevetve Vivien. - Na jó, menjünk és zárjuk le ezt az ügyet.
Az apáca tovább vezette őket egy gyéren megvilágított folyosón egészen egy nehéz faajtóig. Ott megállt és bólintott.
- Itt vagyunk.
- Köszönjük. Ön és a többi nővér tegyék azt, amit mondtunk. És kérem, maradjanak együtt. - mondta Gonza, a nővér pedig megáldotta őket, majd sarkon fordult és sietős léptekkel ment vissza a felszínre.
Vivien izgatottan fújta ki a levegőt, majd az ajtóhoz lépett. Rápillantott Gonzára és a mellette álló Agustínra, aztán megfogta a medált, az ajtó zárjába helyezte, és elfordította, mint egy kulcsot. A nehéz ajtó nyikorogva, lassan tárult ki előttük és egy sötét szobába vezetett. Gonza elemlámpát vett elő, hogy megvilágítsa az utat. A szoba közepén a földön egy csapóajtót fedeztek fel. Vivien odalépett, és miközben Gonza világított, Agustín segítségével felnyitotta az ajtót.
- Add ide az elemlámpát. És ti maradjatok itt őrködni. - szólt oda Gonzának, majd a lámpával a kezében lement a járatba. Odalent nyomasztó volt a levegő, a talaj pedig enyhén csúszott. Vivien a folyosó minden szegletét megnézte, míg végre az egyik sarokban talált egy a falból kiálló fakart.
- Nem hiszem el, hogy ilyen egyszerű... - gondolkodott, majd meghúzta a kart. Az előtte lévő kőfal lassan megmozdult és egy újabb kamra tárult elé. A kamra közepén egy oltár állt. Vivien közelebb lépett, hogy megvizsgálta. Minden oldalról körbe járta, míg végül az alján egy rejtett rekeszt talált. A rekeszen egy olyan kereszt mintája volt látható, mint amilyen Agustín nyakláncán is lógott. Így újra használta a kulcsot, a rekesz pedig kinyílt és egy újabb vörös bársonyposztót rejtett magában...




A fiúk már türelmetlenül nézegettek be a járatba, mire Vivien végre előbukkant.
- Na? - kérdezte Gonza, mire a lány válaszul egy aranyból készült kis hengert mutatott meg nekik.
- Most már menjünk. Ortegáék alighanem a barlang körül szimatolnak és várnak minket.
Felmentek a lépcsőn, de Higuaín valahol elejtette a telefonját.
- Menjetek előre, visszamegyek érte. - mondta, majd így is tett.
A kolostor bejáratánál kellemetlen meglepetés fogadta Vivient és Agustínt. Ortega volt az, Muñoz és néhány fegyveres társaságában. A fegyveresek között ott volt Hernandez, a túlbuzgó rendőr is. A professzor túszul ejtette az idős nővért, aki nem jutott el az apácák rejtekhelyére...



- Maga egy igazi szemét disznó. - acsarkodott Vivien, miközben őt és Agustínt két fegyveres lökdöste előre a barlang bejárata felé.
- Én állok a legközelebb ahhoz, hogy felfedjem a történelem legnagyobb rejtélyét!És ahhoz, hogy a kezemben legyen a világ legnagyobb hatalma. Nem érdekel, hogy mit mondd egy kis csitri, akinek szerencséje volt párszor a pályafutása során.- válaszolta Ortega, majd a csoport élére állt a menetelésben.
- Hol van Gonza? - súgta oda Agustín Viviennek.
- Nem tudom, de remélem nem kerül elő. Isteni szerencse, hogy elhagyta a telefonját. Talán látta mi történt és segítséget hív.
Odaértek a barlanghoz, Ortega pedig szólt Muñoznak, hogy hozza a három aranylemezkét. A professzor így is tett, a kulcs darabjait átadta a főnökének.
- Rendben, doktor Janics. Adja elő a negyedik darabot és a hengert is, különben az apáca meghal. - mondta Ortega, Hernandez pedig fegyvert szegezett a nővér oldalához. Vivien éppen engedelmeskedni készült, amikor zajt hallottak a fák közül, az egyik fekete ruhás fegyveres pedig összeesett. Ortega idegesen nézett körül.
- Mi a fene ez?
Ekkor valaki hátulról megragadta őt, elvette a pisztolyát és a fejéhez szegezte.
- Ez señor Ortega az isteni gondviselés. - válaszolta mosolyogva Higuaín. - Na jó fiúk, stukkereket eldobni, vagy lepuffantom a nagyfőnököt.
- Magánakció señor Higuaín?Ez nem a focipálya. Itt nagyobbat bukhat. - mondta Ortega.
- Az lehet, de alkalmanként nagy gólt is lehet rúgni, ha bevállalós az ember. Ha élni akar, szóljon az embereinek, hogy a fegyvereiket csúsztassák oda a barátnőmnek.
- És ha nem engedelmeskedem?Ha az embereim gyorsabbak magánál és megölik a barátnőjét?
- Azt kötve hiszem. - válaszolta az argentin, majd leadott egy lövést a levegőbe, mire a kolostor felől és a fák mögül fekete ruhák bukkantak elő. Az apácák lassú léptekkel, nyugodtan közelítettek a fegyveresek felé, akik megzavarodtak és tátott szájjal bámulták a nővéreket.
Ortega kiabált nekik, hogy tüzeljenek, de a fegyveresek csak álltak. A legidősebb nővér, akit Hernandez még mindig erősen fogott, halkan beszélni kezdett.
- Tegyétek le a fegyvereket és menjetek békével. Az Úr megbocsátja bűneiteket. Ne kövessetek el még nagyobb hibát.
A fegyveresek Ortega hangja ellenére engedelmeskedtek az apácáknak és letették a fegyvereket, amelyeket Vivien és Agustín összeszedtek. Hernandez elengedte az apácát és a többiek után menekült az erdőbe. Ekkor Gonza is elengedte Ortegát, majd megkötözték és a barlang bejáratánál hagyták.
- Köszönjük a segítséget. - fordult Gonza és Vivien az apácák felé. A legidősebb nővér intett a többieknek, hogy menjenek vissza a kolostorba, majd a régésznő felé fordult, akinek időközben Agustín átadta a négy aranylemezt és a hengert is.
- Most az ön kezében van a kereszténység sorsa. Nem kérhetek öntől semmit. Csak azt, hogy legyen önmaga. - mondta a nővér, majd ő maga is megfordult és visszament a kolostorba.
Vivien a kulcs darabjait szorongatta. Egy pillanatig állt, majd határozott léptekkel megindult a barlang belseje felé. A két fiú követte őt.




Legalább 30 méter mélyen voltak már a barlangban, mire egy rácsos kapuhoz érkeztek. A sötétség miatt nem láttak semmit. Higuaín megvilágította a kaput. A közepén szépen kirajzolódott a csillag mintája. Mindhármuk szíve a torkukban dobogott, amíg a lány a kulcs darabjait a megfelelő helyre rakta. Aztán a kapu megmozdult és meglepően könnyedén tárult ki előttük. Beléptek, majd megálltak a helység közepén és megbabonázva nézték...




- Nos?Mi legyen? - kérdezte Gonzalo mosolyogva Vivient. Agustín szintén a lány felé fordult és csak bólintott egyet, mint aki tudja, hogy a lány mit fog tenni.
Vivien egyszer körbejárt a helységben, leült a földre, majd újra felállt. Néhány perc múlva azonban megrázta magát és határozottan nézett a két fiúra.
- Eltemetjük a titkot!Elhoztad amit kértem Agustín?
- Igen, persze! -bólogatott Agustín megkönnyebbült arccal, majd egy dinamitot és gyufát vett elő a táskájából. Még egy pillanatra mindannyian visszanéztek, majd Vivien elhelyezte a dinamitot, meggyújtotta, és sprintelni kezdtek.

Csak álltak a barlang bejárata előtt és nem szóltak egy szót sem. Kicsit később Gonza törte meg a csendet.
- Ez így helyes! - karolta át a lány vállát.
- Igen, én is azt hiszem. - bólintott a lány.
- Akkor mehetünk haza?
- Mehetünk. - mosolygott Vivien.
- De hol van Ortega? - kérdezte Agustín.
A professzor éppen egy fának támaszkodva le-fel guggolt, hogy elvágja a kötelét.
- Tornázik. - válaszolta Gonza nevetve, majd odalépett Ortega mellé és megragadta a vállánál fogva. - Na jöjjön mi profesor, maga már nyugdíjas, a sok guggolás árt az ízületeinek.
- Nehogy azt higgye, hogy bármilyen bizonyítékuk is van ellenem.
- Egy egész kolostor vallja a Bibliára megesküdve, hogy maga egy szemét disznó!Mi kell még? - kérdezte Agustín.
- Ja, és a széke,amit az irodájában hagyott, borzalmasan kényelmetlen!Az egyiptológia gyűjteménye pedig nem megfelelően van katalogizálva!I. Szeth fáraó ugyanis a XIX. dinasztia uralkodója maga tuskó!És a kanópusz edényeket sem megfelelően rakta sorba., nem beszélve a III. Ramszesz fáraóval kapcsolatos gyűjteményéről... - sorolta Vivien, a fiúk pedig igyekeztek csillapítani a lányt...