A karperec

I.

Vivien a piac egyik pavilonja alatt állt a nehezen beszerzett angol nyelvű újsággal a kezében, amin ez a szalagcím volt olvasható:

GONZALO HIGUAÍN A NAPOLI EGYÜTTESÉBEN FOLYTATJA A GÓLGYÁRTÁST!

Sóhajtott egyet, majd a jelzett oldalra lapozott, hogy elolvassa a cikket, mikor megjelent a háta mögött Lee.
- Kedvelem, jó játékos. - mondta a kínai fiú látva Higuaín képét. - Nagyon örülök, hogy a Napoli leigazolta. Szeretem azt a csapatot. Alig várom a meccset. Olyan jó, hogy idén itt Ázsiában is turnéznak.
- Azt hittem Kínában mindenki Real Madrid drukker. - mosolygott Vivien.
- Őket is szeretem, Higuaínt is ott kedveltem meg. De az olaszokat jobban bírom.
- Értem.
- Állítólag kedves srác. Te éltél Madridban, sosem találkoztál vele?
- De igen, nem is olyan régen még...Szóval egyszer találkoztam vele és kértem tőle autogramot. Nagyon jó fej volt. - mondta Vivien, majd elrakta az újságot. - Na gyere, vár a nagyapád. Kíváncsi vagyok mit tud mondani nekem.
Leevel együtt megindultak a piactól nem messze lévő kunyhók irányába...

Higuaín kinézett a szállodai szobája ablakából. Peking felett elég nagy szmogfelhő terült el, de a forgalmas város elé táruló látványa így is lenyűgöző volt. Az egyik sugárúton hatalmas dugó alakult ki, az autók pedig fentről apró, sorban araszoló hangyákra hasonlítottak.
Az argentin sóhajtott egyet, majd leült az ágyára és elővette a tabletjét, hogy megnézze az üzeneteit. Közben hallotta, ahogy újdonsült csapattársa és szobatársa Gökhan Inler zuhanyzás közben Tina Turner és Eros Ramazotti Cosa della vita című dalát énekli torka szakadtából. Gonza a fejét csóválva nevetett, miközben az ujjai automatikusan a kedvenc könyvjelzők gombra, azon belül pedig a National Geographic honlapjára tévedt.

ELŐRELÉPÉS EGY 5000 ÉVES KÍNAI TITKOSÍRÁS MEGFEJTÉSÉBEN
DR. VIVIEN JANICS ÚJRA NYOMON!

Gonzalo átfutotta a cikket, megnézte Vivien fotóját az oldal szélén, majd letette a tabletjét, felállt és bekopogott a fürdőszobába.
- Igyekezz Tina, mindjárt bevizelek és én is büdös vagyok, mint egy ló. Ráadásul 20 perc múlva eligazítás. Utána pedig körül akarok nézni az egyik bolhapiacon, amit idefelé jövet szúrtam ki magamnak.
- Máris amore mío. - szólt ki nevetve Inler, majd kisvártatva egy a derekára tekert törülközőben lépett ki a fürdőszobából. - Itt vagyok már, csak szép akartam lenni neked. - csücsörített a svájci válogatott,mire Gonza nyakon vágta, majd felváltotta a helyét a zuhanyzóban.
Miután az argentin is felfrissítette magát, még elővett egy ásványvizet a minibárból, Inler szeme készülődés közben pedig az ágyon felejtett tabletre tévedt.
- National geographic?Te ilyesmiket olvasol? - nézett meglepetten az argentinra.
- Igen, alkalmanként ránézek. - bólogatott Gonza zavartan.
- Dr. Vivien Janics?Na várjunk csak, ez jó kis bige, valld be, hogy miatta látogatod szorgalmasan a tudományos weblapokat. Hű anyám, micsoda szemei vannak. Bár szívesebben nézném miniruhában, mint ebben a zöld vászonnadrágban, de nem rossz!
- Oké, Inler, állj le. Ő nem bige, hanem... -Gonza a tablet után nyúlt, de hirtelen megtorpant és elhallgatott. Nem akarta elárulni magát.
- Honnan tudod?Ismered?Ő az a csaj, akivel fél éve szakítottatok?
- Ez nem fontos, kérlek add vissza a tabletet és menjünk, mert elkésünk.
Inler látta, hogy argentin csapattársának nincs kedve viccelődni, így visszaadta a szerkezetet, majd 5 perc múlva már mindketten a szálloda hallja felé tartottak...




Eligazítás után visszamentek a szobájukba, Gonza eltette a mobilját és a tárcáját a zsebébe, majd indulni készült.
- Akkor arra a bolhapiacra mész? - szólt utána Gökhan.
- Igen.
- Várj meg, megyek veled. Engem is érdekel. Hátha találok valami érdekeset.
Együtt indultak el. A délután kellemes volt, a napközbeni nagy forróság enyhült. A piacon hatalmas volt a forgalom. Az eladók több sorban árulták portékáikat. A fiatalok mindenféle híres márkáról hamisított ruhát, cipőt és egyéb dolgokat, míg az idősebbek inkább régi ékszereket, képeket, könyveket és csecsebecséket árultak. Utcai étkezdéből is rengeteg volt, és mindegyikből másfajta illat áradt, amik összekeveredve betöltötték a levegőt.
A két futballista lassan haladt a sorok között, többször meg kellett állniuk egy-egy fényképre és az árut is jól megnézték szinte mindenhol.
Az egyik standnál egy idős, hosszú kecskeszakállat viselő kínai férfi ült és csak egy irányba nézett előre. Úgy tűnt senki nem kelti fel az érdeklődését. Mellette egy fiatal fiú állt, ő foglalkozott a vevőkkel. Az asztalukon régi ezüstékszerek sorakoztak. Egy asszony Gonzaloék előtt állt a sorban és nézegetni kezdett egy vastag, díszes ezüstkarperecet. Miután forgatta egy ideig a kezében, odaszólt a fiúnak, aki ránézett a nagyapjára, az öregember azonban nem nézett vissza, csak nemet intett a fejével. A fiú mondott valamit az asszonynak, mire az választott egy másik ékszert, kifizette, majd továbbállt.
Mikor Gonzaloék léptek a standhoz, az öregember hirtelen felnézett az argentinra és néhány másodpercig mozdulatlanul bámulta. A két focista nem tudta mire vélni a dolgot, Higuaín pedig zavarba is jött a kellemetlen helyzettől. Minden angol tudását összeszedve érdeklődött a fiúnál, aki szerencsére szintén beszélt egy kicsit angolul.
- Nagyapám látja ember auráját. Azt hiszem te aurád jó.
- Értem. - mosolygott Gonza. Inler eközben az ezüstfülbevalókat kezdte nézegetni, majd ő is megfogta a karperecet. Szép, kimunkált darab volt, a közepén egy zöld kővel. Az idős férfi erre megfogta az unokája csuklóját és bólintott. A fiú a focisták felé fordult.
- Nagyapám hajlandó adni karkötőt csak önöknek. Senki másnak nem akar.
- Mennyiért? - kérdezte Gökhan.
- 50 dollár.
- Rendben, annyiért megéri. Tetszik nekem, szép karkötő. Férfiaknak való. - mosolygott a védő, majd átnyújtotta a papírpénzt. A két focista már éppen elköszönt, mikor az öregember felállt a helyéről, ahol addig szinte mozdulatlanul ült és megfogta Gonza csuklóját. Az argentin visszafordult és az öregre nézett, az pedig halk, rekedt hangon mondott neki valamit kínaiul. Gonza a kínai fiúra nézett, aki meglepett arccal lefordította az öreg mondanivalóját.

- Annak aki vár, az idő minden ajtót kinyit.
Gonzalo újra az öregre nézett, aki csak bólintott neki.
- Xiexie - hajolt meg az argentin egy kicsit, mire az öreg visszaült a helyére, és újból felvette a mozdulatlan pózt, amiben eddig ült.
Inler megilletődötten nézett a csapattársára, miután elhagyták a standot.
- Ez mi volt?Nagy hatással voltál a vén fószerre.
- Igen, úgy tűnik. - mondta Higuaín elgondolkodva. Inler megvonta a vállát, majd mosolyogva nézegette új szerzeményét.
- Felpróbálom a karperecemet. A barátnőm szereti az ilyesmit, biztosan fog neki tetszeni! - felcsatolta a nehéz ékszert a csuklójára és kicsit nézegette, miközben tovább sétáltak. Később maguk mögött hagyták a bolhapiacot és egy taxit akartak leinteni, hogy visszajussanak a hotelbe, amikor három, hosszú lepelbe öltözött férfi támadt rájuk. A két fiú segítségért kiáltott, de mintha senki nem vette volna észre mi történik. Próbálták megvédeni magukat, de a karate ellen nem sokat tehettek. Ekkor azonban valaki a segítségükre sietett. Először nem látták, hogy ki az, mert az illető kapucnit viselt a fején, csak annyit, hogy hátulról rátámad az egyik fickóra és leüti, majd egy újabb rúgással egy másikat is a földre visz. A támadók nem adták fel könnyen. Gonza látta, hogy mindkét földre vitt fickó igyekszik talpra állni. Az argentin hátra nézett, és meglátott egy hosszú botot, ami egy tulipánfa támasztékául szolgált. Kitépte a botot a helyéről, de az túl hosszú és nehéz volt, így nehezen tudta egyensúlyba hozni. Hirtelen azonban a titokzatos segítőjük megfogta a bot végét, a kapucni pedig leesett a fejéről és így láthatóvá vált az arca.
- Vivien?
- Gonza?
Mindketten kölcsönösen meglepődtek, de aztán észbe kapta és a bot két végét fogva a támadók felé futottak, majd felöklelték őket. Ezután Inlerhez próbáltak közelebb jutni, de addigra még két fickó érkezett és a török-svájci játékost betuszkolták egy fekete kocsiba, majd mindannyian elhajtottak.
- A francba. - káromkodott Gonza és kétségbeesetten nézett az autó után.
- Jól vagy?Mi volt ez? - bámult rá kérdőn Vivien.
- Igen, és te rendben vagy?
- Persze. De mi a fene volt ez?Miért vitték el a csapattársadat?
- Nem tudom, de talán...
- Mi talán?
- Most vett egy karperecet itt a bolhapiacon. Egy öregembertől.
- Egy karperecet?Vastag, ezüst, cirádás mintákkal és egy zöld kővel? - hadarta Vivien, mire az argentin csak bólogatott. - Basszus, a hátvédetek nagy slamasztikában van. Rajta van a csuklóján a karkötő?
- Igen, felvette.
- Akkor életben hagyják. Egyelőre.
- Miről beszélsz?Mi ez a karkötő?Miért hurcolták el Gökhant?És gondolod, hogy megölik?- Gonza továbbra is kétségbeesetten fogta Vivien karját.
- Vezess oda az öreghez, akitől vettétek. Közben elmondom miről van szó...