IV.

Madrid, 02 óra 10 perc.

- Ortega professzor? - ismételte meg elsápadva Vivien Agustín imént elhangzott szavait.
- Sí señorita. Ő a Bíbor-lovagrend vezetője.
- Akkor ezért volt olyan ismerős ott Valdebebasban.
- A professzor egy nagyon veszélyes ember. Én segíteni akarok, hinnie kell nekem.
- Én valamit nem értek. - tűnődött el Gonzalo - Ortega indoka világos. Rengeteg pénzre tehet szert a Grál megtalálásával. De mivel vette rá a többieket, hogy kövessék? Részesedéssel? Mert valljuk be őszintén. A huszonegyedik században már kevés embert vonzz a lovagok értékrendje és céljai.
- Ez nem ilyen egyszerű Gonza. A legenda szerint a lovagrend tagjain mindaddig az őseik átka ül, amíg meg nem találják a Szent Grált. - válaszolta Vivien.
- Átok? De hát miféle átok? Ne már. - nézett hitetlenkedve az argentin a doktornőre és tanítványára.
- A legenda azt mondja, hogy amíg a Grál nincs a lovagok kezében, addig minden leszármazottnak átok ül az első szülött fián, aki a krisztusi kort elérve az ördög kezébe kerül. Mai szóhasználattal élve begolyózik. A lovagrend tagjai hisznek ebben. Mindegyikük családjában történt valamilyen hasonló eset. Félnek az átoktól és meg akarják törni. Érti señor Higuaín? - magyarázta Agustín.
- Díos mío, de ez badarság. Azok az emberek talán pont abba őrültek bele, hogy hittek ebben az ostobaságban. - csapta össze a csatár a két tenyerét.
- Az lehet señor. De sokszor az emberek hite olyan erős, hogy nem tudnak racionálisan gondolkodni.
- Na jó. - állt fel a helyéről Vivien és elkezdett fel-alá járkálni. - Tegyük fel Agustín, hogy hiszek neked.
- Doktor Janics ne csinálja ezt. Az életemet kockáztattam azzal, hogy idejöttem és....
- Várj egy percet, hadd fejezzem be. Szóval szükségem lesz rád.
- Bármiben segítek csak állítsuk meg ezt az őrültet.
- Rendben. Továbbra is úgy teszel, mintha nem jártál volna itt. Holnap délelőtt bejössz az egyetemre, és én is bemegyek megtartani az óráimat, ahogy annak normálisan történnie kell. Ezenkívül most rögtön leírod nekem, hogy pontosan mit tervez holnap éjfélig Ortega. És még egy dolog. Az egyetemen van még valaki, akivel vigyázni kell?Tudni akarom, kit bízott meg Ortega azzal, hogy eltegyen engem láb alól.
- Señor Humberto Muñozt. - vágta rá Agustín. - Kihallgattam őket, mielőtt idejöttem önhöz.
- Muñoz? Az a pápaszemes alacsony kis fickó a bibliatörténeti tanszékről? - Vivien szemei tágra nyíltak a meglepettségtől. - Ő is benne van?
- Sí, nyakig. Ő Ortega professzor jobbkeze. Szerintem inkább bal keze, mert elég szerencsétlen alak, de nagyon lojális a professzorhoz.
- Rendben, kezdjél írni. A holnapi programot. Mindent tudni akarok, amit te is tudsz.
- Naturalmente señorita. - bólogatott Agustín, Gonzalo pedig papírt és ceruzát nyomott a fiú kezébe.
Miután Agustín elment, Vivien és az argentin aludni tértek. Holnap reggelig már nem volt tennivaló....




Vatikán, 03 óra 20 perc.

Rinaldo atya ébren forgolódott az ágyában. Valami nyugtalanság ült a lelkére, ami nem hagyta aludni. Úgy gondolta, talán egy pohár meleg tej segíthet, így felkelt és az egyszerű de kényelmes paplak kis konyhájába ment. Kinyitotta a hűtőt, kivette a tejet, majd megtöltött egy bögrét és betette a mikróba, hogy kicsit meglangyosítsa. Éppen visszaindult a hálószobába, amikor egy pillanatra kinézett a konyhaablakon. Először azt hitte káprázik a szeme, hogy éjnek évadján egy fekete alakot lát elfutni a templom bal szárnya mellett, de aztán a fekete alakot egy másik is követte. Letette a poharat az asztalra és egy elemlámpát a kezébe fogva kiment az udvarra. Körülnézett, de már nem látott senkit. A templom bejárati kapuját viszont finoman lengette a szél.
- Pedig biztos vagyok benne, hogy bezártam este. - tűnődött el magában, miközben az ajtó felé sietett. Belépett a templomba és a látványtól majdnem kiesett a kezéből a lámpa. Néhányszor keresztet vetett majd végigsietett a padsorok között, hogy közelebbről is lássa a rombolást. Az oltár előtt a díszburkolatot feltörték és egy hatalmas lyuk tátongott a földön.
- Vandálok! - kiáltott dühében Rinaldo atya, majd visszasietett a paplakba, hogy telefonálhasson....




Madrid, 08 óra 10 perc

Gonzalo a zuhany alatt állt, Vivien pedig már felöltözve várakozott a nappaliban.
- Nem kéne reggelizni indulás előtt? - kérdezte az argentin, mikor felöltözve lesétált a földszintre és látta, hogy Vivienen már a táska is rajta van.
- Majd eszel valamit útközben, siessünk. - sürgette a lány.
Fél óra múlva már a Perez által megadott címen voltak az Herrero család háza előtt. Higuaín becsengetett a kapun. Egy középkorú hölgy sietett eléjük, és amikor meglátta az argentint, nagyon meglepődött.
- Buenos días. - nyögte ki végül.
- Buenos días. Ön señora Herrero? - kérdezte Vivien óvatosan.
- Nem. Én Ema Gonzalez vagyok. A leánykori nevem Herrero. Miben segíthetek?
- Én pedig Vivien Janics vagyok, az Universitas de Madrid történelem tanszékén dolgozom.
- Úgy tudjuk az ön családja készíti a kupákat a Real Madrid számára. Señor Pereztől kaptuk meg a címüket. - mondta Higuaín.
- Igen, valóban. Nálunk ez apáról fiúra öröklődik. Jöjjenek be. - nyitotta ki a kaput Ema és betessékelte a két vendéget.
- Mi az 1936-os Copa del Rey trófeáról szeretnénk információkat. Ha tud nekünk segíteni. - mondta Vivien, miközben hellyel kínálták őket a nappaliban.
- Milyen információra gondolnak? - lepődött meg Ema.
- Igazából nehéz megmagyarázni a dolgot de.... - kezdett bele Vivien a mondókájába, de ekkor egy idős úr lépett be a nappaliba a görbebotjára támaszkodva. Az ajtóban kihúzta magát, majd végigmérte Vivient.
- Hát eljött ez a nap is. - csak ennyit mondott mély, rekedtes hangján, majd sóhajtott egyet. Mindenki felállt a helyiségben. Ema odasietett az idős úr elé.
- Papa. Ők itt a Real Madrid kupáiról szeretnének kérdezni. A kisasszony az egyetemen tanít. Señorita. Őt itt az édesapám, Francisco Herrero.
- Igen. Hozz nekünk kávét lányom, por favor. - bólintott az öreg, majd miután az asszony elment a konyha felé, odalépett Vivienhez és alaposan szemügyre vette. A lány ettől kicsit zavarba jött, Higuaín pedig mosolyogva szemlélte az eseményeket.
- Rendben. - bólintott ismét az öregember. - A maga szeme őszintén csillog. - mondta, majd leült az egyik fotelba.
- A nevem Vivien Janics. És az 1936-os Copa del Rey trófeáról szeretném kérdezni önt. Tud róla valamit Don Francisco?
- Hogyne. Emlékszem, amikor az apám készítette. Azt akarja tudni, hogy benne van e az aranylemez. A csillag egyik része. Igaz?
- Igen, pontosan. Ezt szeretnénk tudni. - válaszolta Vivien izgatottan, majd rápillantott Gonzalora.
- Nos, akkor elmondom az igazat....




Madridtól 10 km-re egy raktárépületben, 8 óra 20 perc

- Hogy halad professzor? - lépett oda Ortega a kémikushoz.
- Még néhány percre van szükségem. - válaszolta a férfi.
Ortega szíve a torkában dobogott. Néhány perc és megszerezheti az utolsó hiányzó darabot is. Azután késlekedés nélkül indul a Montserrat kolostorba. Még az ottani embereinek is szólnia kell és egyeztetni velük, hogy a terve gördülékenyen végrehajtódjon. A legkisebb fennakadás is kockázatos lehet. Remélhetőleg Muñoz sem cseszi el a dolgokat és elintézi Doktor Janicsot. Az a nő mindent felboríthat.
- Professzor Ortega. - lépett mellé a kémikus. Az arcáról rémület és idegesség tükröződött vissza, amit Ortega rögtön észrevett.
- Mi történt?
- Professzor Ortega, attól tartok rossz hírem van.
- Mi az? Elrontotta, maga szerencsétlen?
- Nem, szó sincs róla. Én profi vagyok. De a lemez....



Madrid, az Herrero ház, 08 óra 55 perc

- Nincs a kupában? - Vivien majdnem leesett a székről Don Francisco kijelentése hallatán.
- Nincs ott kedvesem. Az apám ennél elővigyázatosabb volt. Máshová rejtette. De hagyta, hogy a Bíbor-rend tagjai tévhitben éljenek. A Grál biztonsága érdekében.
- És maga tudja, hogy hol van a lemez, Don Paco? - kérdezte Higuaín feszült arccal.
Az öreg ránézett és elmosolyodott.
- Nem, fiam. Rám csak egy rejtvény maradt az apám után. De úgy éreztem, jobb ha nem fejtem meg, és a rejtély kulcsa titokban marad, amíg el nem jön az az ember, akiben megbízhatok és átadhatom neki. És ma eljött. A te barátnőd az. És persze te, Gonzalo. - válaszolta az öreg, majd lassan felállt. Higuaín segített neki.
- Köszönöm fiam. - bólintott Don Francisco, majd az egyik festményhez sétált, ami a falon lógott. Levette a képet a falról és letette a földre. Mögötte egy széf rejtőzött. Don Paco kinyitotta a széfet és egy régi borítékot vett ki belőle. Ezután visszazárta a széfet és a festményt is visszahelyezte a falra. Higuaín segítségével újra odament Vivienhez és átnyújtotta a lánynak a borítékot.
- A Grál titka immáron a te kezedben van lányom....