XVII.

Másnap újra napos idő köszöntött rájuk, így Vivien és Gonza megint kihajóztak. Dingane kifigyelte őket, és megvárta, amíg elhagyták a szobájukat. Ezután azonnal az ajtóhoz ment és feltörte a zárat. Belépett a szobába és először a szekrényt vette célba. Átnézte a fiókokat, de sem a térképet, sem a naplót nem találta. Ezután a ruhák között keresgélt és sikerrel is járt. A térkép néhány póló alatt volt egy borítékba rejtve. Dingane elrakta, majd tovább kutatott, hátha arra a bizonyos naplóra is rálel, de ekkor lépteket hallott a folyosón. Visszarendezte a dolgokat a helyükre, majd kinyitotta az ablakot, és kiugrott. A virágágyásban landolt. Gyorsan felkelt és már indult is a főnökéhez, aki egy étteremben várta őt.
- Megtaláltad? - kérdezte Congrand izgatottan.
- Oui, monsieur. - bólintott Dingane, és átnyújtotta a borítékot. Congrand óvatosan vette ki belőle a térképet, és alaposan megnézte.
- Igen, ez az. Véghre. Dingane azonnal csomagolj és fizess a panzióban. Itt hagyjuk ezt a pohros helyet és visszamegyünk Duhrbanbe. Lohrd Allehrton elégedett lesz, ha meglátja, hogy megszehreztük a téhrképet. - adta ki az utasítást Congrand, majd visszaindultak a panzióba.



Gonzalo éppen a búvárruháját húzta magára, míg Vivien már készen volt, és éppen a térképet tanulmányozta.
- Jól kitaláltad, hogy hamisítsunk egy rajzot Congrandnak. - mondta mosolyogva Gonza.
- Igen, és elég jól sikerült, szóval azt hiszem tényleg több száz évesnek néz ki. Pár apróságot megváltoztattam rajta, ami kicsit más irányba tereli a kutatásukat. Remélem ezzel nyertünk egy kis időt. Azt hiszem visszamennek Durbanbe.
- Az lehet. A franciának nem való Umbogintwini. Egy durbani luxusszálloda jobban fekszik a kényes ízlésének. - nevetett az argentin. Vivien odalépett hozzá, megölelte és egy hosszú puszit nyomott a szájára. - Ezt most miért kaptam? - nézett rá Gonza csodálkozva.
- Hát mert végre jól mondtad ki a falu nevét. - válaszolta Vivien vigyorogva, és megpaskolta a focista arcát. - Szeretlek aranyapám.
- Én is, főleg amikor ilyeneket csinálsz. Ha ez a jutalom, bemagolom a teljes durbani telefonkönyvet.
- Azt megnézném. Na gyere, nézzünk a tenger fenekére.
Felrakták egymás hátára az oxigénpalackokat és beugrottak a vízbe. Körülbelül fél óra kutatás után Gonzalo hevesen integetni kezdett Viviennek, aki azonnal az argentin mellé úszott. Gonza egy távoli pontra mutatott, ahol egy függőlegesen álló korhadt farudat pillantottak meg. Óvatosan közelebb merészkedtek, és megvizsgálták a rudat, ami közelebbről bizony már elég hatalmas volt. Vivien még közelebb ment hozzá, hogy megérinthesse. A lány megpróbálta megmozdítani, de a faoszlop ekkor dőlni kezdett felé. Vivien el akart úszni, de a lábára egy hínár tekeredett, ami meggátolta a mozgásban. Gonzalo gyorsan odaúszott, kiszabadította a lány bokáját, majd gyorsan arrébb rántotta, az oszlop pedig eldőlt, és hatalmas port kavart fel a víz alatt. Vivienék feljöttek a felszínre, és visszamásztak a csónakba.
- Ez meleg volt. - lihegett a lány, miközben kicsomagolták magukat a búvárruhából.
- Igen. A szívbajt hoztad rám. - bólintott Gonza kifulladva. Vivien odacsúszott mellé és átölelte az argentint.
- Köszönöm, hogy megmentettél.
- Máskor ne ijessz így rám. - válaszolta Higuaín, és megcsókolta a lányt. - Legközelebb ne ússz ilyen messzire tőlem. Maradj mellettem.
- Úgy lesz. - mondta Vivien, és újra megölelte a fiút. Aztán kibújt a búvárruhából és a kezébe fogta a térképet. - Jól gondoltam, hogy beljebb kell kezdenünk a kutatást. Láttad, hogy mi volt ez?
- Azt hiszem igen. - bólintott Gonza, miközben ő is levette a búvárruhát.
- Ez egy hajó főárboca volt. Azért mentem közelebb, hogy megnézzem milyen idős lehet. De valószínűleg a Leiláé. Gonzalo, nagyon közel vagyunk. A hajónak is itt kell lennie valahol. Érzem, hogy nemsokára megtaláljuk.
- Igen, valószínűleg igazad van. Bár nem árt utánanézni, van-e másik hajó, aminek a közelben lehetnek a roncsai. Utánanézhetnénk régi újságokból és feljegyzésekből a durbani levéltárban. Meg régészeti kutatásokból, ha idősebb hajóról van szó.
- Jó ötlet. - bólintott Vivien és elismerő pillantást vetett Gonzalora. - Te mindig ilyen találékony voltál, vagy mellettem lettél az? - kérdezte nevetve.
- Én mindig is ilyen voltam, csak nem volt rá szükség. Az eddigi barátnőim nem igényelték. - húzta el a száját Higuaín.
- Nem igényelték? Hát milyen nőkkel jártál te eddig?
- Olyanokkal, akiket nem az eszem érdekelte, hanem a külsőm és a bankszámlám. Na meg, hogy elkényeztessem őket.
- Tehát homlokegyenest az ellentéteim. - mosolygott Vivien.
- Szóval téged érdekel az eszem is?
- Engem az érdekel elsősorban. És te egy értelmes srác vagy, aki jól látja a dolgokat. A bankszámlád egyáltalán nem érdekel.
- Tudom, hiszen egy-két apróságtól eltekintve ezt az expedíciót is te finanszírozod.
- És ez így van rendjén. Az meg számomra csak ráadás, hogy neked van a legjobb feneked az egész spanyol bajnokságban. - kacsintott Vivien, és újra megölelte a focistát.
- Tényleg más vagy, mint azok a nők, akiket eddig ismertem. - simított végig a férfi Vivien nedves hátán.
- Remélem is. Na gyere, menjünk vissza a faluba, mert farkaséhes vagyok és ebédidő van. Délután pedig a naplót akarom tanulmányozni. Hátha a Tigris Trónról is kiderül belőle valami.
Gonza beindította a csónakot és visszahajóztak a partra.



Beültek egy kis étterembe és rendeltek két nagy adag sült húst, majd kiéhezve láttak neki. Miközben ettek, egy a szomszéd asztalnál zajló beszélgetésre lettek figyelmesek. Két fekete bőrű férfi halkan társalgott.
- Egyszerűen nem értem. Mintha a gyógyszer nem használna. És a kiütések is nehezebben múlnak el a gyerekekről.
- Én is észrevettem. Persze a rubeola nehezen kezelhető. Tulajdonképpen csak a lázat és a fájdalmat tudjuk csillapítani, aztán le kellene folynia a betegségnek. De ha a gyulladáscsökkentő nem használ, akkor egyre több beteg lesz, mert már nem tudjuk biztosítani a karantént. Egymást fertőzik meg.
- Igen. És sajnos ez a terhes anyákra rendkívül veszélyes. Ezért mondom, hogy vissza kell térnünk, a régi gyógyszerhez.
- De akkor Mr. Allerton megvonja tőlünk a támogatását. Azt a kórház nagyon nehezen élné túl. Azt mondta, hogy az alapítványa csak akkor tudja nekünk folyósítani a pénzadományt, ha ezt a pirulát alkalmazzuk a betegek kezelésénél.
- Tudom. Ezért mondtam már az elején is, hogy gyanús nekem ez az ember.
Gonzalo csak néhány szót értett meg a beszélgetésből. Ránézett Vivienre, és máris látta a lány arcán, hogy zakatolnak az agytekervényei. Mivel az Allerton nevet az argentin is kivette a beszélgetésből, úgy gondolta, majd megkérdezi Vivient a panzióban, mi köze a lordnak ehhez a két színes bőrű férfihoz.
Miután befejezték az ebédet, vissza is mentek a szállásukra. Azonnal észrevették, hogy az ajtójukon feltörték a zárat. Összemosolyogtak, majd lementek a recepcióra, hogy kicseréltessék. A karbantartó húsz percen belül meg is tette ezt, miközben a panzió tulajdonosa sűrű elnézések közepette átnézte Vivienékkel, hogy eltűnt-e valamijük.
- Nagyon sajnálom, biztosíthatom önöket, hogy a mi panziónkban ilyen még soha nem fordult elő.
- Semmi baj, úgy tűnik, nem vittek el semmit. - mondta Vivien.
- Máris értesítem a rendőrséget, hogy... - folytatta a panziós.
- Hagyja csak. - legyintett Gonzalo. - Ha minden megvan, akkor nem kell riasztani őket.
A panziós millió köszönetet mondott a megértésért, majd biztosította Vivienéket arról, hogy bármiben készségesen a rendelkezésükre áll, és a karbantartóval együtt távozott a szobából. Higuaín és a lány összenéztek, majd kitört belőlük a röhögés.
- Szegény tulaj. - mondta Gonza. - Ráhoztuk a frászt ezzel a kis akcióval.
- Igen. Aztán hogy meglepődött, hogy nem sikongattunk a rendőrségért.
- Akkor ezek szerint Dingane valóban elvitte a kamutérképet.
- Sőt, jobbat mondok. Amíg lent voltunk, és előkerítették a karbantartót, megint belepillantottam a vendégkönyvbe. Kedvenc franciánk, és a fiú már ki is jelentkeztek, szóval úton vannak Durban felé.
- Nagyszerű. Mi pedig közel vagyunk a hajóhoz. - mosolygott Gonza, majd bement a fürdőszobába.
Vivien átöltözött egy könnyű nyári ruhába, és végigterült az ágyon. Gonzalo is kijött a fürdőszobából, ahol egy kicsit felfrissítette magát és ledobta a pólóját a hirtelen jött délutáni melegre való tekintettel. Lefeküdt az ágyra a lány mellé, aztán felé gördült és puszilgatni kezdte a nyakát. Vivien beletúrt a fiú hajába, majd az ujjaival cirógatni kezdte Gonzalo meztelen hátát. Aztán összemosolyogtak és megcsókolták egymást.
- Tudod miről beszélgetett az a két férfi az étteremben? - kérdezte Vivien, mikor szétváltak az ajkaik.
- Nem, de akartam is kérdezni, mert Allerton nevét említették. Meg valami gyógyszerről volt szó. Gondolod, hogy ugyanaz az Allerton volt a téma, aki Congrand kutatásait is finanszírozza?
- Biztos vagyok benne. A két férfi valószínűleg orvosok és arról beszéltek, hogy a tabletta, amit Allerton közreműködésével kap a kórház, nem segít a rubeolás gyerekek kezelésében. És, hogy egyre több gyerek betegszik meg, ennek pedig az a következménye, hogy lassan már nem tudják biztosítani az elkülönítésüket. Pedig ez fontos, mert nemcsak egymást, hanem a terhes anyákat is megfertőzik.
- Akkor miért nem használnak más gyógyszert?
- Valami olyasmit mondott az egyik, hogy Allerton alapítványa nem adna nekik pénzadományt, ha nem a lord által beszerzett gyógyszert alkalmazzák. Az adomány nélkül pedig nem tudnák fenntartani a kórházat. Nekem ez az ügy nagyon büdös. Allerton őket is belevonta az illegális gyógyszerügyleteibe, anélkül, hogy ezek a szerencsétlenek tudnának róla. - húzta el a száját Vivien.
- Szóval gondolod, hogy valami szar gyógyszert sóz rájuk, amiből ő meggazdagszik, a gyerekek életét meg veszélybe sodorja?
- Igen, erről lehet szó.
- Hát elég ocsmány ember, aki képes ilyet megtenni. - értetlenkedett Gonza. - Ráadásul gondolom valami számára jelentéktelen összeggel szúrja ki a szemüket adomány címén.
- Igen. És ez az én csőrömet borzasztóan piszkálja.
- Vivien, az ilyesmibe nagyon veszélyes beleavatkozni.
- De ha senki nem tesz semmit? Gonzalo, gyerekekről van szó.
- Akkor szólni kell a hatóságoknak.
- Bizonyíték nélkül? Egy olyan ember, mint Allerton megesz reggelire, ha nem állsz elő meggyőző érvekkel a bűnösségét illetően.
- Értem, de éppen ezért nem szabad beleártani magunkat a dolgába.
- A francba is Higuaín, én utálom a tehetetlenséget. - rázta le magáról Vivien a férfit és kiült az ágy szélére. Gonzalo is felült, és rátette a kezét a lány vállára. - Akkor elmegyünk abba a kórházba, és megnézzük, hogy mi a helyzet. Ha akarod, én is adományozhatok egy összeget nekik.
- Itt nem erről van szó. - mondta Vivien nyugodtabb hangnemben. - Adsz nekik pénzt, ez mind szép és jó. De mi elutazunk, ők meg itt maradnak ugyanazzal a gyógyszerrel. A gyerekek nem javulnak, megfertőzik egymást, és a kismamákat is, akik így beteg gyerekeket szülnek, miközben Allertonnak dagad a bukszája és magasról tojik az egészre. Értsd meg, ez nincs rendjén.
- Tudom. De akkor mit szeretnél tenni? - kérdezte az argentin, de már sejtette a választ.
- Én bizony a körmére nézek ennek a lordocskának meg az alapítványának. A hatóságok keze meg van kötve, de az enyém nincs.
- Akkor holnap délelőtt irány a kórház?
- Gonzalo, neked nem kell részt venned ebben. Nem akarom, hogy belekeveredj.
- Én meg nem fogom hagyni, hogy egyedül hősködj. Úgyhogy holnap együtt megyünk el a kórházba, és először csak gyanútlan adományozóként érdeklődünk az ott folyó állapotokról. Rendben?
- Jól van. - bólintott Vivien...