III.

• Na, megvannak? - kérdezte a magas, szőke férfi a társaitól, amikor már mind a hatan a lezuhant gép körül álltak.
• Nem, Peter. Nincsenek itt. - rázta meg a fejét Eric Strobl. - Nincsenek a roncsok között és azt hiszem pár dolog hiányzik is.
• Hadd nézzem. - válaszolta Peter Schmeltzer, majd ő is körülnézett a repülőgép hátuljában. - Se bozótvágó, se egy kulacs, se bicska, se egy elsősegély felszerelés. Ezek nélkül ő nem indul útnak. Nyílvánvaló, hogy elhúzták a csíkot, mire ideértünk. Scheiße! - kiáltott dühösen Peter az anyanyelvén, majd nagy levegőt vett és a társaihoz fordult.

A kis csoportban rajta kívül még ott volt Eric Strobl, a régész doktorandusz, egy helyi nyomkereső, Thiago nevű, és három géppuskával felszerelt, szökött amerikai katona, akik zsoldosnak álltak. Peter hozzájuk intézte a szavait portugálul.

• Bármibe is kerül, meg kell találnunk őket. Mindkettőt élve akarom. A focista még akár nagy pénzt is jelenthet, a lány pedig az enyém. Én rendelkezem vele. Ha megtaláljuk őket, hajuk szála sem görbülhet, amíg én azt nem mondom. Világos? - kérdezte, mire mindenki bólintott, majd Peter és Eric vezetésével elindultak.
• Mit akarsz csinálni Dr. Janiccsal? - kérdezte Eric.
• Őt én magam akarom kinyírni. De előbb szükségem van rá ahhoz, hogy megtaláljam a szobrot.. Aztán megkapja a magáét az a ribanc. - válaszolta Peter mosolyogva.
• És kire fogjuk kenni ezt az egészet?
• Majd a kincsvadászokra, akik eredetileg üldözték Vivient.
• Na de velük már végeztünk.
• Majd úgy rendezzük a dolgokat, hogy jó legyen. - mondta Peter, majd utasította a nyomkeresőt, hogy ő haladjon a menet elején...

• Mikor állunk meg pihenni? - kérdezte Gonzalo, miközben Vivien mögött haladt.
• Hát nem most. - válaszolta Vivien, és az arcára volt írva, hogy legszívesebben elfutna az argentin elől, aki már az agyára ment.
• De már legalább két órája hajt engem előre.
• És továbbra is hajtani fogom.
• Akkor legalább azt mondja meg, hogy hová megyünk?
• Anoriba. Oda akart menni, nem?
• Igen, csak nem gyalog terveztem. És még milyen messze van?
• A géppel körübelül az út felét tettük meg, így még nagyjából ötven kilométert kell gyalogolnunk nyugati irányba. - válaszolta Vivien a lehető legtürelmesebb hangon, amit magára tudott erőltetni.
• És az még hány óra hossza?
• Ezen a terepen még legalább tizenkettő vagy tizenhárom, szóval ma biztos nem érünk oda sötétedés előtt.
• Akkor holnap?
• Hát ha nem ma! - csapott a lány a homlokára.
• Miért önnél egyáltalán most hány óra van?
• Lassan délelőtt tizenegy. - nézett rá Vivien az órájára.
• Nálam is. Akkor még legalább egy egész napot itt fogunk tölteni a dzsungelben? Egyáltalán van nálunk elég víz? És élelem? És van fegyvere, ha vadállattal találkoznánk? És hol töltjük az éjszakát? - sorolta Higuaín a kérdéseket, mire a lány megelégelte és lendületből lecsapott egy nagyobb indát maga előtt, aztán megfordult és az argentinra nézett.
• Nem tudná csak öt percre befogni? Két órája hallgatom a süketelését. Mi lenne, ha az előttünk álló fárasztó útra tartogatná az erejét ahelyett, hogy az én agyamat amortizálja?
• Elnézést. Sajnálom, hogy zavarom a dzsungelhős professzor asszonyt a bugyuta szövegelésemmel, de én ugyanakkora szarban vagyok, mint maga. Eljövök a világ végére, hogy a barátnőmmel lehessek, ehelyett  lelövik a repülőt, amin utazom, lezuhanok, beverem a homlokomat, és most itt állok az őserdő közepén éhesen, fáradtan, büdösen, és koszosan egy nővel, akit nem is ismerek, és akiről kiderül, hogy régész, fegyveres kincsvadászok üldözik, akik engem is el akarnak rabolni, ráadásul a doktor nő egy hatalmas bozótvágóval a kezében hadonászik előttem, rettenetes a modora, és mindezek fejében még az életemet is kénytelen vagyok rábízni, ha valaha is épségben akarok kijutni erről a borzalmas helyről. Hát nem tudok finomabban fogalmazni, de az a helyzet, hogy kurvára nem így képzeltem el az uborkaszezont. - Higuaín leült a fűbe és a két kezébe temette az arcát.
• Oda ne üljön le. Nem venném a lelkemre, hogy egy szőrös pók a fenekébe csípjen. - mondta Vivien, mire Gonzalo felpattant és porolni kezdte hátul a nadrágját.

A lány sóhajtott egyet, majd közelebb lépett az argentinhoz és leszedett a farmerjáról néhány odatapadt bogáncsot. Ezután komoly arccal ránézett az őt bámuló és az idegességtől a szája szélét harapdáló srácra.

• Rendben. Valószínűleg igaza van. Sajnálom, hogy belekeveredett ebbe az egészbe és megértem, hogy nem erre számított. A modoromon ugyan nem tudok nagyot javítani, mert egy ideje nem vagyok hozzászokva az emberi társasághoz, de még ha nehéz is, most próbáljon egy kicsit bíni bennem, rendben?
• Isten tudja miért, de eddig is bíztam magában, azzal nincsen gond. Csak jó lenne, ha egy kicsit beavatna abba, hogy mi jár a fejében. Mármint arra vonatkozóan, hogy most mihez kezdünk. - válaszolta Gonzalo most már nyugodt hangon.
• Igen, igaz. - bólintott a lány. - Jól van. Tehát ahogy mondtam, még vagy ötven kilométer van előttünk. Ma este hat után már semmiképp sem tudunk tovább menni, mert addigra sötét lesz. Le kell táboroznunk valahol. Addig viszont még van hét óra hossza, jó lenne a táv felét megtenni. De kétóránként tarthatunk pihenőt. Egy flakon víz van a hátizsákjában, ahogy az enyémben is. Ennivalónk nincs, mert a gépen rumot szállítottam. De megoldjuk, nem ez az első eset, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Így jó?
• Hát most erre mit mondjak? Jó. Ha ez a módja annak, hogy túléljük ezt az egészet. - tárta szét a karjait az argentin.
• Most ez a módja. - bólintott a lány. - Induljunk tovább, mert még nem vagyunk elég távol a repülőgéptől. - hátat fordított Higuaínnak és már indult volna tovább, de a srác megfogta a karját és lassan maga felé fordította.
• Sajnálom, hogy hisztiztem. Én egyébként nem ilyen vagyok. Csak ez az egész helyzet...
• Ijesztő. - bólintott Vivien.
• Igen. De jó, hogy maga itt van. Vagyis jó, hogy maga van itt. Ez valamiért megnyugtat. - mondta Gonzalo mosolyogva. A lány is megengedett magának egy halovány mosolyt, de aztán elhúzódott a fiútól.
• Most már menjünk.

Higuaín bólintott és követte Vivient.

Újabb két órát gyalogoltak az erdőben. A levegő fullasztó volt a magas páratartalom miatt, de az eső nem akart esni. Mindkettejükről szakadt a verejték. Hegynek mentek felfelé, majd meredek lejtőn ereszkedtek le, míg egy kis völgyben lyukadtak ki egy tisztáson. Egy kisebb vízesés is volt itt. A tisztást sűrűn körbenőtték a fák, így elég eldugott helynek tűnt egy kis pihenőhöz.

• Itt megállunk egy kicsit. - szólt Vivien és letette a hátizsákját a fűbe, majd elővette a vizespalackját és nagyot kortyolt belőle. Gonzalo is követte a példáját. Amikor befejezte az ivást, Vivien a flakonnal a kezében a vízeséshez sétált, hogy megnézze, elég tiszta-e a vize és iható-e. A vízfüggöny egy kis patakba ömlött, ami a fák közé szaladt, így nem lehetett látni, hol végződik. A víz kristálytiszta volt, így Vivien úgy döntött, feltölti a palackját, és az argentinnak is szólt.
• Jöjjön. Ez a víz iható. Kicserélheti a húgymeleg löttyöt az üvegéből.

Gonza éppen a hátizsákja tartalmát nézegette, hogy rájöjjön, vajon mit rakott bele ez a csaj, ami annyira nehéz. Aztán a hívásra ő is odament a vízhez.

• Elárulná miért cipelek magammal egy biciklipumpát és egy üveg rumot? - kérdezte mosolyogva a lányt, miközben a lezúduló víz alá tartotta a flakonját.
• A biciklipumpa azért kell, mert a hálózsáknak, ami nálunk van, felfújható az alja. Az üveg rum meg sokmindenre használható. - kacsintott Vivien, majd ledobta az ingjét, és trikóban leguggolt a víz mellé, hogy egy kicsit felfrissítse magát.

Higuaín is jó ötletnek találta ezt és levette átizzadt pólóját. Vivien a szeme sarkából lassn végigmérte a tőle jobbra mosakodó focista izmos felsőtestét és magában elismerően füttyentett. Aztán elnézett a másik irányba és ekkor valamit észrevett a vízfüggöny melletti keskeny, természetes kőfalon, ami felkeltette az érdeklődését. Felállt és odament a falhoz, hogy jobban megnézze mit talált.

• Ez hihetetlen. - mondta a fal előtt állva, mire Gonzalo is érdeklődve állt mögé.
• Mi az? Mi történt?
• Látja ezt? - mutatott Vivien a falra és Gonza néhány furcsa kis rajzot látott.
• Mik ezek?
• Ezek ősi maja hieroglifák, amelyek az „andejo de inferno” hollétére utalnak...