XXII.

Allerton elégedetten nézett végig Vivienen és Gonzalon, akiket Dingane hátrakötözött kézzel vezetett elé.
- Foglaljanak helyet. És hadd gratuláljak önöknek. - kezdett el tapsolni az angol. - Nagyon ötletesen végrehajtott szökés volt. Csak arra az egy dologra nem gondoltak, hogy itt én vagyok otthon és nem önök.
- De gondolom már önnél van a napló. Legalábbis ahogy ezt a szánalmas kis seggnyaló franciát ismerem. - mondta Vivien és a fejével a lord mellett álló Congrand felé intett. - Szóval akár el is engedhet minket, hiszen magáé lesz a Tigris Trón.
- Vagy meg is ölhetem önöket.
- Miért tenné? - kérdezte Gonzalo. - Nem gondolja, hogy túl nagy kockázat?
- Azért, mert ön híres? Engem az ilyesmi nem tart vissza. Nagyobb kockázat, ha életben hagyom Önöket.
- Kivéve, ha biztosítva vagyunk. - vágta rá az argentin.
- Ezt meg hogy érti?
- Mindent tudunk a gyógyszerüzletéről. Bizonyítékaink vannak. Hamis szerződések, fotók, amin az orosz maffia tagjaival van lefényképezve. Így került kapcsolatba Congrand-al is, nem igaz? Az a tabletta, amit rásózott az umbogintwini-i kórházra egy szaros tesztelésen se ment át. Most tesztelik. A gyerekeken.
- Csak blöfföl.
- Tényleg? Játsszon velem egy pókerpartit, meglátja, hogy nem tudok blöffölni.
- Ki segít maguknak?
- Egy pókerparti mellett megbeszéljük. Tud játszani, nem? - erősködött Higuaín.
- Igen. Ami azt illeti, meglehetősen jó kártyás vagyok. Rendben. Ezt betudom az utolsó kívánságának. - bólintott az angol, majd Dingane eloldotta Gonza köteleit, és a két férfi leült az asztal mellé. Allerton egyik testőre egy pakli kártyát és zsetonokat tett eléjük, az angol pedig felajánlotta, hogy Gonzalo osszon. Az argentin megkeverte a paklit, majd felkínálta emelésre.
- Nos, meséljen. Ki segít maguknak? - kérdezte az angol.
- Egy argentin orvos barátom. Utánanézett annak a rubeola tablettának. Aztán kicsit mélyebbre is ásott a maga dolgaiban. - mondta Gonzalo, miközben kiosztotta az öt-öt lapot mindkettejüknek.
- És miért kéne ezt elhinnem?
- Mutassak bizonyítékot? Ott van a tabletemen az e-mail. Elolvashatja. - vonta meg a vállát Gonza, és közben fapofával nézegette a kártyáit.
- És mit tudnak még? - kérdezte Allerton, miközben bedobta a tétet.
Gonzalo ránézett arra a néhány tétként bedobott zsetonra, majd felhúzott szemöldökkel végigmérte Allertont, és megtriplázta a tétet.
- Szeretek nagyban játszani. - mondta mosolyogva az argentin.

Allerton fészkelődni kezdett a székében, de ő is bedobta a szükséges zsetonokat.
- Lapot? - kérdezte Gonza.
- Kettőt.
- És kettőt nekem. Nos, hogy tud aludni azzal a tudattal, hogy gyerekeknek árthat, miközben dagad a zsebe? - szegezte Gonza a tekintetét a lordnak.
Allerton sóhajtott egy nagyot, majd elmosolyodott.
- Tudja, én gyerekkoromban megtanultam, hogy ha el akarunk érni valamit az életben, azért áldozatokat kell hozni.
- Áldozatokat?
- Igen. Ebben hasonlítunk egymásra. Maga is sok áldozatot hozott a karrierjéért.
- Nem, egyáltalán nem hasonlítunk. - rázta meg a fejét az argentin, és igyekezett teljesen nyugodtnak tűnni. - Én nem emberi életeket sodortam veszélybe.
- Ez részletkérdés. - mondta Allerton, majd újabb tétet dobott be. - A lényeg a végkifejlet. Az élet a pusztulásból fakad. Nem hallotta még ezt a mondást? Nap mint nap meghal valaki, hogy másvalaki élhessen. Gondoljon a szervek transzplantációjára. Meghal egy ember, és egy másik ember megkapja a szívét és így felépül a betegségéből. Vagyis az az ember gyakorlatilag profitál a másik halálából. Ne mondja, hogy ez akkora bűn! Vagy megtagadná tőle?Én is csak profitálok!És mi van, ha beválik az a gyógyszer? Akkor még segít is a gyerekeken. Ezt sosem lehet tudni!
- Hát, maga elég furcsán látja a világot. Nekem ez túl globális. Én azt a gyereket látom, aki beszedi a gyógyszert és csak betegebb lesz tőle. És ha maga ezt az életéért tenné, akkor se tudnám megérteni. De a pénzért hazardírozik, ami pedig számomra elfogadhatatlan. - mondta Gonza.
- Nos, megadja a tétemet? - kérdezte a lord.
Higuaín lopva ránézett Dinganéra, aki óvatosan bólintott.
- Tudja mit? - fordította le a lapjait az argentin, majd megfogta az összes zsetonját, és betolta az asztal közepére. - All in.
Ekkor rendőrök rontottak be a helyiségbe, és Allertont a két testőrével együtt bilincsbe verték.
- Mit jelentsen ez? - háborodott fel a lord.
- Artur Allerton. Őrizetbe veszem önt illegális gyógyszerkereskedelem és a maffiával való üzelmek folytatásának vádjával. - hadarta a rendőr.
- Ez képtelenség. Nincs bizonyítéka ellenem.
Közben Dingane eloldozta Vivient is, majd átnyújtotta neki a diktafont, amit addig a zsebében rejtegetett. Vivien odasétált Higuaínhoz, és mosolyogva átadta neki.
- A te ötleted volt szívem. Megérdemled, hogy ünnepélyesen átnyújtsd a rendőrségnek.
- Köszönöm. - mosolygott az argentin is, majd a diktafont a rendőrfőnök kezébe adta. - Ezen minden rajta van, és a tabletemet is a rendelkezésükre bocsátom.
- Szóval erre volt jó a póker. Időhúzásra, amíg kihallgat minket a rendőrség, és felvesznek mindent. Nagyon okos, Mr. Higuaín. - bólogatott Allerton. - kérhetek még egy utolsó szívességet?
- Persze. Ennyi jár, hiszen maga is elült velem pókerezni.
- Hadd lássam a lapjait.
Higuaín felfordította az asztalon heverő kártyákat. Két pár volt. Ezután Allerton kártyáival is ugyanezt tette. A lapok royal flusht adtak ki. Allerton elsápadt mérgében, hiszen magasan ő nyerte volna a játszmát.
- Nos, tévedtem. - vonta meg a vállát az argentin. - Valamiben mégis hasonlítunk señor Allerton. Mindketten jól forgatjuk a kártyákat. De a póker természete, hogy valaki nyer és valaki veszít.
Allertont a rendőrök elvezették, Vivien pedig azonnal odaugrott az éppen suttyomban távozni készülő Congrand elé.
- Ide a naplót te csigazabáló kis seggdugasz. - kapta meg a francia ingét és a falhoz szorította. Dingane és Gonzalo odaugrottak és próbálták lecsillapítani a lányt, Congrand pedig elővette a naplót a táskájából, és átnyújtotta. Aztán ránézett Dinganéra.
- Eláhrultál? Hát ezt éhrdemlem, amiéhrt felneveltelek?
- Hálás vagyok amiért felnevelt, mert így megtanultam különbséget tenni jó és rossz között. - válaszolta az afrikai fiú. - Szabadon távozhat. Kérem, menjen vissza Franciaországba, és soha többé ne jöjjön ide.
Congrand dühösen tépte fel az ajtót, és már el is tűnt.

Vivien leült egy székre, és sietve lapozta Sir James naplóját.
- Itt kell lennie valahol. Á, meg is van. - kiáltott fel, mire Higuaín és Dingane is mellé guggolt.

„1621. május 15. napja.

Hatalmas vihar dúl a tengeren. A hajónk újabb léket kapott, a matrózok már nem tudták megjavítani. Szinte senki sem élte túl. A hajótörött fiú is odaveszett, de előtte még elárult nekem egy titkot. Van itt egy sziget a közelben. A Szundaran család ott rejtette el a Trónt. Nekem adta a medálját. Azt mondta, az egy kulcs. Három társammal itt vagyunk a szigeten. Sem élelmünk, sem vizünk. De a trónt megtaláltam. Lehet, hogy ez naplóm utolsó bejegyzése. Nem akarom, hogy ez a csoda elvesszen, így leírom a koordinátáinkat, a naplót pedig egy ládába teszem és vízre eresztem. Remélem, így könnyebben megtalálják, mint ezen az eldugott szigeten. Keressék a déli szélesség 30,12 fokot és a keleti hosszúság 35,23 fokot...„- Déli szélesség 30,12, keleti hosszúság 35,23. Hihetetlen, hogy milyen pontosan meghatározta. - kapta fel a fejét Vivien, majd lapozott egyet és tovább olvasott.

„Érzem, hogy hamarosan itt a vég. Már alig látok, két társunk szomjan halt szörnyű kínok között. Itt fekszem a győzelem fájának törzsénél. Utolsó erőmmel elrejtettem a trónt egy föld alatti verembe, amit kalózok hagyhattak itt. Ha ők találják meg, még az is jobb, mint ha nem találja meg senki. Leila ma húsz éves. Tőlem távol ünnepli születésnapját. Erről a napról meg kell emlékeznem.
Azért indultam útnak, hogy elfelejtsem Leilát. De a sors mást tartogatott nekem. Arra ítéltettem, hogy életem utolsó percében is az ő arcát lássam. Már egyre erősebben érzem a kurkuma illatát...”- Ez az utolsó bejegyzés. - csukta össze a naplót Vivien egy nagy sóhaj kíséretében, majd felpattant. - Azonnal induljunk arra a szigetre. - mondta és az ajtó felé vette az irányt, a két fiú pedig összemosolyogtak és követték.



A trió rövid idő alatt motorcsónakot bérelt, és máris a nyílt tengeren találták magukat. A koordináták alapján hamarosan a kis szigeten találták magukat, ami egyébként meglepő módon nem volt rajta a térképen.
Vivien megállt a parton, amíg a fiúk lehorgonyoztak, és a horizontot bámulta.
- „A győzelem fája.” Mit jelenthet ez? Melyik fa lehet az? - tanakodott, majd hirtelen megakadt a szeme egy öreg mangrovefán, amelynek törzse kétfelé vált, ezzel V alakot formázva. - Az lesz az. - mondta, és futásnak eredt. A két fiú tanácstalanul követte őt.
Vivien letérdelt a fa mellé, és elkezdett turkálni a homokban.
- Itt nem látok semmilyen ajtót, ami a verembe vezetne. Egy nyomorult csapóajtót se. Még jelzés sincs, hogy merre keressem. Pedig annyira akarta, hogy valaki megtalálja. Biztos hagyott valami jelzést. - hadarta a lány, majd kifulladva nekidőlt a fának. A fiúk felette álltak és ők is próbálták kitalálni a rejtély kulcsát. Vivien szaporán vette a levegőt, majd a fejét a fa törzsének támasztotta.
- Itt ült ő is. Itt halt meg. Szinte érzem a jelenlétét. - mondta halkan.
- És közben a szerelmére gondolt. - mosolygott Gonzalo a lányra. Vivien felnézett rá, és ekkor valami derengeni kezdett neki. Előkapta a naplót a táskájából és újra fellapozta.
- „Leila ma húsz éves. Tőlem távol ünnepli születésnapját. Erről a napról meg kell emlékeznem.” - olvasta fel újra, majd felpattant. - Ez az! A hajó tizenötödikén süllyedt el. A lány akkor ünnepelte a huszadik születésnapját. Milyen irányban is van innen India?
- Észak-keletre. - válaszolta Dingane.
- Észak. Kelet. Tizenöt. Húsz. Igen. Tizenöt lépés északra. - mondta Vivien és elindult. Igyekezett pontosan kimérni a lépéseit. A fiúk követték. - Most húsz keletre. - folytatta a lány. Mikor a húsz lépést is kimérte, valami megreccsent a bakancsa alatt. Letérdelt, és ásni kezdett a homokban, mígnem egy fából eszkábált csapóajtóra lelt. A fiúk segítsége nélkül feltépte az ajtót, és már indult is le a lépcsőn, ami a verembe vezetett. A fiúk még mindig szó nélkül követték. Odalent halovány fény derengett és rendkívül poros volt minden. Vivien körülnézett és egy hosszú, régi kabátot pillantott meg az egyik sarokban. A szíve egyre hevesebben vert, úgy érezte, mindjárt kiugrik a helyéről. Lassan, félve emelte fel a kabátot. Mikor meglátta, ami alatta volt, hátralépett egyet. Gonzalo és Dingane tátott szájjal bámulták a Tigris Trónt, amely porlepte mivoltában is ragyogó volt...



Három nappal később Gonzalo és Vivien a mallorcai tengerparton süttették magukat. Az argentin a tabletjével bíbelődött, éppen az e-mailjeit olvasta, Vivien pedig éppen a naptejet vette elő a táskájából.

- Dingane küldött levelet. Fejlemények vannak. Allerton csak öt évet kapott, viszont teljes vagyonát elkobozták és az umbogintwini-i kórháznak adományozták. Ezenkívül a dél-afrikai kormány megvizsgálja az összes olyan gyógyszerszállítmányt, ami Allerton alapítványán keresztül futott. Ja, különben Casillas is adományozni akar a kórháznak. - sorolta Gonzalo.
- Ó, de kedves. - mosolygott Vivien. - Na de, hogy Allerton csak öt évet kapott? Én életfogytiglanra ítéltem volna.
- Nyilván még mindig vannak kapcsolatai. - válaszolta Gonzalo, majd tovább folytatta.
- Dingane is hatalmas adománygyűjtésbe kezdett a kórház érdekében, ezenkívül önkéntesként dolgozik a gyerekek között, és még egy ápolói tanfolyamra is beiratkozott. Na ezt kapd ki!
- Ez tök jó! Szerintem meglepően jó ápoló lesz belőle. - nevetett a lány.
- Igen, biztosan. - bólintott az argentin, majd félretette a laptopot és közelebb húzódott Vivienhez. - Na milyen a tengerparti lustálkodás? Élvezed? - kérdezte, és végigsimított a lány combján.
- Egyelőre igen, mert baromi fáradtnak érzem magam. De azért már várom az új munkát az egyetemen.
- Biztosan hamar beleszoksz. És ettől még a régészkedést sem kell feladnod. Madrid pedig gyönyörű város, majd meglátod!
- Remélem, hogy tényleg beleszokok. Most viszont egy másik küldetésem van,amit anyukád bízott rám.
- Mi lenne az?

- Rendesen bekenni téged naptejjel, mert fehér bőrű és anyajegyes vagy! - válaszolta nevetve Vivien, majd az argentin fölé hajolt és kenegetni kezdte a mellkasát.
- Ó, igen. Ez az. Lassabban. - mondta Gonzalo, és közben behunyva a szemét perverz arcokat vágott. Vivien erre két csillagot nyomott naptejből a focista mellbimbóira.
- Kész vagy Britney. - nevetgélt. Gonza kikerekedett szemekkel nézte a lány művét.
- Na meg állj csak, most megfürdetlek. - pattant fel a napozóágyról, és az időközben a tenger felé futó Vivien után eredt...